Darvas B. (2006). Legyen meg az akaratuk.
Élet és Irodalom, szeptember 29; 50 (39): 8.
Darvas Béla

Legyen meg az akaratuk

A géntechnológia mellékhatás-vizsgálatában túl sok a vélemény és kevés a mért adat – idézte a kutatók között mára szállóigévé vált mondást az Egerben rendezett Első Európai Természetvédelmi Biológiai Kongresszus genetikailag módosított növényekkel foglalkozó szimpóziumának elnöke. Mindez arra utal, hogy a szakavatottnak tűnők többnyire reményeikkel pótolják a tudást, és a szomszédjukra sandítanak a véleményük kialakításánál. A konferencia szimpóziumán jellemzően nem vettek részt a napilapi nyilatkozók, az illetékes bizottsági tagok és a hatóság képviselői.

Kortársaim példái évek óta mutatják fel, hogy a közéleti siker nem szükségszerűen a jó felkészültségből ered. Elég hozzá valamiféle közösség szóvivői szerepébe kerülni; elég, ha a rapszodikus média szakértőnek nevez ki bennünket. Hozzátartozik ehhez önértékelésünk sérülése is; például abból, hogy szeretünk kirándulni, azt a következtetést vonjuk le, hogy ökológusok vagyunk. Hogy ott uzsonnázni is szoktunk, ezért mindjárt azt, hogy táplálkozási szakértők is. Ami az ilyen kinyilatkozók szövegeit illeti, azok nem alapulnak saját eredményeken, de a szakirodalomban történt korrekt tájékozódáson sem. Sokan közülük akadémiai pozíciójukat használják fel arra, hogy hitelesnek tűnjenek, voltaképpen azonban valamiféle csoportérdeket közvetítenek, vagy egyszerűen megbízást teljesítenek. A csak szakközegében megnyilvánuló kutató viszont nem válik hallhatóvá. Üzenete utolsók között jelenik meg az internetes kereséskor; ez a hang elvész az információs dagályban.

Az ipari kutatás menedzserei és baráti körük mindezt másként teszik. Úgy kezdődik, hogy egy pénzemberekből álló csapat labort épít, s oda tehetséges fiatalokat vesz fel, majd azt mondja nekik: készítsetek olyan növényt, amit a gyomirtómmal együtt kell használni! Ők előállítanak valamit, ami tényleg olyan, és szabadalmaztatják. A jó szabadalmi leírás – ha valaki nem tudná – olyasmi, amit úgy írunk meg, hogy más ne tudja annak alapján a terméket reprodukálni. Ez a tudás tehát csak virtuális köztulajdon. A hozzávaló kód szigorúan őrzött csoporttulajdon, amelyet a termékkel kapcsolatos önköltség-megtérülés és jövedelmezőség törvényei indokolnak. A független kutatók tehát szerényen várnak a közjóra fogékony kérdezőre, míg a brancsbéliek interjú címén halandzsáznak, sőt valóságos agrárvészről triumfálnak, ha Magyarország akadályokat gördít az észak-amerikai tulajdonú, génmódosított fajták befogadása elé. Döntsenek tehát a jó köztisztviselők, akik ezekbe és azokba a szövegekbe is belehallgatnak! Az elképzelt hatósági személy mérlegel, felülbírál és dönt. A valóságos hatósági személy azonban felkészültségét illetően képtelen erre, hiszen állandó európai uniós lázban ég, vagy ezt a szerepet alakítja. Tudvalevőleg az EU az a hely, ahol a bizonytalankodó nemzeti köztisztviselők helyett hoznak döntéseket. Illik ezt azért idehaza palástolni különben kiderülhet, hogy nincs szükség ránk, hiszen így is, úgy is követjük egy rajtunk felülkerekedő adminisztráció akaratát. 

Előny és hátrány

A génmódosított növények két csoportja terjed a világpiacon: az egyik valamely gyomirtó szerre tűrőképes, míg a másik néhány rovarkártevő leküzdését teszi lehetővé. A gyomirtószer-tűrő növénybe egy enzim kerül, amely a növény számára azt kevésbé mérgező származékká bontja le, s ezt követően a permetezést csak a módosított növény éli túl. A rovarellenes toxint termelő növény viszont elpusztítja a saját kártevőinek egy részét, s így védelmet biztosít ellenük. Sokféle figyelmeztetés látott napvilágot e növényekről, amelyek közül kiemelem a kukoricát, hisz mezőgazdaságunk szempontjából meghatározó fontosságú. Az EU-ban, Franciaország és Olaszország mellett, Magyarország a legnagyobb kukoricatermelő.

A glyphosate-tűrő kukoricát glyphosate nevű gyomirtó szerrel együtt alkalmazzák. Ez a hatóanyag és bomlásterméke vízoldékony, s ilyen módon könnyen eléri és elszennyezi a felszíni és talajvizeinket. E vegyületeknek nem olyan régen írták le a hormonális rendszerünket befolyásoló hatását, amely azért is figyelemre méltó, mert az ivóvízbázist alkotó talajvízbe kerülve közegészségügyi konzekvenciái lehetnek. A növényi géntechnológia terjedésével tehát egy vízszennyező gyomirtó használata jár együtt. A rovarellenes toxint termelő kukoricákkal viszont az a baj, hogy az egy részük csupán a lepkék hernyóit, míg mások a bogarak kukacait pusztítja el, míg a kukorica egyéb kártevői ellen hatástalan. Az engedélyezésben legelőrehaladottabb kukoricamoly-rezisztens fajtacsoport azért nem vált ki hazánkban valós érdeklődést, mert a kukoricamoly ellen hazánkban igen ritkán – tíz év közül egyben, általában az ország déli részein – védekezünk, s az általuk okozott, terméshozamban mérhető kár jelentéktelen. Ezekről a kukoricafajtákról ma már tudjuk, hogy lejárati idejük van. A kártevőnek – ami ellen alkalmazni kezdjük – körülbelül tíz generáción belül alakulnak ki rezisztens törzsei, s a hatékony védekezés a továbbiakban ezzel már nem megoldható.

Környezetanalitikai nézőpontból ezek a növények az azonos hatóanyag-tartalmú permetezőszer aktív toxintartalmának sokszorosát termelik meg egy hektár területre kalkulálva. Ez a jelentős mennyiségű bakteriális toxin a talajba kerül, és még egy év múlva is mérhető mennyiség marad a nehezen bomló maradványaikban. Paracelsus óta tudjuk, hogy a mérgezés dózisfüggő. Nagy mennyiségben ártatlan vegyület is válhat veszélyessé. Senkinek sincs arról mért adata, hogy mi történik a talajt alkotó mikroorganizmusokkal ennyi toxinnal való találkozáskor. Jó, ha ezeknek az élőlényeknek az egy százalékát ismerjük, bár civilizációnk az általuk befolyásolt talajtermékenységre épül. Alighanem az emberiség egyik legnagyobb, közös tudásunkat illető vakfoltja előtt állunk, s a képzelőerőnk nem elégséges ennek befoltozására.

Természetvédelmi szempontból a génmódosítás következtében toxintartalmú kukoricapollennek a táblaszegély gyomnövényeire ülepedése miatt az azokon táplálkozó védett lepkék hernyóinak ritkítását említhetjük. Ez esetben a természetvédelmi törvény az élőhely-védelem mellett teszi le a voksot, ami súlyos konfliktus.

Takarmányozási és táplálkozástani szempontból a viszonylagos ártalmatlanságot kellene bizonyítani. Több, eddig elvégzett takarmányozási kísérlet azonban hatást mutatott ki, s ebből a szempontból Pusztai Árpád és munkatársainak közleményeit illene – felelős döntés előtt – érdemben megvitatnunk. Az FVM-hez tartozó Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet viszont emlősökön végzendő munkájához mintát sem kapott. A hiten kívül mire alapulhat így a hazai döntés?

Valamennyi idegen megporzású növényre jellemző, hogy genetikai anyaga a pollennel terjedve minimálisan a saját fajon belül fajtahibrideket hoz létre. A kibocsátás után tehát meg kell oldani az új gén vagy termékének követését, amely egy minta esetében is néhány száz euróba kerül. E nélkül a gazdák a továbbiakban már nemcsak vetőmagot, bioterméket, de génmódosított-mentes árukukoricát sem exportálhatnak. A mérés megrendelése a gazdát, majd a génmódosított-mentes termék megemelkedő ára a fogyasztót terheli. Így lesz a génmódosított termék – vizsgálati teher nélkül, azonos árban maradva – olcsóbb. Nevezhető ez jogilag károkozásnak? Nem véletlen, ahogy Spanyolország megkezdte a génmódosított kukorica kibocsátást, vetőmagtermesztői elköltöztek. Ekkor a hazai megrendelés is emelkedett, s ma az EU második legjelentősebb vetőmagtermelői vagyunk. Nyilvánvalóan ezek a megrendelők innen is továbbállnak, ha fajtáikat veszélyeztetné egy efféle kibocsátás.

Korábban azt hittem, hogy a nemzetközi cégek hatalmas kutatóapparátussal haladnak előre termékeik mellékhatás-vizsgálataiban. Tévedtem, mellékhatás-vizsgálatok alig folynak. Inkább propagandahálózatot üzemeltetnek ebből a keretből: újságírókat utaztatnak, médiafigyelést végeznek, állófogadásos reklámzsúrokat szerveznek, és brosúragyártókat vásárolnak. Azt látom, hogy ezeket a kiadásminimalizálásra és bevétel-maximalizálásra állított prevenciós irodákat sokkal inkább érdekli az, hogy kiknek adjanak és kiknek ne vetőmagot. Mindent elkövetnek, hogy a tényleges mellékhatás-vizsgálókat kifüstöljék a növényi biotechnológia területéről. Környezettudományi kutatásainkhoz kezdetben a Monsanto biztosított vetőmagot, majd eredményeink közismertté válása után, 2004 júliusában megtagadta azt, akadályozva azok befejezését. Esetünk nem rendkívüli, valamennyi kritikus hangvételű európai vizsgáló hasonlóan járt. A tudomány történetében most először fordulhat elő, hogy egy megkülönböztetett áru nem vizsgálható szabadon, viszont respektálandó jogai vannak, amely szerint szabadon kell áramolnia. Az egyik, a génmódosított növények kibocsátását szorgalmazó bizottságnak, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) génmódosítással kapcsolatos állásfoglalásait például az EFSA Journal jelenteti meg. E virtuális – tartalmát tekintve tudományos szempontok szerint nem ellenőrzött – újság valójában honlapon nyilvánossá tupírozott aktatár. Külsőnek még akkor sincs joga ebbe írni, ha eredményeit érinti az ott megjelent felszínes állásfoglalás. Ebben az alapjaiban megreformált tudományszervezési és -etikai gyakorlatban élelmiszerbiztonsági szakértők döntenek a környezettudományi kérdésekben. Akárha ökológiai kérdésekben az Európai Férfiszabók és Fiúruha-készítők Szövetsége tenné nyilvánossá a véleményét.

Fentieken kívül meg kell még emlékeznünk a közgazdasági megítélésről, arról tehát, hogy a molyölő-tengerire hazánknak nincs szüksége. Csupán fölöslegesen drágítaná a termesztést, megrendelőket veszítenénk a vetőmagtermesztés és a biotermesztés piacán, és tovább csökkenne a hazai fajták vetésterülete. Az elszegényedett gazdatársadalom ugyanis minden bevezető áron kínált termék fogadására kész. Minderre az EU adminisztrátorainak érzékszervei üzemen kívül vannak. A nemzetgazdaságok érdekei és fajtáik helyzete őket nem foglalkoztatják. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerint a kopasznak is lehetővé kell tenni, hogy fésűt vehessen; s ezt a fésűgyártó demokratikus jogából vezetik le.

 

Újabb géntörvény-módosítás

És e karneváli forgatagban, 2006 júliusáig születik egy sokadik törvénymódosítási javaslat (T/826. számú törvényjavaslat a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról), ami ennek az írásnak a kiváltó oka, de amit a fentebb felsorolt előzmények nélkül aligha lehetne érteni. E törvényt az EU-kompatibilitás és a koegzisztencia szellemében fogalmazták újra. Ez utóbbi lényege, hogy a három fő növénytermesztési mód – ökológiai, hagyományos és génmódosított növényeket alkalmazó – békés egymás mellett való élését úgy kell megoldani, hogy a közöttük betartandó izolációs távolság biztosítsa termékeik minőségének változatlanságát.

Az EU-kompatibilitásról elég, ha annyit tudunk, hogy a fő kérdés az, hogy ki engedélyezzen. Az EU adminisztrációja éppen körbekeríti magának a döntés jogkörét, így a nemzeti megítéléseket folyamatosan bírálja felül. Mindezt jogi megfontolásokra támaszkodva. Ez főként környezettudományi területeken paradoxon, hiszen a fölöttébb heterogén adottságú Európában, eltérő növény- és állatföldrajzi régióhoz tartozva, az egyes országok a speciális életközösségeik épségét védik. Mindeközben az EU adminisztrációja egyszerű és gyors döntéshozatalt akar megvalósítani. A védett fajok listáinak országonkénti eltérései azonban nagyon különböző viszonyulási alapot teremtenek az érzéketlenül uniformizáló akarathoz.

A koegzisztenciával kapcsolatos ökológusi álláspont szerint a hatás nélkül maradás egymással érintkező, genetikailag illeszkedő közösségek esetén: nonszensz. Mindezt a szélbeporzású kukorica példáján lehet gyorsan bemutatni. A kukoricapollen elvi terjedési maximuma több mint tíz kilométer. Ehhez borult idő, magas páratartalom és egyirányú szél szükséges. A pollenforrástól távolodva drasztikusan csökken az eredményes megporzás esélye. Az eltérő genetikai tartalmú pollenszemek egymással vetélkednek a megtermékenyítésért, s ebben a messziről érkező esélye csekélyebb. Gyakorlati szempontból izolációs távolságról szokás beszélni, amely betartásával a keletkező fajtaidegen magok aránya még eltűrhető szinten marad. Azonban nem az árukukorica a legérzékenyebb a keresztbeporzásra, hanem a vetőmag-kukorica - amelynek előállításához hazánkban hímsteril fajtát (anyavonalat) használnak, vagy címerezik. Ezek nem termelnek megtermékenyítésért versengő pollent. Kukoricavetőmag-termesztésben nem lényegtelen számunkra a törvény betűje, mint például az Egyesült Királyságban, ahol csak hobbiból termesztenek kukoricát. Ez viszont nem akadályozza abban a brit bizottságok közül az ACRE (az Egyesült Királyság kormányának a génmódosított növények kibocsátásához tanácsot adó bizottság) tagjait, hogy tájékozódás nélkül minősítsék a magyar moratórium indoklását. A biotechnológiai cégek és e területen sohasem dolgozó szószólóik húszméteres izolációs távolság mellett agitálnak. Senki sem kéri tőlük számon a saját eredményeiket. Kellene! Az ezzel kapcsolatos hazai mérések - amelyek alapjai 1980-ra nyúlnak vissza – hímsteril vonalak esetében 800 métert indokolnak. Az EU-adminisztráció szerint a magyar javaslat által előírt 400 méter is túl szigorú. A természeti tények szerint persze nem, s egy ilyen apróságnak majd a hazai kukoricavetőmag-termesztés csődje lesz a következménye. Azt is állíthatom, hogy az ökológiai termesztés zéró toleranciájához a 800 méter is kevés. Ha őket a törvény nevesíti, vajon miért nem veszi szempontjaikat figyelembe? Érdekelnek-e vajon valakit a tények? Azt gondolom, kevéssé, hiszen a 2005 januárjában moratóriumot hirdető, eredményeinket abban felhasználó FVM szakemberei ez idáig nem vették fel velünk az érdemi kapcsolatot. Miközben ez év februárjában miniszterük helyesen a moratórium meghosszabbításáról tartott sajtótájékoztatót, saját adminisztrációja tizenkilenc hónap alatt semmit sem tett azért, hogy a hazai környezettudományi vizsgálatok – amelyek a moratórium szakmai megalapozását szolgáltatták – vetőmaghoz jussanak.

Feloldják-e az EU-ban ezen őszön a MON 810-es fajtacsoportra vonatkozó magyar moratóriumot? Az előzmények alapján nagy valószínűséggel.1 Az FVM Géntechnológiai Hatósága semmi érzékelhetőt nem tett eddig a magyar álláspont védelmére. Érthetetlenül nem vette magára az EFSA őt ért súlyos kritikáját, vagy azt hitte, ez azokra tartozik, akiknek az eredményeit felhasználta. Ez utóbbiakat viszont még azon a szinten sem képviselte, hogy az EFSA a magyar vizsgálatok végzőit egyenrangú partnerének tekintse, akik válaszára nekik érdemben illene reagálni. Megszédülhetünk egy csöppet.

A törvénymódosítással viszont itt az alkalom a gordiuszi csomó átvágására. Jöhet tehát a koegzisztencia-szabályozás. Ez úgy kezdődött, hogy szigorú lesz. Én úgy látom, hogy erre semmiféle remény nincs. Megállapodik majd valahol középen az átlagos érdeknyomás, de a természet törvényei nem fognak ehhez a kompromisszumhoz alkalmazkodni. Viszont – szeretném, ha mindenki számára világos lenne – a moratórium feloldása semmilyen új, a Pannon Biogeográfiai Régióban elvégzett környezettudományos tényen nem alapul majd. Eddig az FVM munkatársai ezek miatt a moratórium fenntartásában hittek, ezt követően majd másban reménykednek. Az adminisztrációk lobogói – mint eddig is – a szélirányt követik. A növényi géntechnológia kérdésében nem a tudomány mondja ki a végső szót, ahogyan Venetianer Pál ezt rezignáltan mondta. De akkor ki is? Előállna aki?

A kukoricamoly-rezisztens génmódosított kukoricával hazai környezettudományi vizsgálatok a moratórium végső tárgyalásáig bizonyosan nem záródnak le. Az EFSA ezeket a vizsgálatokat tőlünk, és nem a fajtatulajdonostól követeli. A hazai élelmiszerbiztonsági vizsgálatok viszont még el sem kezdődtek, bár két bizottság már alakult. Egyikből éppen kiléptem, mivel tagjai közé pontosan a táplálkozástan szakértőiből alig jutott, s egy év alatt még csak alakuló ülésünk sem volt. A változó döntésnek tehát nem lehet hazai tudományos alapja. Az EU felől viszont kiváltképpen a WTO nyomása érződik. Csak halkan kérdezem: ki perel majd a hazai fajták szabad áramlásáért, az ökológiai gazdák és a vetőmagtermesztők, végső soron pedig a hazai mezőgazdaság érdekeiért? Ki finanszírozza a hazai mellékhatás-kutatásokat, amelyeket a fajtatulajdonosok nem végeztek el? Hol van nálunk hasonló erő, mint az Egyesült Királyságban, ahol a kormány csak legutoljára tízmillió eurós, négyéves vizsgálatsorozatot indított el a környezeti mellékhatások felmérésére, amely előtt közölte a fajtatulajdonosokkal, hogy az együttműködésük feltétele a valamikori engedélyezésnek. Nálunk erre eddig összesen százötvenezer eurót költöttünk, további százezret éppen most adunk vissza vetőmag hiányában, mivel a Géntechnológiai Hatóság egyszerűen nem állt ki a független vizsgálatok szükségessége mellett. A Monsanto és a Pioneer eredményesen tagadta meg az együttműködést a hazai akadémiai és egyetemi kutatóhelyekkel. Mindez a gyönge érdekérvényesítő-képességű hatóságunk munkájára vet rossz fényt. Ennél is tovább megyek azonban, s azt állítom, hogy a Géntechnológiai Hatóság nincs a megfelelő helyen az agrártárcánál. A génmódosított növényeknek nem a mezőgazdasági hasznát kell bizonyítani, ezt megteszik a fajtatulajdonosok, s az engedélyezést az EU adminisztrációja ez alapján elvégzi. Ami az engedélyezésből a nemzeti döntési körbe tartozik, az a Kárpát-medencére vonatkozó speciális mellékhatás-vizsgálatok. Ez mindenképpen a környezetvédelmi és részben az egészségügyi tárca (ennek eddigi tevékenysége mérhetetlenül szerény) szakértelmi körébe tartozik. Miért kerüli ki ezt a lényegi kérdést folyamatosan a hazai géntörvényünk?

 

Közéleti visszhang

Hogyan kerülhetném el, hogy a Sajtómunkások-sorozat különkiadása következzen alább? Viszont hogyan írjam le, hogy mekkora szamárságok jelennek meg a sajtóban (pl. Magyar Hírlap, 2006. augusztus 11.). Vajon miért ír cikket tájékozatlan, aki nem elég kitartó az elérhető dokumentumok elolvasásához, s nem elég türelmes ahhoz, hogy megvárja legalább az FVM illetékesének nyilatkozatát. S miért fűz ehhez a becserkészetlen témához a szerkesztőség műkedvelő álláspontot? Szóval, mikorra várható a hazai szakújságírók megjelenése? Úgy tűnik: sohanapján. A néhány hónapja az MTA „Magyar Örökség” díjával kitüntetett Élet és Tudomány a megszűnés határán támolyog. Mindezért e területen az információ egyhelyben jár, és sohasem jutunk el az érdemiig. Szóval az MH úgy tudja, jövőre már vetnek, méghozzá kukoricabogár-rezisztens kukoricát. A helyzet azonban egészen más.

Vetéshez kiadott kibocsátási engedély kellene, de ilyen még nincs.2 Van öt kibocsátási célú, termékként jegyzett minősítésű genetikai esemény.3 Ezeknek át kell előzetesen menni a hazai fajtaminősítő rendszeren is. Eddig csak a MON 810-es kukoricamoly elleni fajtákkal gyűlt össze nálunk említhető mértékű tapasztalat. Nem volt kimutatható gazdasági előny. Ettől eltérően be lehet hozni néhány genetikai eseményből származó növény termését, és fel lehet használni ezeket takarmányozási és élelmezési célra, e terméken azonban jelölni kell a tényt.4 Más kérdés, hogy mindez törvénysértően nem történik meg. Ezek közül a MON 863 valóban kukoricabogár-rezisztens fajtacsoport, csakhogy kibocsátását antibiotikum-rezisztenciát (itt kanamycin) okozó markergén miatt géntörvényünk nem támogatja. Mi több, a fajtacsoporttal kapcsolatos táplálkozástani célú állatkísérletek is gyanús eredménnyel végződtek.5

Mi a valós helyzet viszont az Európának készülő kukoricabogár-rezisztens fajtacsoportokkal? Nos, a MON 88017 két éve Franciaországban, egy éve Németországban van kipróbálás alatt. Ez utóbbi kutatásainak majdnem részeseivé váltunk, ha nem lép közbe a kísérletekhez vetőmagot biztosító Monsanto európai irodája, és nem akadályozza meg a két ország kutatóinak együttműködését. Ugyanennek a genetikai eseménynek a martonvásári fajtákba való építését célzó kutatási szerződést az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete és a Monsanto a múlt év végén írták alá. Optimista jóslat szerint sem származhat ebből öt éven belül hasznosítható fajta. A másik lehetőség a DAS 59122 jelű fajtacsoport, amit hazánkba a Pioneer hozott be, s amelyet a Szent István Egyetem Növényvédelemtani Tanszékével ez évtől vizsgáltat. A vizsgálatvezető az a Kiss József, aki az EFSA GMO paneljének egyik „szuverén” tagja. A Pioneer európai irodája számára sem volt kívánatos a magyar moratóriumot alátámasztó négy intézményben dolgozó kutatóközösség. A hozott intézkedései alapján a Géntechnológiai Hatóság is úgy gondolja, hogy a korábban használható eredményt nem produkálónak kellene környezettudományi vizsgálatokat végezni, mert vele a Pioneer együttműködik. A tervezett vizsgálatok viszont köszönőviszonyban sincsenek azokkal az eredményekkel, amikre a hazai moratórium alapul; sem cáfolatukat, sem megerősítésüket nem adhatják.

 

Sapienti sat

Következik tehát a moratórium feloldása és a helyére lépő kompromisszumos szabályozás. Rövid távú gazdaságélénkítésre, növényi biotechnológiára költjük a mezőgazdaság filléreit. A független kutatás helyét szép lassan a szolgaian alárendelt kutatás veszi át, amelyben a nemzetközi vállalatok rendelik a zenét. A nekik nem tetszőt archiválják. A fenntartható társadalom idomaira savas eső szitál. Tüsszöghetünk, de a legutóbbi választásokon sem volt hallható semmi – sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalról –, ami erről szólt volna. Az adminisztráció hallása ilyesmire kifinomult. A történelem eddig arra tanított, hogy a kancsuka vagy a pénz, ami a jelent meghajtja. Most sem történhet másként, még csak nem is panaszkodom. Búcsúzzunk tehát szépen! A kutatásban befejezzük, amit elkezdtünk, és ez eltart egy darabig. Szaklapokban lesz olvasható, amit mértünk. Néhányan közülünk majd nyugdíjba mennek, s a fiatalabbak talán külföldön folytatják. Hamarosan kuriózum lesz majd az érintetlen kultúrnövény-génállomány. Az ökológia alkalmazhatósága a közönyünkön most ismét elbukott. Ki nyert vele? Csak magam elé mormoghatom, hogy mégis mozog a Föld.

 

Jegyzetek: 1 A szeptember 18-ai EU-tárgyaláson egyszerű többséggel a magyar moratórium fenntartása mellett szavaztak a tagországok, azonban a tárgyalássorozat más EU-bizottságok előtt folytatódik tovább; 2 Az EU háromféle engedélyt adhat ki: közvetlen takarmányozási és élelmiszerként való felhasználásra, importálásra és feldolgozásra, valamint vetésre. A kapcsolatos dokumentációk előrehaladási fázisai: benyújtott dokumentáció, elfogadott kockázati tanulmányok, jegyzett termék, kiadott engedély; 3 Ezek kukoricában az ún. rovarellenálló MON 810 (kukoricamoly-rezisztens – Monsanso) és Bt 176* (kukoricamoly-rezisztens – Syngenta), továbbá a gyomirtószer-tűrő T25* (glufosinate-toleráns – Bayer); míg repcében az MS1×RF1 és MS1×RF2 hímsteril, gyomirtószer-tűrő (glufosinate-toleráns – Bayer) fajtacsoportok. Ezek közül a Bt 176* és T25* fajtacsoportok hazai kibocsátását a géntörvényünk antibiotikum-rezisztenciát* (itt ampicillin) hordozó markergén miatt nem támogathatja; 4 Kukoricában öt (DAS 1507, MON 863*, GA21*, NK603, Bt 11), repcében négy (GT 73, MS8×RF3, T45, Topas 19/2*), gyapotban (magra gondolva) három (MON 1445*, MON 15985*, MON 531*), szójában (MON 40-3-2) egy ilyen fajtacsoport létezik; 5 ÉS, 2005/49.

 

(kézirati verzió)