Dokumentum


Címe:Méhek kancsal védőszentje: a camphechlor
Szerző(k):Darvas Béla

 


Darvas B. (2000): A piszkos tizenkettő és felebarátai. 7.
Méhek kancsal védőszentje: camphechlor. Élet és Tudomány, 55: 618-620.
Darvas Béla



 

Méhek kancsal védőszentje: a camphechlor

A camphechlor igen sok vegyület keveréke, ezért pontos összetétele, így környezetünk vele való szennyezettsége is sokáig rejtve maradt. A növényvédő szerek engedélyezői úgy hiszik, hogy a camphechlor Magyarországon sohasem volt forgalomban, mivel mi „toxafén”-nek hívtuk.


A campheclor szerkezeti képlete

            Szűk mezsgyén vezet a növényvédő szerek fejlesztésének útja. Jókora nehézséget okoz, hogy a kiirtandó káros rovarok között mindig vannak szépszámmal hasznos rokonok is. Példa erre a mézet „szolgáltató” háziméh, továbbá számtalan olyan – kártevőket fogyasztó ragadozó és parazitoid* – rovarfaj, amely megkönnyíti a növényvédő mérnök munkáját. Ismerünk olyan, a szerves anyagok lebontásában közreműködő rovarokat is, amelyek szerényen és észrevétlenül szolgálnak bennünket. Történt egyszer, hogy felfedezték az ivermectin* nevű rovarölő szert, amelyet háziállatokba injekciózva azok kiürítették bélférgeiket, a testnedveiket nyalogató vagy a vérüket szívó rovarok pedig lefordultak róluk. Amikor azonban az Egyesült Államokban egy jókora gulyát beoltottak, a szakemberek öröme csak addig tartott, amíg fel nem tűnt, hogy a trágya – dacolva az idővel – nem akar bomlani a legelőn. Figyelmesen megvizsgálva az ürüléket, azt találták, hogy a „csodaszer” a lebontó rovarokat is elpusztította. Így, ami korábban természetesnek tűnt, most nem működött, s gyűlt a ganaj.
            De térjünk vissza a méhecskékre, amelyek szorgalmasan gyűjtögetnek, miközben beporozzák az erre utalt növényeket. Azaz csak poroznák, ha nem használnánk olyan idegmérget, amely válogatás nélkül irtja a rovarokat. Az ilyen módon kezelt területeken napokig szárny sem zizzen, tücsökhegedű sem nyikkan, vagy ha félszegen dacolva mégis, úgy vesztére.

Álnéven

            Örültek is a méhperek miatt kesergő nagyapáink, amikor 1947-ben LeRoy Parker és Beacher felfedezték a camphechlort, amit a Hercules Inc. (az Egyesült Államokban való betiltása után a gyártást Nicaraguába helyezték át) Toxaphene terméknéven kezdett forgalmazni. Jól jött a méhkímélő, új hatóanyag. Egy bizonyos dózishatárig – ki tudja az élettan törvényeinek melyik kivétele miatt- megkímélte a méheket. Az ötvenes évek Amerikájában az egyik leggyakrabban használt rovarölő szerré vált. Európában a termékneve vált elterjedtté, s így lépett elő a toxaphene a camphechlor nem hivatalos hatóanyag nevévé. Magyarországon a méhek békéjére utaló Melipax (VEB Fahlberg-List) néven került forgalomba. Használhattuk virágzó lucernásban, vörös herén, mákon és repcén. A névváltoztatás miatt hatóságaink mára elveszítették a fonalat. 1999-ben az a „hivatalos állásfoglalás” jelent meg több szaklapban, hogy camphechlort sohasem használtunk. Nos, az ötvenes évek végétől 1992-ig, csaknem 35 éven át sajnos igen, csak mi „toxafénnek” neveztük.
A camphechlor poliklórozott (67–69 százaléka klór) kámforszármazék. Benne a klóratomok molekulánkénti átlagos száma egy kicsit több mint nyolc, s nemcsak a ciklohexán-gyűrűre, hanem a metiléncsoportra is rákerülhetnek. 1979-ben a növényvédelmi célra használt, technikai tisztaságú camphechlort legalább 177 vegyület keverékének tartották, de az sem kizárt, hogy komponenseinek száma akár 670 is lehet. Az évtizedeken keresztüli széles körű felhasználásának dacára a nyolcvanas évek végéig a pontos összetételét még nem ismerték. A nagyszámú öszszetevő egyébként is lehetetlenné tette szermaradék-értékeinek megállapítását. Már pusztán ez alapján is felfoghatatlan hogyan kerülhetett a környezetünkbe.

Mi van a mixtúrában?

            Egy pillanatig térjünk vissza a „technikai tisztaság” fogalmára, amely azt jelenti, hogy a gyártónak a hatóanyag tisztítását mely szintig – ez ma általánosan 98 százalék – kell elvégeznie. Talán meg is nyugodhatnánk az ilyen tisztaságú hatóanyagok engedélyezett felhasználását illetően (bár a camphechlorban melyik is lenne az, ha 26 vegyület alkotja a „technikai hatóanyag” 40 százalékát?), ha nem tudnánk, hogy sokszor ennek töredékszázalékát kitevő gyártási szennyezettség az, ami súlyos környezeti problémát okozhat. A camphechlort kevésbé perzisztensnek és kisebb mértékben bioakkumulációra hajlónak hirdették, mint a DDT-t. A „tartalmi” bizonytalanságok ismeretében azonban ezt az állítást kétkedéssel fogadhatjuk. Mert hiszen hogyan állítható ez arról az anyagról, amelynek nem ismerjük az összetevőit? Napjainkban a WHO az Egyesült Államokban végzett felmérések alapján környezetünk jelentős camphechlor-tartalmáról tudósít. Ma úgy tudjuk, bomlási félideje talajban – társvegyületei és térszerkezeti izomérjei esetében igen eltérően – néhány hónaptól 11 évig tarthat.



Légáramlatok útján az Északi-sark felé
szállított POP-vegyületek
(forrás: AMAP-jelentés:
Az Északi-sark szennyezettsége.
6. fejezet) Élet és tudomány grafika

A POP-vegyületek arktikus utazása

            A jegesmedve zsírszövetének klórozott szénhidrogén-tartalma a téli álom ideje alatt – amikor a zsírt lebontva jut a szervezete energiához –, veszélyezteti az életét. Később e „jóból” a dolgot betetőzően szaporodási problémákkal küzdő kölykeinek is ad, amikor a méhében fejlődnek, majd elszennyeződött tejét szopják. A fókákból jut hozzá a POP-vegyületekhez*, míg azok az óceánok halaiból szerzik be a „készletüket”. A táplálékláncokon keresztül állataink így passzolgatják egymásnak a bomlásképtelen vegyületeket. De miért éppen a sarkköri állatokban mérjük a legmagasabb értékeket? Nos, a jégszekrény előnye az, hogy az ide helyezett élelmiszereink hosszabb ideig maradnak meg romlatlan állapotukban. Egyes számítások szerint 1950 és 1993 között 2,6 millió tonna DDT-t, 2,2 millió tonna HCH-t és 1,3 millió tonna camphechlort használtunk fel. A POP-vegyületek azonban nemcsak a peszticidekkel kerülnek környezetünkbe, az ipar is szennyezi hasonlókkal vizeinket. Legfőképpen a kőolaj-, gumi-, kohó-, cement-, papír-, műanyag- és növényvédőszer-ipar, valamint a füstgázmosó nélküli városi hulladékégetők tartoznak a nemkívánatos forrásaink közé. De hogyan is jutnak el az arktikus területekre ezek a vegyületek, amelyeket összefoglaló néven PCB*-nek is nevezünk? Kisebb részben közvetlenül a telephelyeken kőolajjal működő minierőművekkel és radarokkal jutnak ide, de ablakszigetelők és világítóberendezések anyagaival, nagyobb részben viszont a táplálékláncokon keresztül, valamint vízáramlással és légmozgással érkeznek.
A mezőgazdasági területen felhasznált peszticidek egy része rövidebb-hosszabb idő után élővizeinkbe mosódik. HCH szempontjából a legszennyezettebbnek az oroszországi Kara-tengerbe ömlő Obot (55 ng/l), Pyasinát (37 ng/l) és Jenyiszejt (15 ng/l) találták. A környezetvédelméről híres Kanada folyóiban 0,5-1 ng HCH/l érték a jellemző. A tavak szennyezettségéről tudjuk, hogy HCH-, HCB- (hexaklór-ciklobenzén) és camphechlor-tartalmuk az üledékben elérheti a 40 ng/g értéket. A szennyezett vizekben élő halak a zsírszöveteikben felhalmozzák ezeket a vegyületeket, amelyek a táplálékláncokban dúsulnak tovább. Kanadában ragadozó halakban mérték a camphechlor legmagasabb értékét. Például a menyhal májában 40–2300 ng camphechlor/g található. Feltűnő a délről észak fe-
lé növekvő koncentráció. 
            A HCH és a camphechlor nagy része ma a sarki jég foglya, így az arktikus tengerek üledéke viszonylag tiszta, eltérően a már elszennyezett Balti-tengertől, ahol az üledékfogyasztó lepényhalak daganatos betegségei igen gyakoriak. Az áramlási viszonyok miatt egyébként a HCH- és PCB-tartalmú üledék Svalbard, a Skandináv-félsziget és Oroszország északi partjainál dúsul. Mindezek következménye, hogy több tengeri madár (például hamvas sirály) tojásában megdöbbentő arányú: 25–30 µg PCB/lipid gramm találha-
tó. A vízi szárnyasok húsának szennyezettsége ragadozó madaraink zsírszöveteiben és tojásaiban (8,3 µg PCB/g; 4,5 µg DDE/g) dúsul tovább a tojások „vékonyhéjúságát”, valamint embriófejlődési zavarokat okozva. A rozmárok zsírjában átlagosan 0,1–1 µg/g, a fókák zsírjában 0,24–5,7 µg/g, a ragadozó cetfélék (pl. delfinek) zsírjában 2,6–6 µg/gramm mennyiségű PCB található. S a jegesmedve? Nos, az állatok közül ez a csúcsragadozó látszik a legnagyobb vesztesnek: átlagosan 7,2 µg PCB/g, 2 µg chlordane/g, 0,2 µg DDE/g, 0,15 µg dieldrin/g értékekkel „súlyosbítva” tengeti az életét.
            Nem volt ok nélküli az elképedés, amikor a svéd erdők növényvédő szerekkel sohasem kezelt fáinak kérgén DDT-maradékot találtak. Hogyan kerülhetett ide? A válasz igen egyszerű: a párolgó víz több vegyületet is magával ragad, s azok a légkörbe kerülve nagy távolságok után a csapadékkal együtt hullanak vissza a földjeinkre. A legjelentősebb HCH- (5,6 ng/l) és DDT-tartalmú (2,1 ng/l) havat 1995-ben a Tajmir-félszigeten mérték. De nem csak ebben az országban észleltek klórozott szénhidrogén-tartalmú csapadékot. Kanadában 1992 és 1994 között esetenként tízszer kisebb mennyiségű HCH-t és PCB-t tartalmazó hó esett. A légköri makromozgások a délibb légrétegeket az arktikus területek felé „kanyarítják”. A sarki területek levegőjében ma 15– 150 pg/m3 PCB és 0,3–15 pg/m3 camphechlor mérhető. Így érkezik HCH és PCB Oroszországból és Európából; camphechlor az Egyesült Államok és Kanada nyugati, valamint chlordane a keleti partjai felől. 
            A klórozott szénhidrogén-tartalmú csapadék következtében a mohák (elérheti a 100 ng PCB/g értéket is) és zuzmók (7–9 ng PCB/g) szennyezettsége igen magas. A rénszarvasok májában 0,1–7,6 ng HCB/g és 0,2–8 ng HCH/g szennyezettséget mértek. A „PCB-szállítmány” a farkas (20–60 ng PCB/lipid gramm) szervezetében dúsul tovább.

Ahol még nem bűnös

1995-ig a camphechlort 49 országban betiltották, és 13 országban visszavonták a regisztrációját. Ma betiltásáról még nincs határozat az alábbi országokban:Afrikában: Csád, Elefántcsontpart, Kamerun, Mauritánia, Mauritius, Togo, Zambia; Amerikában: Chile, Surinam, Uruguay; Ázsiában és a Csendes-óceán területein: Banglades, Fidzsi-szigetek, Kína, Malájföld, Új-Guinea; Európában és Közép-Keleten: Görögország, Izrael, Jemen, Libanon, Luxemburg, Spanyolország.

Mellékhatások

            De térjünk vissza a POP-családról tagjához, a camphechlorhoz! Ez az anyag állati szervezetben komoly átalakuláson megy keresztül, ami tovább nehezíti kimutathatóságát. Ez a fő oka annak, hogy bioakkumulációjával kapcsolatban alig ismertek adatok. A Skandinávia körüli tengerekben élő halak, halakat fogyasztó madarak és fókák vizsgálata során azt a következtetést vonták le, hogy a camphechlor a legelterjedtebb POP-tag az ott élő állatokban. Mint a perzisztens és zsíroldékony vegyületeknek általában, a camphechlornak is megvan az a képessége, hogy az anyatejjel kiválasztásra kerül. Nem véletlen tehát a kutatási érdeklődés, amely az emlő felé irányul. Az epitéliás sejtjei közötti kommunikációt vizsgálva azt találták, hogy a camphechlor megzavarja ezt a folyamatot, s ilyen módon elősegíti az emlőrák kifejlődését. A camphechlort az IARC (Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség) és az EPA (az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala) egyaránt emberben valószínű daganatkeltőnek tartja, míg állatok májában (egér) és pajzsmirigyében (patkány) bizonyosan az. Mindezekért mára a háziméh „sokoldalú pártfogója” nélkül maradt, igaz, nem adja fel egykönnyen, még sokáig környezetében bujkál.

 

 


Ivermectin: az avermectinek közé sorolható, a GABA-rendszeren keresztül ható idegmérgek, amelynek első tagjait a Streptomyces avermitilisből izolálták.
Parazitoid (gazdapusztító élősködő): külső (exo-) vagy belső (endo-) élősködő, amely kifejlődésének végén elpusztítja a gazdáját.
mg (milligramm): 10-3 gramm
mg (mikrogramm): 10-6 gramm
ng (nanogramm): 10-9 gramm
pg (picogramm): 10-12 gramm
PCB (poliklórozott bifenilek): közel 200, hasonló kémiai szerkezetű, nehezen elválasztható, általában ipari eredetű klórozott szénhidrogénféle (pl. dibenzodioxinok, dibenzofuránok).
POP-vegyületek (Persistent Organic Pollutants): az UNEP által minősített, igen lassú bomlású, ezért jelentős távolságokat bejáró, lipid-gazdag szövetekben bioakkumulációra, táplálékláncokban biomagnifikációra képes peszticidek és fakonzerválók csoportja.

 

(ET verzió)