Darvas B. (2002): A fogyasztó meggyőzhető (biotechnológiai falfirka). Élet és Irodalom, július 26; 46 (30): 8.
Darvas Béla

A fogyasztó meggyőzhető

(biotechnológiai falfirka)

 

Kezdjük a közepén. Egy marketing- és tanácsadó iroda néhány százunk telefonos megkérdezése után arra konkludált, hogy ön, nagyra becsült magyar fogyasztó, meggyőzhető. Higgye el, szükség van rá, mert ahogyan az ügynökség írja: „vezető nemzetközi vegyipari cégek érdekeltek”. Képzeljük el a mi Edkánkat, akitől azt kérdezte egy földöntúlian türelmes hang, hogy hozzájárulna-e ahhoz, hogy az o fogyasztói attitűdjét megismerhesse. Akár képviselhetné is ily módon a kárpát-medencei bennszülöttek ismeret- és vágyálomszintjét, mármint ami a biotechnológiát illeti. Edka hallott már a génmicsodásításról, legalábbis azt hiszi. Jó lenne persze, ha több infót kapna, mert lenne erre izéje. Szóval tisztelt hazai innovátorok, íme a feladat.

 

Prospektusok

Március 7-én az MTA épületében a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület adja kezünkbe a fentiek szellemében készült első magyar, velőtrázó prosit, amelyben minden benne van, amit Edkának a dzsíemóról tudnia kell. Szóval a GMO az – hoppá – „Genetikailag Módosított Szervezet”, olvassa, s ennek „nevezzük mindazon élőlényeket, melyek módosulása várhatóan nem következik be természetes öröklődés vagy rekombináció útján”. Próbáljuk újra, vagy inkább, magunkat kímélendő (úgy csacsiság, ahogyan kinyomtatták), lépjünk túl rajta. Nézzük például az előnyöket. Íme: nagyobb keményítőtartalmú burgonya. Edka mindig is ilyenre vágyott. A spájz kicsi, a keményítő majd kisebb helyen elfér. Biztonságos-e a GMO-ból készült élelmiszer? – kérdezi a kiadvány szerzője. Természetesen „azok egyenlők vagy jobbak minden tekintetben, mint a hagyományos termékek” – válaszolja a tutit. De GMO-vá válhatok-e, ha GMO-t eszem? – tapogatódzik tovább önmagánál, Edkát is megelőzve, akiben ez eddig föl sem merül. Kapna is érte élete párjától, Mártontól, mint legutóbb a feng shui-ért. Dehogyis – hangzik a felmentő válasz. Elszökhet-e a beépített gén? – csap le újra a kérdés, mint hajdanán Klampár. Edka érez ekkor hideget, majd meleget, ahogyan a tévében látta, és természetesen a hagyományos dezodora, majd unintelligens mosópora is szekvenciálisan cserbenhagyja. Legfőképpen akkor nem képes a vegetatív rendszerét uralni, amikor az antibiotikumrezisztencia-marker szökését spontán elképzeli. „Etikus-e szervezetek között géneket kicserélni?” – olvassa végül. „Az etika személyes ügy” – jön a szofisztikált válasz. Dicsőség a magasságosnak, még pontosabban az akadémia rendes tagjának, aki ezt a brosit összeállította.

 

Röpgyűlések

Ne feszítsük tovább a húrt, valljuk be töredelmesen, hogy Edka előfordulása az MTA patinás épületében csupán játékos fikció, igazából Téglásbodzáson éppen a második kávét főzi főnöke lassú reggeli önépítéséhez, addig is, amíg a másológép lehűl. A krumplivirágos brosúrát viszont – bármilyen hihetetlennek tűnik is – biotechnológiával foglalkozó szakemberek forgatják a kezükben, az alulmúlhatatlan nívónak járó arckifejezéssel. A Növényi géntechnológia a környezetbarát mezőgazdaság szolgálatában című rendezvényen vagyunk. Ott, ahová a növényi biotechnológia eddigi eredményeit mérsékelt lelkesedéssel fogadó csoportokat nem pusztán feledékenységből nem hívták meg, és ahol a környezetbarát mezőgazdaságról egyetlen hozzáértő előadó sem beszél majd. Minek is, a mezőgazdaságnak és környezetvédelemnek mintha ez lenne a kívánatos alapállapota: mindenki érthet hozzá, akinek célja van vele. A moderátor, a hazai Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság (GEVB) elnöke elmondja, hogy felkérte ugyan a parlament környezetvédelmi bizottságának elnökét, hogy tartson előadást, de ő más irányú elfoglaltságára való tekintettel elhárította a feladatot. Most, hogy világos legyen a helyzetünk: néhány hónapja Illés Zoltán szervezett parlamenti nyílt napok keretében hasonló témájú képviselőházi vitát, s ehhez a mostani előadók egy részével levelet is váltott, de nem kérte fel őket hozzászólásra. Azt mondta, azért nem, mert a biotechnológia előnyeit máshol dobolják. Tehát itt és most az MTA agrártudományok osztálya, biotechnológiai bizottságának égisze alatt. Legyen azért a kép ennél is teljesebb. Másnap Gödöllőn továbbiak, a Szent István Egyetemen a Bio Terméktanács, a Biokultúra Egyesület, valamint a Vetőmag Terméktanács szervezésében tartanak majd tanácskozást A géntechnológia lehetséges hatása a környezetgazdálkodásra és a vetőmagellátásra címmel.

Észrevételezzük akkor, hogy a hazai tudományosságnak nevezett ismeretterjesztés diszkrét szégyenének sűrűjébe érkeztünk, ahol ugyanarról a műalkotásról más képzettségű csoportok máskor máshol, így az érdemi párbeszéd létrejöttének legcsekélyebb esélye nélkül üdvözöltetik egymást. Sejtjük, hogy természettudományos területen hasonlóra Liszenkó óta nem volt példa.

Vegyük leltárba, hogy melyek a biotechnológia-barát társaság itt elhangzó adomái. A géntechnológia – mondja az FVM-hez tartozó Mezőgazdasági Biotechnológiai Központ igazgatója (aki az Edkának szóló kiadványt jegyzi) – „biológiai szemléletű környezetvédelemre” ad lehetőséget. Erről szól a cím – ami így is fölöttébb nonszensz –, de a tartalom másról, arról hogy például nincsen szántóföldi növénytermesztés vegyszeres gyomirtás nélkül. A holnapi rendezvény ide meg sem hívott szervezője, nem mellesleg a GEVB tagja (merre is lehetnek a többiek, ha már elnökük hivatalos minőségében vezeti itt az egyik tábort?) kéri, hogy az előadó jelölné-e meg a forrást, ahonnan az épülésre alkalmatlan dőreség, mármint a kémiai gyomirtás nélkülözhetetlensége ered. Az előadó egy évtizede elhunyt kémikus könyvét említi. Történetesen dolgoztam ezzel a nemzetközileg ismert kémikussal, ezért tudom, hogy ő sohasem gondolta magát növénytermesztésben auktoritásnak.

Később az MTA Szegedi Biológiai Központjának főigazgatója a funkcionális genomika új perspektívájáról beszél, ún. feltartóztathatatlan információrobbanásról és az ezzel szemben fellépő spekulációról. Hogy ki miről és miért spekulál, arról nem hallhatunk, illetve mintha mégis. Az előadó azt mondja, hogy az első generációs genetikailag módosított növényekre meghirdetendő esetleges hazai moratórium, amely a tudományos kutatásokra nem terjedne ki, nehogy már ne érintse ez utóbbit is, hiszen a kettő összefügg. Bocsánat, nem függ össze. Semmiképpen sem a másodlagos hatásokat feltáró ökológiai kutatások tekintetében. Ekkor viszont csak a növénygenetikai módosításokon dolgozó csoportok spekulációjáról lehet szó.

Én mindenesetre úgy gondolom, hogy a GM-táplálékkal kapcsolatos bizalom visszaszerzéséhez a biotechnológiai fejlesztésnek új, együttműködő viszonylatokba kellene emelkednie, mert a jelenlegi rugalmatlan, sőt fapados helyzetében nem csillapítja kellően a kritika hepehupáit. Miközben tehát a tanácskozás gyöngyvásznán a jövő biotechnológiai reményei lobognak, azok karakteres előnyei még kínosabban emelik ki a jelenlegiekkel kapcsolatos válaszképtelenségünket. Mindehhez azt kell hallanunk, hogy az ember egész nemesítési gyakorlata genetikai manipuláció volt. Hanyatt esésben indított hátra szaltó, és a földre érkezés sem hibátlan, sőt pontlevonással járóan groteszk. Amit ma genetikai módosításnak nevezünk, az nem jött volna létre az evolúció keretei között, mert átlépi a fajok között létező genetikai korlátokat. Ezt jegyezte le Edkának is a környezetérzékeny kollégája. Mégsem ezzel van az elsődleges baj, hanem a következményként felmerülő populációgenetikai, ökológiai és táplálkozástani problémák tisztázatlanságával, azzal hogy univerzálisra sminkelt potentátok igyekeznek az ebbéli szakembereket helyettesítve válaszolgatni, észre sem véve, hogy olyan területekre tévednek, ahol megmosolyognivalóan laikusok. A főigazgató például a konferenciakiadványban azt üzeni a biogazdáknak, hogy „a biogazdálkodás akkor érheti el a célját, ha ráolvasás helyett tudományosan megalapozott technológiákra épül”. Eredeti feltételezés, hogy hazai agráregyetemeink némelyikén esetleg ráolvasásra oktatnak.

Megszólal a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének főtitkára is. Neki tulajdonképpen mindegy, mit vesz és ad, csak olcsó legyen. Egyébként is – ahogyan a messziről jött ember magabiztosságával mondja – képtelenség, hogy ezeket a termékeket Európa jelölni szeretné, ha Észak- és Dél-Amerika, ahol a GM-szóját és GM-kukoricát termesztik, ezt nem teszi. Nos – bár ezt nyilvánvalóan nem tudja – az ENSZ Biodiverzitási Egyezménye erre őket fogja igen halkan kötelezni. Magyarország ennek szakértői tárgyalásaiban részt vesz. A jelölést az ENSZ – az EU javaslatára – határértékkel szándékozik megoldani (az emberi táplálékban 1 százalék GM-összetevőnél szükségtelen, takarmányban 3 százalék alatt az). Más esetben viszont kötelező, tehát abszolút mellékes az ezzel járó ellenőrzési munkával csökkeno kereskedoi profit. Ráadásul ezt a Global Industry Coalition vagy a World Trade Organization sem képzeli másként.

A főtitkártól megtudhatjuk, ami már nyílt titok, hogy a hazánkba Dél-Amerikából (Argentínában szinte csak GM-szóját termesztenek) kerülő szója mintegy 20 százaléka GM-pozitív, így a rendkívül nagyszámú szójatartalmú hazai terméket (homogenizált struktúrájú felvágottak, konzervek, de bizonyos kenyérfajták is) jelölni kellene. Eddig ezt senki sem tette, az előrelátó törvény egy átmeneti időszakra vonatkozó felmentő jellegű jóváhagyása miatt. A fogyasztó most jogos eufóriahiányt érez, újfent azt kapja, amire legbelül mindig is számított: inkorrektséget. Hallunk még dodonai kritikát arról, hogy a miniszteriális engedélyezésben képtelenek dönteni (értsd: nem törlik el a GM-szója jelölési kötelezettségét, vagy nem tiltják az e tekintetben obskúrus helyekről való importot), és ezért majd azt jelöléssel a fogyasztóra hárítják. Szóval megint Edkára, akinek meggyőzésére máris indul a kerestatói (a kereskedői és kutatói szakma találkozási pontján létrejövő) aktivitás.

A miniszteriális oldal, pontosabban az FVM képviselője másnap Gödöllőn szólal meg. Ő alkotta a magyar törvényt – legalábbis ezt mondja, bár én másként tudom –, szinte mindjárt egy USA-ban tett tanulmányútja után. Köztisztviselő. Neki a kutatás (csak o tudja, merre keresi) nem ad megfelelő támpontokat a döntéseihez, a törvény-előkészítési munkájához. Kellemetlen leírnom, de a jelenlegi tájékozottsági szintjén – legalábbis amit ott szóban elárult – ez nem is lehet egyszerű feladat. Azt is elmondja, hogy a GM-tápláléknak semmilyen egészségügyi kockázata sincs, és ennél a hitbéli állításnál a tegnapi rendezvényen a GEVB elnöke még egy fokkal tovább is ment. Ő ugyanis – biokémikusi tevékenysége során – a GM-technológia semmilyen kockázatát nem érzékelte. Így járhatunk, ha látókörünkön kívül esik bizonyos típusú szakirodalom, ha nem veszünk tudomást általunk nem művelt tudományterületekről. Ekkor könnyen azt hihetjük, hogy megválaszolásra váró kérdések már nincsenek, s Európa hivatalosan hezitáló adminisztrációja kétségkívül meghibbant. Gondolom, az elnök úr, ennek megfelelően, a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság azonnali felszámolását kezdeményezi majd, hiszen szerinte fantomfájdalmak kúrálására szerveződött képződményről van szó, amelyben nagy kaliberű hazai döntéshozókat érdemtelen köldöknézésre köteleznek. Ez más nézőpontból is jogos lenne, mert a GEVB tagjainak többsége a GM-növényfajták környezeti hatáselemzéséhez, ami típusát tekintve eddig egyetlen feladata volt: korlátozottan ért. Sőt mintha nem is látogatna ilyen témájú hazai rendezvényeket, ami az előbbinél is nagyobb baj. Erre utal a bizottság GM-repcét illető pozitív döntése is, amelynél aggályosabbal Európában a növényi biotechnológia területéről aligha találkoznak majd. Tehát környezettudományokra vak vezeti a mezőgazdasági világtalant.

 

A pohár alja

De miként néz is ki az ellenoldal, amelyben a környezetvédők eltérő szakértelmű (mert voltaképpen csak érintetlenre szavazó fogyasztók) tengerében a természettudományos szakemberek szinte észrevétlen maradnak? Mozgalmi célokra predesztinált, önfenntartásra szerveződő, természetpolitizálásra fogékony civil szervezetek képviselői dominálják ezt a területet. Az ortodox biotechnológusok szívesen használják az ambiciózus mozgalmárokat arra, hogy populációgenetikusok, ökológusok, táplálkozástani szakértők, biogazdálkodók helyén szólaljanak meg. Exkluzív zöldben pompázó mozgalmárból persze könnyen kicsúszik a megjegyzés, hogy a biotechnológia emberiségellenes, összességében tilalmazni kellene, ami hétköznapi sületlenség. Én belenyugvással választom majd a transzgenikus módon készült inzulint, ha szükségem lesz rá. Ebben az esetben a személyes elhatározásom saját rizikóanalízisemre épül. Mivel szemben, milyen kilátásokkal, mit választhatok. Nagyon más a helyzet, mint amikor a kereskedői önérdek és a miniszteriális tehetetlenség csempészi belém kenőmájas néven a GM-szójalisztet, úgy, hogy ezt eltitkolja. Ezt kérem csalásnak nevezik! Nem vitás, hogy ehhez szoktattak. Európában nem kell feltüntetni a táplálékon annak összetevőit, s lassan már – az új generációs élelmiszerekben – a pótlékot pótolják. Csak a védjegy maradt a régi, még ha tudjuk is róla, hogy hamis. A GM-kenőmájas helyett viszont mással is csillapíthatom az éhségem, még csak rizikóanalízissel sem kell bajlódnom. Egyetlen kérdést kellene a fejlesztőnek ez ellen – vizsgálatok sokaságával – megválaszolnia, hogy a gyomirtószer-tűrésre kifejlesztett GM-szója veszélytelen-e a környezetére, amelyben az ember is benne foglaltatik? Ha azonban eljutottunk egészen idáig, akkor emlékezzünk meg Pusztai Árpádról, akit a Royal Society (az MTA brit megfelelője) – köztünk szólva érdemeit mellőzve – meghurcolt. Nos, a Royal Society 2002. februári kiadványában a Brit Orvosok Szövetségének állásfoglalásai szerint módosította állásfoglalásait. Nem állítja már, hogy nincs egészségügyi kockázata a GM-növényeknek. Ugyanúgy lehet, mint a természetes keresztezés során létrejött egyik-másik burgonya- vagy zellerfajtának. A Royal Society ma vizsgálatpárti és különösen szorgalmazza ezt fejlődésben lévő gyermekek táplálékait illetően. Pusztai Árpád sem javasolt ennél többet.

De most már igyuk fenékig azt a bizonyos poharat! Nem vagyunk képesek észrevenni, hogy a lényegi környezetvédelem természettudományokra épül, amelynek hazai támogatottsága senkit sem érdekel annyira, hogy a zsebébe nyúljon. Az MTA leköszönt elnökének elvi támogatásával sem körvonalazódott az a bizonyos (alkalmazott?) ökológiai intézet, amely hasonló problémáknál pontos szakmai véleményt adhatna. A Környezetvédelmi Minisztériumnak inkább saját laborféleség kellene, az MTA-nak viszont nincs új intézetre pénze. Tudósember viszont miniszteriális középirányító szervbe, ahol napi – politikafüggő – ön- és szakterület-igazolásra kell berendezkednie: nem kapható.

 

A semmi ágán

Montrealból indulok haza, ahol a genetikailag módosított szervezetek kezeléséről, szállításáról, csomagolásáról és kimutatásáról tanácskoztak az ENSZ égisze alatt működő különféle szakértők. Most is egeret szültek a hegyek. Az ezt megelőző párizsi találkozón már az államközi áruforgalmi kerekedett fölül az ökológiai szakértelmen. Az előzetes megfontolási eljárás a GM-szervezetek első kibocsátás előtti szállítására vonatkozik csupán, amennyiben az exportvállalatnak írott ismertetőt kell az importáló országnak küldeni. Az importőrnek 270 napon belül kell döntenie arról, hogy befogadja-e a szállítmányt. A rendelkezésre álló időben az ő feladata a helyi rizikóanalízis lefolytatása. Esetleges elutasítását neki kell indokolnia. Hol teremtődtek meg nálunk ennek az érdemi feltételei?

Az MTA felolvasótermi zárszavában a GEVB elnöke fején találta a szöget: elé lehet feküdni, de nem lehet megállítani a GM-expresszt. Lényegi döntés, hogy az Egyesült Királyságot ezeken a tárgyalásokon a Smith Kline Beecham (a biotechnológiában érdekelt óriáscég) egy munkatársa képviselte, s a domináns szerep a deregulációt szorgalmazó Egyesült Államoké volt. A GEVB elnöke, Venetianer Pál azt is tisztán látja, hogy ezen a területen nem a tudomány mondja ki a végső szót. Itt sem, de ezt én – vele vagy nélküle – közös kudarcunkként élem meg.

 

(ÉS verzió)