Darvas B. (1997): Alma sztreptomicinnel (csendélet). Élet és Irodalom, augusztus 1; 41 (31): 3.
Darvas Béla

Alma sztreptomicinnel

(csendélet)

 

            A készülődődő csendéletet akkor láttam meg, amikor meglátogattam egy vidéki városban az évfolyamtársaimat. Ők időközben elígérkeztek egy másik társaságba, ahová magukkal vittek. Az így összeverbuválódott csapatban két almatermesztő is volt, méghozzá az a fajta, amely hozzáértését tekintve milliméterre le tudja mérni azt, amivel megkínálják, azaz nem csúszik el a puszta stíluson. A sokféle beszédtéma között aztán hamarosan (na miről is?) az almáról esett szó, és ami mostanában ilyenkor elkerülhetetlen, a tűzelhalás nevű növényi betegség is megidézésre került. Ezt pedig az Erwinia amylovora nevű baktérium okozza, amely virág-, hajtás-, ág-elhalást, majd végül is kéregfelrepedéssel együtt járó, nyálkafolyásos sebeket és pusztulást okoz. Terjed szél útján virágporral, rothadó gyümölccsel, a baktérium nyálkáját fogyasztó rovarokkal, izgő-mozgó madarakkal, fertőtlenítést hiányoló metszőollóval, de éltető öntözővízzel is, azaz szinte mindenhogyan. Az USA-ban régtől fogva pusztító betegség Európában hosszú ideig nem fordult elő, így karantén-listára került, amivel a várhatóan nagy gazdasági kárt okozó kórokozók és kártevők dicsekedhetnek. A baktérium 1957-ben jelent meg Angliában, aztán hamarosan továbbterjedve a 80-as években elérte Svájcot, majd a 90-es években Ausztriát. Megfertőzi az almát, a birset, a körtét, a naspolyát, de a vadon élő galagonyát és a berkenyéket is. Aminek be kell következnie az be is fog, mondhatnánk fatalista közönnyel, kiábrándultan rálegyintve a szigorúan hatástalan karantén előírásokra. Akkor tehát megérkezett, mi több itt van (Baranyában, Bács-Kiskunban, Békésben, Csongrádban, Hajdú-Biharban, Hevesben, Szabolcs-Szatmár-Beregben) és a mi almásainkat kóstolgatja. Lazítsunk talán (pecsétnyomónkat balra el) vagy bekeményítsünk (jöhet a tűz és a vas, mi több a kígyó és a béka)?

*

            A békebeli pacal körbeszimatolása közben hallom, hogy most majd elválik kik azok, akik almatermelők és kik azok, akik csak – jobb híján – úgy tesznek. Mindenhol kísértene ez a kettősség, már pacal sem tálaltatik nélküle? Arra utalt ugyanis Lacink, hogy az ültetvény heti két alkalommal való bejárásával és az elhalt részek lemetszésével elejét vehetjük a betegség elhatalmasodásának. Az almatermelő tehát hamarosan korlátozva tetszik lenni a biztonságos ellenőrzés alatt tartható területnagyságot illetően. A Pató Pál uramék almáskertje pedig, úgy száll majd el, mint általában jogosulatlan reményeink szoktak. A felejthetetlen, aszalt szilvával díszített, áfonyás őzgerinc közben (csak ehhez volt hajlandó a rubintvörösből tölteni a Lacink) azt mondja, hogy a minap a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szakavatott vezetője a televízióban azt nyilatkozta, hogy az egyetlen hatásos szer a sztreptomicin, s ezt majd ingyen, az igénylő termelők rendelkezésére bocsátják. Gondoltam megártott nekünk a jóféle bor, még ha illendően mértéktartóak is voltunk. Felrémlett bennem, amit iskolapadban tanultam az allergiáról és a rezisztenciáról, de nem voltam ünneprontó, nem illett volna a ház asszonyát hozsannázó vadas szószhoz.

*

            Ereszkedjünk mélyebbre, kicsit tágabbra nyitva szemünket. Mit is foglal magában az antibiotikum-rezisztencia? A sztreptomicint 1944-ben fedezte fel egy Selman Waksman által vezetett mikrobiológus csoport. A hatóanyag nagyszerű eredménnyel volt alkalmazható tüdőbaj, lepra és kolera ellen is. Természetesen csak egy ideig. Négy év múlva a sztreptomicin már csak kombinációkban volt hatékony. Az antibiotikumok a baktériumok örökítő anyagainak (DNS, RNS) és fehérjéinek felépítésébe avatkoznak be. Mint minden népesség – a baktériumoké is –, érzékeny és ellenálló (rezisztens) egyedekből áll. Az érzékenyek az antibiotikum-kúra alatt elpusztulnak, az ellenállók túlélnek; mi több átörökítik ezt az ellenálló tulajdonságot az utód baktériumokba, és a hajdani csodaszert máris lekörözi a márianosztrai szenteltvíz. A dologban ma már semmi meglepőt nem találunk, tudjuk, hogy az antibiotikumokra a rezisztencia kialakulásának esélye nagy. Tudomásul vesszük tehát, hogy nem szedjük feleslegesen és mint illik, szigorú elszámolású gyógyszerként gondolunk rájuk. A sztreptomicinről időközben kiderült, hogy bőrre lokalizálódó allergiát okozhat, esetenként a nyolcadik agyideg károsításával hallási és egyensúlyi problémákat eredményezhet, a vesét károsíthatja és, de nem utolsó sorban ismert teratogén, azaz a fejlődő embriót maradandóan károsíthatja. Terhes anyáknak jobb tehát nélküle. Nagy dózisban a kurare (nyílméregként is ismert) hatására emlékeztető bénulást okoz, amely neostigmin-nel kivédhető. Tény, hogy az 1983-as orvosi könyvekben már nem említik, mint a tüdőbaj kezelésére alkalmas szert. Volt egyszer egy sztreptomicin; a mór megtette a kötelességét... A sztreptomicint más antibiotikumok követték és majd követik a jövőben is; a versenyfutás az antibiotikum-rezisztens baktériumok és az antibiotikum-kutatás viszonylatában jelentős. Felbecsülhetetlen eredményeik árnyékában azonban, olyan multirezisztens baktériumtörzsek jelenhetnek meg, amelyek már alig kezelhetők.

*

            Az állattenyésztés viszonylag korán felfigyelt arra, hogy az antibiotikumokat tartalmazó táppal etetett állatok súlygyarapodása mérhetően javult. Nosza, majdnem bevetésre került az ötlet, de jelentkezett itt is némi, halasztó hatályú bökkenő. Jelesül az, hogy az ellenálló baktériumtörzsek keletkezését semmi sem sietteti jobban, mint az antibiotikum-aluldozírozás. A tápból felvett kis mennyiségű antibiotikum tehát ideális szelekciós nyomással bírt a baktériumnépességre és az hamarosan lépett is, azaz leírta annak hatását. Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy az állatokról az emberre terjedő baktériumos betegségeket (zoonózisokat) is ismerünk – pl. brucellózis (a férfinép már itt magába roskad), leptospirózis, lépfene, psittacosis, szalmonellás ételmérgezés, tüdőbaj stb. –, kissé majd elkomorulunk, s ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a különböző baktériumok között az ún. plazmidok a rezisztencia képességét is átadhatják, nos akkor az eddigi tétova mosoly is hamar az arcunkra fagyhat. Mi a nyavalya ez a plazmid? Nos, kicsiny DNS lánc, amely nélkül, de vele is, a baktériumok szaporodása zavartalan. Persze ezzel könnyebb élniük, pláne, ha a plazmid antibiotikum-multirezisztenciát hordoz. A baktériumok nagy része viszont fajok között ún. konjugációra képes, amikor is két pajzán baktériumsejt időlegesen összeolvad, genetikai információjának egy részét kicseréli, majd szétválik és ezzel az aktussal, a plazmiddal átkerül az antibiotikum-multirezisztencia (milyen irigyelhető hatásfoka az innovációnak!) egy ártalmatlan baktériumból egy kórokozóba. Lehet most már kapaszkodni!

*

            És hogyan is volt az elején azzal az antibiotikum-allergiával. Szóval mi egészséges vidéki népek vagyunk, nem érünk rá ezekre a kipolgárosult migrénekre, vagy talán mégis? Magyarország lakosságának kb. 20%-a – tehát figyelem 2 millió ember – tudva vagy anélkül allergiás betegségekkel küzd. Az allergiának általában idő kell, ugyanis lappangani és kifejlődni szeret. Bizonyos, hogy személyes érintettségem tovább már nem hallgatható el. A szervezetem az amidozaphen nevű lázcsillapítóra és rokonaira egyszer csak kínzó allergiás hólyagokkal kezdett válaszolni. Elég súlyos volt a tapasztalat ahhoz, hogy ma már ne legyintsek, ha allergiáról esik szó. Empátiás képességem, tehát ez ügyben jól fejlett. Egy átlagos szervezet immunrendszere különbséget tud tenni a káros és ártalmatlan anyagok között. A káros anyagokra az immunrendszer antitestek képzésével válaszolva leküzdeni igyekszik azt. Az allergiás ember szervezete a környezetéből gyakran pécéz ki ártalmatlan anyagokat (pl. a kedvenc háziállat szőrét, jófajta pollent, kozmetikumokból Peru-balzsamot, gyógyszereket stb.), amelyekre olyan immunválaszokat küld, amely tulajdonképpen tévedés. A védekezés mértéke a szénanáthától, az asztmán keresztül, az anafilaxiás sokkig terjedhet, amely halállal is végződhet. A magyarországi allergiások 2-3%-a antibiotikum-érzékeny. Azonnal kiszámíthatjuk, hogy 40-60 ezer emberről van szó. Ezek jelentős része – most már könnyebben értjük miért – az egészségügyben dolgozik.

*

            Ugye itt van ez a tűzelhalás nevű betegség. Kinyírja – kegyelmet nem ismerő módon -, a szülők által ültetett körtést és almást. Vitathatatlan tragédia, ha a karantén intézkedés nyomán kivágják a gyümölcsöst, amelyre családunk jövőjét építettük. Tennünk kell valamit, s innen a dolog már hamarosan balra és jobbra ágazik. Itt most azért egy kicsit még gondolkodjunk el azon, hogy hiszen a sztreptomicinnek Magyarországon nincs is növényvédelemre vonatkozó engedélye, bizonyítja ezt az engedélyezett szerek jegyzéke. A Pesticide Manual nevű minden titkok tudója viszont megemlékezik róla. Szűkszavúan és mértéktartóan ír erről, gondosan semmit sem elárulva, arról ki gyártja, milyen tisztaságú, mennyi idő alatt bomlik, milyen jellegű veszélyeket (kockázatot) rejt magában. Használható-e Magyarországon nem engedélyezett készítmény? Elvileg nem, de gondolom karantén-kártevő ellen, szükségállapotban minden szabad; jöhet a megváltó eseti engedély. Kell-e egy ilyen eseti engedély kapcsán az allergológus és a gyógyszer-rezisztenciával foglalkozó szakemberek beleegyezése? Úgy tűnik: nem. Bevallom megkérdeztem néhány a területen igen komoly szaktekintélyt és a nagyszerű tervnek tőlem hallották csak a hírét. Nem voltak elragadtatva. Akkor hát honnan is az ötlet? A tűzelhalásról a szakemberek (Bakteriológiai Laboratórium, Pécs) által készített 1997-es kiadvány szerint a sztreptomicin európai felhasználása humán-egészségügyi okokból tilos! Pontosabban Belgium, Hollandia és Németország súlyos fertőzésveszélynél eseti engedélyt ad. Az USA-ban viszont nélküle hatékony védekezéstechnológiát alig tudnak elképzelni. Igaz, hogy almában 50, körtében 30 nap élelmezés-egészségügyi várakozási időt írnak elő. Kanadában viszont, a 7. Nemzetközi Erwinia Tanácskozáson, beszámoltak több ország (Egyiptom, Görögország, Izrael, Új-Zéland, USA) tapasztalata alapján a sztreptomicin-rezisztens Erwinia-törzsek megjelenéséről, valamint mutáció eredményezte szilvára (!) is pathogen törzs jelentkezéséről.

*

            Tekintsünk akkor balra (a szó balog, mint kétbalkezes értelmében)! Kapaszkodjunk bele a permezőgépünkbe! Tartsunk igényt az FM által felkínált sztreptomicinre (ingyen van); ekkor kivonulnak a brigádok. Akkurátusan tényálladékot vesznek fel, majd spriccelnek. A kijuttatás költsége azért majd minket terhel, olvasom egy ezzel kapcsolatos brosúrában. Az almasorok között köztesként – nini – mindenféle, ami egy külterjes zöldségestől elvárható. Azt majd megesszük. Vagy inkább eladjuk? Fogyasztásuk nem igazán lenne előnyös, főleg terhes feleségünk lehetne ezúttal mértéktartó. A permetezőmester belélegzi a sztreptomicinfelhőt (nyálkahártyán keresztül is igen hatásos), de ha tud róla, hogy mit kockáztat, akkor nem szóltam. A bőrpír miatt is aggódjunk kissé, merthogy egy szokványos antibiotikum-teszt is bőrön keresztül történik! Kapjon például permetezőmesterünk veszélyességi pótlékot! Imádkozzunk, hogy ne legyen neki eredendő és általa nem sejtett antibiotikum-allergiája; morzsoljunk rózsafűzért, hogy a jövőben se alakuljon ki! Én legalábbis szurkolok neki; van rá esélye és bizony antibiotikumok nélkül nem is olyan könnyű néha. Várjuk a csodát, hogy sztreptomicin-rezisztens Erwinia-törzs nem jelenik meg hamarosan nálunk; adjunk kiemelt sanszot annak, hogy nem kapunk később egyre furcsább, antibiotikumokra alig reagáló betegségeket! Bízzunk a valószínűtlenben, hogy a környezetben lévő, figyelemre sem méltatott galagonyák és berkenyék nem fertőzöttek! (Persze, hogy azok.) Lőjünk le minden madarat (felgyújtásuk is megteszi), irtsunk ki minden rovart (méhecskéknek írmagját is), ne öntözzünk, porszívóval fordítsuk vissza a szeleket, húzzunk gyümölcsösünk fölé légkondicionált üvegházat, költöztessük el Magyarországot!

*

            Tekintsünk jobbra! Vegyük le a tűzelhalást a végsőkig üldözendők listájáról! Nyugodjunk bele, hogy itt van! Vesztettünk. Karanténosoknak ezt élből tudni kell! Tanuljunk meg vele élni! Ne kövessünk el, a minket ért tragédia után, a helyzetet minden szinten súlyosbító további ostobaságokat! Hetente kétszer ellenőrizzük a gyümölcsfáinkat, a fertőzött részeket fertőtlenített metszőollóval, kellő ráhagyással metsszük le! Az új telepítéskor gondoljunk az ellenálló fajtákra! Tudjunk meg az Erwinia-ról mindent, amit meg lehet!

*

            Elérkezett tehát a végső igazságok pillanata. Az FM Növényvédelmi és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Főosztályának a tűzelhalással kapcsolatos nyomdaszagú brosúráját böngészgetem, amely az alábbi módon bejezi be: „Az igazoltan fertőzött területeken vagy ezeket övező biztonsági sávban, a megyei növény-egészségügyi hatóság kötelező növényvédelmi technológia alkalmazását írhatja elő, melyet a termelő saját anyagi felelősségére és kockázatára köteles végrehajtani.” Egyenes beszéd; ha nem védekezem, ők bemennek a kertembe lemetszik, kivágják, feltüzelik, esetleg vitatható hatékonyságú rézzel, vagy kereskedelmi forgalomba nem kerülő sztreptomicinnel hintik meg. Csupán az nem teljesen világos, mit jelent ebben az esetben az eljárással kapcsolatos termelői kockázatom. Azon gondolkozom tehát, ki súgja majd meg az FM illetékeseinek, hogy mikor kell feladni a körömszakadtáig listába (karantén A/II) kapaszkodó pozíciót, és mikor jutunk el arra a felismerésre, hogy a veszélyes anyagok – legfőképpen antibiotikumok – nem a mezőgazdasági felhasználó kezében vannak megfelelő helyen, hanem a holtig tanuló toxikológuséban. A készülő Növényvédelmi Törvény alkotói elgondolkozhatnak rajta, hogy mi mindenre tanít bennünket éppen ez a kis baktérium.

 

(kézirati verzió)