Darvas B. (2001): Ösztöndíjas kiszenvedés (élveboncolás). Élet és Irodalom, január 5; 45 (1): 6.
Darvas Béla



 

Ösztöndíjas kiszenvedés
– élveboncolás –

A Széchenyi professzori ösztöndíjat (SZPÖ) 1997-2000 között, négy év időtartamra évi 500-500 kiemelkedő teljesítményű egyetemi oktató kapta meg. Díjazásuk havonta a minimálbér nyolcszorosa, amely 1998-ban 136 ezer, 1999-ben 180 ezer adóköteles forint volt. 2000-ben ez az összeg nem változott, azaz lefelé eltért az eredeti pályázati kiírástól. A pályázatok bírálatában évi 160-200 minősített kutató vett részt, s a tizenegy fős SZPÖ Kuratórium (SZPÖK) őrködött a független működés fölött. A SZPÖK 1999. október 31-én jogilag megszűnt, utódja a Széchenyi István Kuratórium (SZIK) lett. Az Oktatási Minisztériumban (OM) több mint egy éve tart a pályázati rendszer "átalakítása".

 

            Egy fiatalabb kollegám kérdezte, hogy mi hír az ösztöndíjról1, mert neki úgy tűnik, 2001-től már nem lehet megpályázni. Meglepett a kérdése. Kiss Ádám államtitkár-helyettes (OM) 1999-ben még arról nyilatkozott2, hogy az ösztöndíj kissé átalakul. Olvasgattam tehát, aztán felhívtam – ismeretlenül – Juhász-Nagy Sándort, a SZPÖK3 volt elnökét és megkérdeztem: beszélgetne-e erről velünk? Találkozásunk alatt a kezembe adta a kuratórium 1999 júniusában írt visszatekintő tanulmányát.4 Felmerült akkor, hogy ezt valamely lapban megjelentessék, azonban terjedelme miatt erre nem került sort.3 Előszóként az alábbiakat ajánlotta a figyelmembe: "Közel egy éve nem értesülök már a SZPÖ dolgairól, ebbéli ambícióm is a múlté, mégis azt gondolom: létrehoztunk egy értékmérő rendszert, amelyben a teljesítményen kívül nem számított más. A SZPÖ kapcsán pénzről esett rengeteg szó, azonban ennek az ösztöndíjnak messzemenően fontosabb volt az erkölcsi üzenete. Nevezetesen, hogy az ebben részesülők megbecsült tagjai a társadalomnak, vagy szebben mondva: a hazájuk számít a munkájukra. Akik pedig még nem érték el ezt a szintet, azokat ösztönözte a pályázat szempontjai szerinti teljesítményfokozásra. Kétezer emberről van szó, akik nevét jogosabban olvashatnánk bármely újság hasábjain, mint például a VIP-hitelben részesültekét. Ez a névsor önmagában többet mondana a SZPÖ-ról, mint bármilyen elemzés. Az az ország viszont, amely nem képes megemészteni a legkiválóbb kétezer erkölcsi és anyagi kiemelt támogatását, annak értékrendjével komoly zavarok lehetnek. Visszatérve az ösztöndíjasok listájára, ha valaki azt akarja majd egyszer megtudni, hogy az ezredforduló tájékán kik voltak azok, akik legtöbbet számítottak a felsőfokú oktatásban és a kutatásban, ezt a névsort kell tanulmányoznia."

            A SOTE Ér- és Szívsebészeti Klinikájáról – ahol Juhász-Nagy professzorral beszélgettem – hazafelé a nagy ügyek folyamatosságáról tűnődtem. Hitele annak van Európában, aminek múltja is. Mikor vállaljuk fel végre? Meddig akarunk még mindent "újrajátszani"? Hogyan is épül fel a SZPÖ memóriája? Nos, a még inaktív SZIK5 elnöke Görömbei András, aki a SZPÖK tagja volt. De jót tesz-e a felsőfokú oktatás és kutatás számára, ha ösztöndíjrendszerét választási ciklusonként átformálják? Böngésszünk tehát a SZPÖK beszámolójában.4

A feladat

            "Az ösztöndíj hazai felsőoktatásunk olyan időszakában keletkezett, amely a vezető egyetemi oktatók jövedelmi viszonyainak talán abszolút mélypontját jelentette. Megdöbbentő volt látni, hogy egy olyanfajta társadalomban, amilyen hagyományosan a magyar is, ahol a szellemi értékeket és az ezekre alapozott társadalmi előmenetelt korábban mindig közmegbecsülés övezte, a vezető egyetemi oktatók reáljövedelmének szégyenletes elmaradása mind jelentősebben erodálta a pálya presztízsét. Ezt egyetlen ország, különösen pedig egy, az európai demokráciák közösségéhez felzárkózni kívánó sem engedheti meg magának, mert legfontosabb zálogát: a magas fokú képzettségre, szakértelemre s az ennek feltételét jelento felsofokú oktatásra és tudományos kutatásra alapozható előbbre jutást sodorja veszélybe. Ami úgyszólván a nemzeti öngyilkossággal egyenértéku.4 Megítélésünk szerint az ösztöndíjnak egyetlen reális alternatívája létezhetne: a mélységesen nyomott felsőoktatási fizetések azonnali rendezése, legalább arra a színvonalra, hogy 50% erejéig elérje az európai normát."4

Az első év

            (Középkorúakért, partikularitás nélkül.) "...a 35-55 éves generációból való legjobb oktatókat/kutatókat alkotóerejük felszabadításával felkészíteni arra, hogy a felsőoktatás eljövendő vezető professzori garnitúrájának részesévé válhassanak, minden tekintetben üdvözlendőnek és helyesnek kell tartani. Amiként azt is, hogy egységes, országos szintű elbírálás biztosítása alapján a legkiválóbbak kiválogatását kiemelte az egyes intézmények partikuláris érdekeinek hálójából. Nyilvánvaló, hogy megfelelő érdekmentes értékelés csakis így biztosítható. Mint ahogyan – sajnos – máris előrevetültek annak jelei, hogy a kizárólagosan egyetemi szinten hozott promóció, például a Ph.D. fokozat, vagy a habilitáció elnyerésekor túlontúl erősen érvényesülnek a helyi szempontok."4 A 90-es évek végén 12000-re tették az MTA-minősítéssel (kandidátus, tudomány doktora) rendelkezők számát, akiknek körülbelül fele volt 55 év alatti. Hatezerből csupán egy rész dolgozott oktatóként,6 így az eredeti kiírás szerint a negyedik év végén minden második-harmadik oktató SZPÖ-ben részesült volna. Tágítani kellett tehát a kedvezményezettek körét.

A második év

            (Oktatást vállaló főállású kutatók.) Ekkortól már részmunkaidőben oktató kutatók is pályázhattak. Ennek oka, hogy új tárgyak hiteles alapítása tőlük várható. A SZPÖ előtt közel húsz évig oktattam egy vidéki egyetemen, s jó esetben a vonatjegyem árát is megkerestem négy előadásóra alatt. Az ösztöndíj létrehozása után törvényszerűen vetődött fel, hogy elismert-e ez a típusú munka vagy sem, magyarul – pályázati kizárása esetén – kivonuljon-e a többnyire MTA-nál dolgozó kutatói gárda az oktatásból. "...a kezdeményezés feltétlenül jogszerű és üdvözlendő, hiszen nagyon értékes szakembereket, nemegyszer az ország legkiválóbb tudósait vonta be a felsőoktatási munkába."4 Az OM négyéves statisztikája szerint az MTA-nál dolgozó kutatók a SZPÖ 11 százalékát, további részmunkaidős oktatók a 4 százalékát szerezték meg.7

A harmadik év

            (Életkori megkötés nélkül.) Az Alkotmánybíróság diszkriminatívnak találta az ösztöndíjra vonatkozó 55 éves korhatárt. Ezzel párhuzamosan a pályázatban már nem csupán az utóbbi öt év teljesítményének vizsgálatára került sor. Ennek következménye volt, hogy az első két évben SZPÖ-ben részesültekre jellemző 47 éves átlagéletkor a harmadik évben 53-ra emelkedett.8 Kereseti és önértékelési kiegyensúlyozottságunk hiányára utaló nóvum a kis számú "ösztöndíjas akadémikus"4 tragikomikus jelensége. "...a felső korhatárnak a második fordulót követő megszűnte után, a SZPÖK minden erőfeszítése ellenére sem lehetett teljes következetességgel elkerülni az elosztásnál az oktatók/kutatók jóval korábbi érdemeinek túlzott érvényesítését. Érzékelhető eltolódások következtek be, eltérően az ösztöndíj eredeti eszméjétől, az érdemek honorálásának irányába, holott a korábbi érdem egymagában nem lehet jogcím (legfeljebb biztosíték!) a díjazásra."4

A pénz

            Beszéljünk akkor arról, ami e téren is a feszültségek kiváltója. Angliában, Norvégiában és Spanyolországban töltöttem hosszabb időt. Saját példámon tudom, hogy abszolút értékben 10-12-szer, relatív viszonylatban 5-6-szor kerestem többet – azonos munkaintenzitás mellett –, mint idehaza és még mindig felét annak, mint a velem azonos képességű bennszülöttek. Ennek ellenére a lakásbérletre utaltság miatt a kereseti különbségnek csupán a töredékét realizálhattam. Hozzám hasonló példát sokat ismerek. Lehet tehát a hazai kutatóknak fogalma arról, hogy a világpiacon mennyit ér a munkájuk. Ez az ösztöndíj, a csupán korosodást (úgy-ahogy) méltányló bértáblázatok valós szégyenére az egyetemi tanári jövedelemszintet érte el. Prognosztizálható volt ennek ellenérzéseket kiváltó hatása. Az ösztöndíj, teljesítményével szembesülni nehezen akaródzó közegben, korát megelőzve – mégis szükségszerűen – indult. Némely egyetemen (főiskolákon végképpen) a nemzetközi szintű kutatómunka számonkérése a meglepetés erejével hatott. Nem ez volt a norma, hanem a leadott óraszám és a könnyű kezelhetőség. Persze nem voltak a kutatáshoz jelentős eszközeik sem, amelyek nélkül kísérletes területeken csupán elmélkedni lehet a kívánatos színvonalról. A nyertesek intézmény szerinti csoportosítása jól mutatja ebbéli minőségünket. Az ösztöndíjasok 72 százaléka 12 egyetemről került ki: ELTE (18 százalék); BME (11); JATE (7); KLTE és SOTE (6); DOTE és ME (4); BKE, GATE, JPTE, POTE és SZOTE (3).7 Dimenzionálható tehát az egyetemek között keletkező feszültség. Véletlenül sem a felsorolt intézményekre kell gondolnunk, hanem amelyek neve itt nem szerepel; azaz ha még eddig nem szembesültünk volna vele: léteznek nálunk is elit egyetemek, ahol az egyéni teljesítmények mércéje jóval az átlag fölött van. Tudományos pótlékban az MTA doktora minősítésért három, a közülük titkos szavazással választott akadémikusi rangért aránytalanul több: nyolc (levelező) – tizenkét (rendes tag) minimálbér jár. Hogyan hat így a SZPÖ felhajtóereje? Nem ennek köszönhető, hogy az 55 éves korhatár eltörlése után a nemzetközi követelményeknek már megfelelt három minimálbéres MTA-doktorok a nyolc minimálbért biztosító SZPÖ után nyújtották a kezüket. Nem volt eredendően felcserélt ez a két díjazás? Hogyan lehetett így számítani az utolsó, még tudományos teljesítményért kapott fokozatosak, az MTA-doktorok önmérsékletére? Nem volt esély vajon arra, hogy ilyen jellegű pótlékot csak egy jogcímen lehessen igénybe venni?

 

Kuratóriumi hagyaték

            A SZPÖK 1999-es hattyúdala még változtatásokra tett javaslatot: "a. Megoldandó lenne az, hogy az ösztöndíj eredeti céljának megfelelően főként fiatal vagy középkorú oktatóknak jusson; b. Szükséges lenne tovább finomítani az ösztöndíjak tudományterületek közti elosztását, esetleg kiemelve különösen fontos tudományterületeket; c. Felvethető, hogy a főiskolai szféra számára egy elkülönített, hasonló funkciójú, de esetleg kisebb összeggel honorált ösztöndíjat kellene létrehozni; d. Megítélésünk szerint nincs tovább szükség a határon túli magyar professzorok pozitív megkülönböztetésére. Annál is inkább, mivel a kizárólagosan vagy főként a határon túl működő magyar professzorok számára ma már létezik külön támogatási rendszer."4 Fentiek megértéséhez az "a" ponthoz tudnunk kell, hogy ha fiatalnak a 40 év alatti korosztály számít, akkor ok az első három évben az ösztöndíjasok 9 százalékát adták, míg középkorú (40-55 év) 73 százalékuk volt. Az ösztöndíjasok 18 százalékának kora meghaladta az 55-öt.8 A SZPÖ tehát – feltételrendszere (!) miatt – egyértelműen a középkorúakat támogatta. A "b" pontnál észre kell vennünk, hogy az orvosi és agráregyetemek részesedési aránya szembetűnően gyönge.7 A "c" pontnál az összes főiskola 4 százalékos részesedése több mint elgondolkoztató.7 A "d" álláspontot magyarázza az Apáczai Közalapítvány tevékenysége.

 

Metamorfózis

            A SZPÖ körül az első két évben heves sajtócsaták dúltak, most viszont közel egy éve meghatározó a csönd. Csöndes belenyugvással szűnt meg a sensu stricto SZPÖ, amelyre évente 1282 (1997), 1576 (1998), 1697 (1999) és 1487 (2000) oktató pályázott?9 Kiss Ádám szerint a SZPÖ csak jelentős "változáson" megy keresztül.2 Ennek mikéntje viszont több mint egy évvel a SZPÖK feloszlása után is kérdőjeles. Az OM eredetileg az 1999. évi költségvetési törvény elfogadása utánra prognosztizálta a döntését,2 majd enélkül telt el egy év. Az OM híradása szerint a Békésy György Posztdoktori Ösztöndíj (BGYPÖ) 2001-ben indul10, s 20010, 25011 frissen Ph.D.-fokozatot szerzett fiatalnak az adjunktusi bért némileg meghaladó fizetést biztosítana. Mindez az első ötszáz lejárt SZP-ösztöndíjasnak a magyar valóságban való landolásakor jelenne meg (180 000 forintos bérpótlékuk – ami általában meghaladta bérüket – helyett kb. 30 százalék béremelkedésre számíthatnak).2,11 30-34 év közötti SZPÖ-nyertes, akik esetleg a BGYPÖ-t pályázhatják meg, viszont két százalék volt,8 azaz a volt SZP-ösztöndíjasok életszínvonalának padlófogása ettől bizonyosan nem elkerülhető. Körvonalazódott viszont a Széchenyi István Ösztöndíj beindítása (évi 15011, amely számát illetően kevesebb, mint a SZPÖ harmadrésze, díjazása viszont nem éri el a korábbi felét), amely a középkorú docensi réteget célozza meg úgy, hogy négy éven keresztül az egyetemi tanárok bérét elérő (arra kiegészítő) ösztöndíjat biztosítana számukra. Pokorni Zoltán miniszter 1999 novemberében még Szent-Györgyi Albert Ösztöndíjról is beszélt, amiről mostanában nem esik szó. Ez külföldön élő kutatók hazai tudományos életbe való bekapcsolódását támogatná.12 Aligha várható 2001 tavasza előtt, hogy a pályázati kiírások megszülessenek, s beindításuk sem tervezhető a jövő őszi tanévkezdés előtt, azaz a naptári év szerinti ösztöndíj oktatási évre való váltása következhet be. Mindez kap némi gellert, ha a Magyar Rektori Konferencia (MRK) állásfoglalását olvassuk, amely a professzorok bérét 300 ezer, a docensekét 200 ezer, az adjunktusokét 150 ezer, a tanársegédekét 100 ezer forintra szeretné emeltetni.13 Pálinkás József államtitkár (OM) szerint viszont 2001-ben a professzori díjazás legfeljebb 230000 forint lehet (minősítési és rangpótlékok: MTA doktora 64000, MTA levelezo tag 224000, MTA rendes tag 288000 Ft/hó).11 Az MRK a különböző bérpótlékok és ösztöndíjak megszüntetését szorgalmazza, ami megteremthetné a bérreform költségvetési alapjait. A bérpótlékokkal együtt – több egyetemen – a professzori fizetés jelenleg is meghaladja a 230000 forintot. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke ismét a pályán eltöltött idő függvényében való bérezést hangsúlyozza.13-14 Az OM 2000. decemberi anyagában10 a professzori garantált bért 260000 forintban állapítják meg. Ennek az egyetemi docens, főiskolai tanár a 70 százalékát, az egyetemi adjunktus, főiskolai docens az 50 százalékát, míg az egyetemi tanársegéd, főiskolai adjunktus és tanársegéd a 40 százalékát kapná. A kör – amit most tettünk – így bezárulna, s a teljesítmény szerinti részesedést elmaszatolva dicsőítenénk újra az átlagost. A magyar felsőfokú oktatás számára 2001 januárjára élesített – évente 300-500, kiválónak minősített oktató közérzetén keresztül – hosszú távon az oktatás minőségét veszélyeztető bomba.11,14-15 Nekem eléggé tétovának tűnnek a tűzszerészek.

 

            Jegyzetek: 1. A SZPÖ-t az 1993. évi LXXX. törvény 10/A paragrafusa körvonalazta, ezt módosította az 1996. évi XLI. törvény, amelynek végrehajtási rendeletét a művelődési és közoktatásügyi miniszter 17/1996 (XII. 13) MKM rendelete indította útjára; 2. Rudas P., Népszabadság, 1999. július 9. és november 1.; 3. A SZPÖK tagjai: Gergely J. (biológiatudomány), Gerő A. (történettudomány), Görömbei A. (irodalomtudomány), Juhász-Nagy S. (orvostudomány), Király Z. (agrártudomány), Laczkovich M. (matematika), Pap L. (műszaki tudományok), Pataki F. (pszichológia, szociológia), Polónyi J. (fizika), Ritoók Zs. (nyelvészeti tudományok) és Varga K. (kémia); 4. SZPÖK: A Széchenyi Professzori Ösztöndíj működésének áttekintő értékelése (kézirat); 5. Felsőoktatási Pályázatok Irodája: Tájékoztató a Felsőoktatási Alapprogramokról szóló rendelet módosításáról és a Felsőoktatási pályázatok Kuratóriumainak átalakulásáról (www.fpi.hu); 6. Tomasz G.: A Széchenyi Professzori Ösztöndíj – Új elem a hazai felsőoktatásban (www.netstudio.hu); 7. Oktatási Minisztérium: Az OM tudománytámogató és -finanszírozó tevékenysége (www.om.hu); 8. Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Tudományos Ügyek Főosztálya: Kutatás és fejlesztés a felsőoktatásban – jelentés az 1997/98 tanév során végzett munkáról (www.netstudio.hu); 9. Felsőoktatási Pályázatok Irodája: Az OM által meghirdetett felsőoktatási pályázatok (www.fpi.hu); 10. Oktatási Minisztérium: Az OM tájékoztatója az elmúlt tanév eredményeiről, valamint a közeli jövő legfontosabb feladatairól (www.om.hu); 11. Pálinkás J., Magyar Hírlap, 2000. november 17.; 12. R. P.: Népszabadság, 1999. november 19.; 13. MTI-hír, Népszabadság, 2000. október 18.; 14. Kis Papp L., Magyar Hírlap, 2000. november 30.; 15. N. Sándor L., Magyar Hírlap, 2000. november 15.

 

(ÉS verzió)