Darvas B. (2004): A Peponen esete a POP-vegyületekkel. Élet és Tudomány, 59: 492-494.
Darvas Béla



A Peponen esete a POP-vegyületekkel

A környezetünkben sokféle galibát okozhatnak a megmaradóképes (perzisztens) szerves vegyületek. A kémiai biztonsággal foglalkozó szakemberek ezért külön csoportba sorolva POP-vegyületeknek (Persistent Organic Pollution) nevezik őket. Legutóbb az derült ki, hogy a gyógyhatású készítményként is forgalmazott tökmagolajban található egy idesorolható vegyület. Még szerencse, hogy az újabb mérések kiderítették, csak egyetlen szállítmány tartalmazott határérték feletti mennyiséget.

 

            A környezetünkben sokféle galibát okozhatnak a megmaradóképes (perzisztens) szerves vegyületek. A kémiai biztonsággal foglalkozó szakemberek ezért külön csoportba sorolva. POP-vegyületeknek (Persistent Organic Pollution) nevezik őket. Legutóbb az derült ki, hogy a gyógyhatású készítményként is forgalmazott tökmagolajban található egy idesorolható vegyület. Még szerencse, hogy az újabb mérések kiderítették, csak egyetlen szállítmány tartalmazott határérték feletti mennyiséget. Az FVM Növény- és Talajvédelmi Szolgálatának (NTSz) erre a célra specializálódott környezetanalitikai laboratóriumai három éve kezdték meg a héj nélküli tökmag, illetve a belőle készült olajok növényvédőszer-maradékainak vizsgálatát. A vizsgálatok nem egy esetben klórozott szénhidrogének előfordulását mutatták ki. A legutóbbi mintákban a dieldrin előfordulása volt kiugró. Ez azért meglepő, mert permetezés útján ez a vegyület nem kerülhetett a növényekre, csakis korábbi kezelések következtében a talajból származhatott. A prosztatanagyobbodás kezelésére szolgáló gyógyhatású készítmény, a tökmagolajból készült Peponen kapszula dieldrintartalmát vizsgálva bizonyos esetekben 0,03-0,08 mg/kg értéket is mértek. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGyI) ezért felfüggesztette a kapszula forgalmazási engedélyét. A gyártó (a Biogal Gyógyszergyár Rt.) tagadja a szennyezettség tényét, és bejelentette, hogy ellenőrző vizsgálatokat indít. 

A talaj mélye

            A régészek korábbi életformák és kultúrák nyomait kutatva nem lepődnek meg, ha sok évszázados leletre bukkannak. A környezetkémikusok sem csodálkoznak, amikor a mélyebb talajrétegekben olyan vegyületek nyomát találják, amelyek bomlási félideje évtizedekben mérhető. A klórozott szénhidrogének ilyenek. A talaj szennyeződését többnyire helyi problémának gondolják, pedig nem az. A növényvédő szerek hatóanyaga kötődhet a talaj felső zónájához, vagy vízben oldódva eljuthat a talajvízbe, s onnan akár az ivóvízbe is. A lassan lebomló, rosszul oldódó, a talajrészecskékhez sem kötődő hatóanyagok - ilyen például az atrazine - vándorlásba kezdenek a talaj mélyebb rétegei felé. Ma a világ klórozott szénhidrogénekkel (DDT és DDE) legszennyezettebb területei: Azerbajdzsán, Kirgízia, Örményország, Üzbegisztán és Tadzsikisztán (Élet és Tudomány 1999/43. szám). E gyapottermesztő területek talajainak 50-80 százaléka szennyezett. Magyarországon az NTSz által 1993-ban megvizsgált talajminták felső rétegének csaknem 40 százalékában mutatták ki igen kis mennyiségben a DDT bomlástermékeit. Legnagyobb mértékben, az alsóbb talajszintek szennyezettek, ahol az egyik DDT-izomer 155 mikrogramm/kg mennyiségben fordulhat elő. A DDT-n kívül talajaink mennyiséget tekintve legjelentősebb szennyezője a 2,4-D (a gabonafélék gyomirtó szere) és az atrazine (a leggyakoribb vízszennyező kukorica-gyomirtószerünk). Az 1996-1997-es mérések arra hívták fel a figyelmet, hogy a klórozott szénhidrogének szennyezettségének mértéke igen lassan változik. Meglepő volt, hogy a mélyebb rétegekből Győrfi és munkatársai az endrint (a dieldrinnel rokon vegyületet) és a heptachlort is ki tudták mutatni. E nyomok az 1950-es és 1960-as évek növényvédelmi tevékenységéről árulkodnak. A mélyebb talajrétegek oxigénhiányos körülményei között a bomlás az átlagosnál is lassúbb, ezért ahol kiterjedten használták a POP-vegyületnek számító DDT-t, aldrint, dieldrint, endrint, heptachlort vagy camphechlort (=toxaphene) tartalmazó növényvédő szereket, biztosra vehető, hogy a talajszelvényt feltáró gödör alsóbb rétegeiben ma is megtalálhatjuk ezeket. Az élő vizek, így a Duna vagy Tisza iszapjában sem nehéz DDT-maradékra találni. Az üledékfogyasztó állatok e maradékokat felveszik, s általuk bejut az édesvízi táplálékláncba.
            Kérdés, hogy a szárazföldi növények képesek-e mobilizálni, illetve valamely szervükben felhalmozni e szermaradványokat. Mivel klórozott szénhidrogénekről van szó, a nagy lipidtartalmú szervek - ilyenek például az olajos magvak - alkalmasak lehetnek erre.

Bioakkumuláció, biomagnifikáció

            Az élőlények a környezet minden elemén keresztül szoros kapcsolatba kerülnek a szennyező vegyületekkel. E vegyületek egy része a tápcsatornán át felszívódva - változatlan alakban vagy átalakulva - a test anyagainak felépítéséhez használódnak fel, s a kiválasztásuk során általában vízoldhatóbb vegyületté alakítva a vizelettel ürülnek. Bioakkumulációról akkor beszélünk, ha egy vegyület valamely élőlény szöveteiben dúsul fel. E folyamat lényeges momentumai a kiürülés lassúsága és a szervezet tárolóképessége. A viszonylag lassúbb anyagcsere-folyamatokkal jellemezhető zsírszövet kiváltképp alkalmas a zsírban oldódó vegyületek őrzésére. A bioakkumuláció egyébként szervezetünk hasznos élettani tulajdonsága, számtalan fontos vegyületet (például az A-, a D- és a K-vitaminokat) is így halmozunk fel. Ha a dúsulás folyamata végigmegy a táplálékláncon, akkor biomagnifikációról beszélünk. A táplálékláncban feldúsuló vegyületek többsége rovarölő szerként használt klórozott szénhidrogén (DDT, HCH, camphechlor, aldrin, dieldrin, endrin, chlordane, heptachlor, mirex), kisebb hányaduk hajótestek faimpregnáló szereként használt, gombaölő hatású anyag, például szerves ónvegyület (TBTO - bisz-tributil-ónoxid). Vízi környezetben a vízhez viszonyítva a planktonban 265-szörösen koncentrálódik a dieldrin. A ragadozó halakban már 75 ezerszeres a koncentrációja. Szárazföldi táplálékláncokban is észlelték a biomagnifikációt. Ahol dieldrint használnak, ott radikálisan csökkent a ragadozó madarak (héják, sólymok, sasok, illetve baglyok) és a kis ragadozó emlősök (rókák, menyétfélék) száma, mert a felhalmozódás növeli az érintett állatok halandóságát és csökkenti szaporulatukat.

Egészségügyi következmények

            A POP-vegyületek a lipidekben gazdag szövetekben (például a zsírszövetben, az emlőmirigyben, a herékben, a petefészekben, a csontvelőben) dúsulnak fel. A felhalmozódás hatására a csontvelőben immunmoduláns aktivitás figyelhető meg. A POP-vegyületekkel szennyezett területeken élő emlősöknél (fókáknál, delfineknél) epidemiológiai bizonyítékokat találtak arra, hogy gyengül az ellenálló képességük, s a korábban enyhe megbetegedést okozó vírusok halálos járványként söpörnek végig a népességeken. A dieldrin megzavarja a gerincesek hormonális háztartását. Az ivarmirigyek a fejlődés időszakában különösen érzékenyek e hatásokra. Az emberben ennek korai következménye lehet a rejtettheréjűség: amikor a fiúmagzatok heréi nem szállnak le a hasüregből. Az erősebb hatás jele az interszexuális jellegű ivarszervfejlődés, ennek példáit az aligátoroknál, a jegesmedvéknél és az embernél is ismerjük. A mellékhatások között szóba kerül a termékenység csökkenése (spermiumszám-csökkenés), esetleg ivarszervi betegségek (endometriózis) is. Az állatkísérletek némelyike a rákkeltő hatást sem zárja ki. Leginkább májbetegségeket okoznak, s ezek következtében megváltozik annak enzimkészlete. Mivel a dieldrin az agyban is felhalmozódik, a Parkinson-kórral való kapcsolatát is vizsgálják.

Máig ható múlt

            A Peponen gyártója szerint legrosszabb esetben is csak a toxikus dózis tízezredrésze jutott azoknak a szervezetébe, akik ezt a készítményt szedték. Aggodalmainknak azonban nem az esetleges akut mérgezés a fő forrása. Sokkal inkább az, hogy ha bebizonyosodik, hogy a szermaradék valóban szennyezte a készítményt, azok, akik rendszeresen éltek vele, évekig ki voltak téve a dieldrin hatásának. A remélt gyógyhatás mellett akár életre szóló dieldrinkészletet halmozhattak fel. Ez lassan kifejlődő betegségek előfeltétele lehet. És e pon- ton a dieldrint másképp kell megítélnünk, mint az átlagos, könnyen kiürülő szennyező vegyületeket. Gyakorlatilag mindegy, hogy a napi felvétel alatta van-e az egészségügyi szervezetek által gyakran felülvizsgált limitértéknek (a WHO 0,0001 mg/testsúlykg-ban állapította meg az elfogadható napi felvételét). Jogos elvárás, hogy egy gyógyhatású készítmény egyáltalán ne tartalmazzon veszélyes vegyületeket! Szembe kell néznünk azzal, hogy előélete miatt talajaink némelyike alkalmatlan speciális növénytermesztés (gyógynövények, biotermesztés) céljára. Idetartozónak vehetjük - a PCB típusú vegyületek miatt - az égetéssel foglalkozó ipari körzetek koromkiszóródási övezeteit is. Bizony, jól jöhetne most a valamikori táblaszintű nyilvántartás, amelybe azt is bejegyezték, mikor milyen kezelésekre került sor. És azt sem tudjuk, hogy a mélyebb rétegekből vajon mely növényeink mozdítják meg azokat a klórozott szénhidrogéneket, amelyeket mintegy ötven éve rovarok ellen permeteztünk ki. 

A ragaszkodó természetű dieldrin

Az aldrint és dieldrint 1949-ben írták le, és több néven (például Octalene és Octalox) a Shell forgalmazta (1. ábra). Az élőlények, köztük a talajképző mikroorganizmusok az aldrint gyorsan alakítják át dieldrinné, ezért ez az, amit mérhetünk. A kijuttatás területén néhány klórozott szénhidrogénnek (DDT, aldrin, dieldrin stb.) 17 évvel alkalmazása után 39 százaléka még mérhető volt. A camphechlor lebomlási félidejét 29 évre becsülik. A betiltás ezért nem hoz azonnali megoldást: a károsnak bizonyult hatóanyaggal és bomlástermékeivel még évtizedekig együtt kell élnünk. Ha az 1968-ban betiltott dieldrin esetében 15 éves bomlási félidővel számolunk, akkor ma, körülbelül a kijuttatott mennyiség 15 százaléka ott van a környezetünkben (2. ábra). A valóságos érték, sajnos, valószínűleg magasabb a számítottnál, mert a talaj mélyebb rétegeiben a lebomlás sebessége erősen csökken. A tök példája azt sugallja, hogy bizonyos területeken bizonyos növények akár ötven év múlva sem termeszthetők a szermaradékok mobilizálásának kockázata nélkül. Ausztráliában az ott 1987-ben betiltott dieldrinből 1999-ben 0,05 mg/kg-nyit találtak a sárgadinnyében és a tökben. Az Egyesült Államokban végzett mérések a tök, az uborka és a kapor magasabb dieldrintartalmára (6-15 mikrogramm/kg) hívták fel a figyelmet; annak ellenére, hogy a hatóanyagot ott már 1975-ben betiltották. Más közlemények a gyökérzöldségekben való megjelenést emelik ki. A lassan bomló, zsírban oldódó vegyületeknek jó esélye van arra, hogy megjelenjenek az állatok tejében. 1987-ben Angliában - dacára a dieldrin korábbi betiltásának - 31 tejmintából háromban találtak kiugró értéket. Az 1990-es évek közepén Ugandában még jelentős mennyiségű dieldrint használtak, ott a csecsemők napi dieldrinfogyasztása ma is folyamatosan meghaladja az elfogadható küszöbértéket (Élet és Tudomány, 2000/2. és 7. szám).

 

(ET verzió, képek nélkül)