Darvas B. (2005): Intellektuális bűnügyeink.
Élet és Irodalom, április 15, 49 (15): 5.
Darvas Béla

Intellektuális bűnügyeink

A Mindentudás Egyeteme Klub és a növényi biotechnológia

 

Gödöllői órák után túl hamar érkeztem a Kogart Galériához, s még akadály nélkül felengedtek a terembe, ahol népes stáb készülődött a televíziós felvételhez. A második sorba ültettek le, a felszólalásra gondolók helyén. A méteres dobogó szintjére látok; direkt kapcsolatom lesz a fent ülők cipőivel és zoknijaival. Balra egy korábbi kiállítás képei: Lenin usankában, Lenin tükörben usanka nélkül, Lenin széken, meghanyatlott állapotában. Retrospektív hangulat kerített hatalmába, s arra gondoltam: a vasököl pártja is mennyire kedvelte a dobogót. Mindentudás Egyeteme Klub, március 30-a, növényi biotechnológia.

 

Meghívó

Az eseményről a környezetvédelmi minisztériumon keresztül értesültem, amelyet a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottságban (GEVB) képviselek. A program elolvasásakor felhívtam a szervezőt, Szentesi Erzsébetet, aki udvariasan meghallgatott. Elmondtam neki, hogy ebben a nagyon eltérő véleményeket kiváltó ügyben a tudomány egyes diszciplínái mást látnak meg, és másként foglalnak állást. Éppen ezért nagyon szerencsétlen, hogy két munkahelyről (MTA Szegedi Biológiai Központ és MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete) négy olyan kutató beszélget majd egymással, akik látóköre és véleménye hasonló, s akik oszlopos tagjai a hazai biotechnológiai lobbinak. Mindeközben a biotechnológiai kutatáshoz, és nem az elsőgenerációs, növényvédelmi célból módosított növényekhez van közük, amiről a tényleges európai viták szólnak. Ők csupán kutatási prioritásaikat féltik. Erre kényszeríti őket a költségvetés-hiányos támogatási rendszer, amely a halmozottan fogyatékos kutatásfejlesztési piacon való intézetfenntartás csodáját várja el tőlük. Sok helyen a fiatal kutatókat ma szelíd erőszakkal külföldre küldik, hogy a munkabérüket megtakaríthassák. A szervező azt mondta, nincs ráhatása a szereplők összetételére, azonban meghívja azokat, akik más véleményt fogalmaznak meg, s a műsor második felében majd ők is megszólalhatnak. Kifogásoltam azt is, hogy a meghívó szövegezésében úgy fest, hogy a tudomány egységesen makulátlannak véli a növényi biotechnológiával létrehozott eddigi növényi fajtákat, s vele szemben csak a kitűnő érdekérvényesítési képességgel rendelkező civil szervezetek haladnak. Ez koránt sincs így.

A tudomány ősidők óta tudományterületekre osztott. A növényi biotechnológiát illetően az infraindividuális biológiai tudományok és a szupraindividuális biológiai tudományterületek másként foglalnak állást, mert a termékkel kapcsolatban más kérdéseket tesznek fel. A konkrét kérdésekre elvárható válaszok viszont nem felcserélhetők. Az, hogy a rovarrezisztens kukorica által megtermelt hatalmas mennyiségű Bt-toxin milyen hatással van az élővilágra, nem válaszolható meg azzal, hogy a világpiacon túlnyomóan csak glyphosate-toleráns szója kapható; tehát eszi, nem eszi, nem kap mást. Bármilyen inkoherensnek hat e mondat, példázza az ezen a területeken folyó egymás melletti elbeszéléseket.

 

Taps egy tenyérrel

Aztán beengedték a hallgatóságot. Még egy utolsó eligazítás a beszélgetőtársaknak, majd a közönség kioktatása következett. Fábri György, a Mindentudás Egyetemének tudományos igazgatója arra intette a részvevőket, hogy a felvétel miatt kellő fegyelmezettséggel hallgassák a beszélgetést. Továbbá elmondta, hogy ennek a mai ülésnek folytatása lesz, s a következő klubülésen majd ökológus, táplálkozástanhoz értő, biogazdálkodó, civil szervezeti ember, illetve egy következő alkalommal a döntéshozók is az asztalhoz ülnek. Csodálkoztam kissé, mert a szervező a levelezésünkben erről szót sem ejtett. Tapasztalataim szerint az első felvétel időpontjában általában tudja a stáb, hogy egyszeri adáshoz vagy sorozathoz készül.

A szereplők szemlesütve, kicsit rosszkedvűen, csöppet zavartan ültek a magasban. A riporter bemutatta őket, aztán elmondta, hogy ő laikus – ugye, ilyenkor nagyon fontos a felkészültség –, és megkérdezte, hogyan is definiálnák azt, hogy biotechnológia. A pulpituson ülők balról jobbra szólaltak meg, egymást kiegészítve, egymást ismételgetve. Mondtak mindenfélét, ami az eszükbe jutott. Például, hogy menekül az európai kutató, mert nem tud megélni biotechnológiából, vagy hogy csupán terminológiai probléma van itt a fogyasztói elutasítás mélyén, mert a „génmanipuláció” szó pejoratív csengésű, s helyette a „géntechnológiai úton nemesített” kifejezést kellene használni. Az is elhangzott, hogy az elsőgenerációs növények nem érintik igazából hazánkat, mert sem szóját, sem gyapotot nem termesztünk. Balázs Ervin egészen odáig ment, hogy azt állította, a mezőgazdaságot nem érné nagy veszteség, ha a Monsanto kukoricamoly-rezisztens fajtáit nem hozná be, mert ez a kártevő nem okoz jelentős kártételt. Igen, ez pontosan így van. A pulpituson ült viszont Dudits Dénes, aki nem is olyan régen valóságos agrárvészről (Népszabadság, 2005. jan. 3.) írt abban az esetben, ha ezeket a fajtákat nem hozzuk be. Most azonban feledékenyen hallgat. A riporter nem szólítja meg – talán nem olvasta a cikkét –, pedig két, Dudits állításait tökéletesen átjavító válasz is megjelent a lapban (Fonyó A., jan. 10.; Balla L., jan. 25.). Hasonló történt már vele a Biokémia és a Heti Válasz nevű lapok vitáiban. Nincs új a nap alatt.

Kissé elkalandozik a figyelmem, és egy belga agrárközgazdász Monsanto által finanszírozott magyarországi útja jut eszembe, amelynek során megkeresett itt mindenkit, akit lehetett. A mi intézetünkben (MTA Növényvédelmi Kutatóintézete) is járt, hogy aztán elhallgasson később mindent, amit ott jegyzetelt. Tény viszont, hogy írt egy terjedelmes angol kéziratot arról a gondolatkísérletről, hogy mi lenne a haszna, ha Magyarország 2003-ban genetikailag módosított kukoricát, cukorrépát és repcét vetett volna. Ezt a kéziratát elhelyezte a Leuveni Katolikus Egyetem honlapján. A kéziratnak eredetileg négy szerzője volt: két belga és két magyar. Társszerzői közül az egyik magyar, növényvédelemben jártas azonnal kérte, hogy nevét vegyék le a kéziratról, mert nincs köze ahhoz azon túlmenően, hogy magyar cikkek xeroxmásolatait adta át az első szerzőnek. A kéziratból törölték is. (A cybertérben – láss csodát – milyen különös felvonulási épületeket húznak fel.) A másik megtisztelt honfi egy agrárközgazdász, aki ennek az ügynek kapcsán kezdett biotechnológiával „foglalkozni”, és sebtiben kézirattá ért ebbéli kapcsolata. Ő harmadik szerzőként az európai politikusok véleményformálását megcélzó kézirat magyar hitelesítője. Nos, eme célmű azt állítja, hogy a hazai gazdák közel 37 millió eurót veszítettek el azzal, hogy 2003-ban nem vetettek genetikailag módosított növényeket. Ebből a kukoricamoly esetében csak hárommilliót. Azért ez sem lenne kutya. Kevés itt a hely, hogy a lyukas pénztárcát idéző kézirat sokféle fogyatékosságát felsoroljam, de a kártétel „megállapítása” mégis érdemel némi figyelmet. Megnéztem, milyen számításokon alapul a virtuális haszon. A közgazdász szerzők a magyar növényvédelmi szakirodalom megértéséért egy fordítónak mondanak köszönetet. A kártétel megállapítását elemző alaptáblázatukban egyetlen saját adat sincs, azt a korai irodalomból emelték át. Összevetettem az eredeti forrásokban található adatokat azzal, amivé váltak. A metamorfózis tökéletes: egy megyében, néhány táblán végzett, más célú felmérések, biometriai elemzésre alkalmatlan adatait nemesítették Magyarországra jellemző kártételi adatokká. Ugye emlékszünk még, mivé mutáltak Ady sorai – „Jöttem a Gangesz partjairól, / Hol álmodoztam déli verőn...” – Karinthy fordításparódiájában? Ekkor még nem is ejtettem szót arról, hogy a tőfertőzöttségi és a termésveszteségi adatok között nem egyenes az összefüggés. Előfordul, hogy a fertőzött növény terméshozama még magasabb is, mert a kukoricamoly fifikás nősténye előszeretettel választja tojásrakásra az erőteljesebb növekedésű töveket. Szóval, a szakmai hozzá nem értés, a nyelv ismeretlensége a szélhámosság területére sodorta a derék belgákat, akik némi pénzért a moratórium feltörésére magyar és nem belga példával vállalkoztak. Erről írtam is e kézirat hazai csöndestársának, aki szakmai magyarázkodás helyett megsértődött.

A blöff újraélése okozta kábulatból Venetianer Pál (a GEVB elnöke) felolvasása józanít ki, aki egy XIX. századi lyoni orvostestületi állásponton keresztül ismerteti, hogy mi történik majd azzal, aki száguldó vonatra száll. Minimum szilikózist és elmebajt kap, és a terhes nők sem kerülik el a koraszülést. Kétségtelen, hogy minden korban voltak tudományos testületek, amelyek rosszul mérték fel egyes fejlesztések későbbi következményeit, ilyen például a Nobel-díjjal jutalmazott, ma rettegett DDT is. Tehát ezek közé tartozó ennek a francia orvoscsoportnak a gőzmozdonnyal való helyváltoztatás veszélyeiről kiadott állásfoglalása is. Ez is jól példázza, hogy a kor tudásában annak tudatlansága is benne foglaltatik. Ez lenne a korszerűség jelentése. Ez után meglep valami nagyon durvával: azt mondja, hogy a biotechnológia kapcsán az intellektuális bűnözés minden formáját elkövették már. Szóval az a baj ezzel az állítással, hogy elfogadható, csak éppen – mint a békétlenség keltésére alkalmas álláspontok általában – az egymásra való mutogatásra ad alkalmat. A valóság más vetületét megélő, a tudomány más szeletét birtokló, tőlünk eltérő álláspontú emberek – szerintem – nem bűnözők. Ha ehhez van releváns ismeretanyagunk, akkor velük vitatkozni, őket türelmesen meggyőzni illik, és nem fórumokról kiszorítani, majd magunk között címkézni, sőt kriminalizálni őket. Győzni sem érdemes mindenáron.

 

Ki akar kérdezni?

Így jutottunk el a második részhez, ahol az egybegyűltek számára nyílt lehetőség kérdések feltevésére. Lentről, sok szólamban és pár percben. Rodics Katalin a géntechnológiai szakhatóság részéről arról beszélt, hogy nem szerencsés a vitatkozó felek szétválasztása, mert nem lesz majd néző, aki mindhárom beszélgetést látja. Továbbá a hazai döntésekben kulcsszerepet játszik az a tény, hogy a fajtatulajdonos cégek megfelelő színvonalú környezettudományi vizsgálatok nélkül nyújtják be engedélykérelmeiket, s ezeket a vizsgálatokat most nekünk kell, sok pénzért, helyettük elvégezni. (Azt már én teszem hozzá, hogy a Monsanto és a Pioneer a környezettudományi vizsgálatokhoz vetőmagot sem hajlandó biztosítani, azaz akadályozzák a tisztánlátást.) Dudits azt válaszolta, hogy a kukoricának nincsenek Európában rokonai, így probléma egy szál sem. Ki beszélt erről? Mi viszont a helyzet a fajtahibridek biztos keletkezésével, amelyek miatt a magyar fajtatulajdonosok és a biogazdák aggódnak? Ez lehetett volna a beszélgetés fonala, de viszonválasz lehetőségére a riporter nem is gondolt. Nem ez volt az első eset, amikor világossá vált számomra, hogy a dobogón ülők környezettudományi ismeretanyaga jelentős hiánypótlásra szorul; és ami ebből következik, hogy nem olvashatják értően az elsőgenerációs genetikailag módosított növényekkel kapcsolatos irodalmat. Nem az a baj, hogy nem minden tudományterületen naprakész valaki tudása, hanem hogy fel sem tételezi, hogy az általa belátott horizonton túl is léteznek világok, így meg sem próbál az azokról tudósítókra figyelni. Itt most háromórás egyetemi előadás következhetne: milyen genetikailag módosított növény milyen kapcsolati körben vetett fel eddig megválaszolatlan kérdéseket. A pulpituson ülőket ez bizonyosan soha meg sem érintette. Ez azonban nem a tudósokra jellemző alapállapot.

Márai Géza, a Szent István Egyetem oktatója (egyben a GEVB tagja) szólt hozzá ezt követően, s arról beszélt, hogy nem szerencsés, hogy egy ilyen összetett, sok tudományterületet megmozgató ügyben ilyen – véleményét tekintve egynemű – személyekből álló társaság próbálja megbeszélni a biotechnológia dolgait. Fábri ezt zokon vette, és úgy vélte, nem a szót kérő tiszte ennek meghatározása, majd azt mondta, hogy a következő ülésen majd Vida Gábor (a GEVB leköszönt tagja) mondja el a véleményét, ahogyan azt neki már megígérte. Elhangzott még két hozzászólás, és válaszok is érkeztek, mégis Dudits puhán konfliktuskereső végszava az, ami átszűrődik a befejezést sejtető diszkrét zaj függönyén: a biotechnológia körüli disputa csak valamiféle filozófiai vagy hitvita. Kétségtelen, amennyiben a genetika, biotechnológia, növénynemesítés, növénytermesztés, növényvédelem, környezetanalitika, ökológia, ökotoxikológia, takarmányozástan és dietetika filozófiatudományi tárgyak. A moderátornak nem volt erre egy szava sem, pedig szakterületének megítélése is benne foglaltatik ebben a megjegyzésben. Remélem, hamarosan kommunikálja a nap filozófia- és hittudományi felfedezését a szupraindividuális biológiai tudományokhoz tartozó akadémiai szakbizottságoknak. Meg lesznek tisztelve. Addig is gyorsan szedelőzködtem, s még az ajtóban – hirtelen ötlettől vezéreltetve – megkérdeztem Szentesitől, hogy ugye három hét múlva nem találkozunk? A csönd tovább tartott, mint amit könnyű rutinból áthidalni, s azt mondta, küld majd meghívót. Kik beszélgetnek majd Vidával? – kérdeztem. Én is csak annyit tudok, ami itt elhangzott – szólt a válasz. Ki határozza meg, hogy kik beszélgetnek? – kérdeztem végül. Fábri György – hallom.

*

Írtam egy ismerősömnek, kérdezze meg Vida Gábort, valóban ő fog-e három hét múlva beszélni ebben a klubban. Estére az a válasz érkezett, hogy nem tud ilyen jellegű elkötelezettségéről. Most Fábrinak, az MTA kommunikációs igazgatójának nyilvános füllentését ízlelgetem. Miért volt erre szüksége? Egyáltalán, miként történhetett meg, hogy a Magyar Tudományos Akadémia növényvédelmet és ökológiát érintő biotechnológiával kapcsolatos véleményének képviseletében csak az éljenző biotechnológiai frakciója kapott szót, míg az égisze alatt folyó, szélesebb körű kutatásokból származtatható tájékozottsága és kételyei rejtve maradtak?

 

(kézirati verzió)