Az ivóvíz nem cserélhető le

Magyarország vezető helyet foglal el a rákos megbetegedések előfordulása terén. Ezek 80 százaléka környezeti ártalmak miatt következik be. Az egyik veszélyforrást a felelőtlenül használt növényvédő szerek jelentik.

Magyar Narancs: Milyen úton hatnak vissza ránk a növényvédő szerek?

Darvas Béla: Némelyekkel felelőtlenül bánunk, ezért váratlanul is felbukkanhatnak a környezetünkben. Például a szúnyogirtáskor használt dichlorvos csak minden ezredik alkalommal pusztítja a csípőszúnyogot, a többi esetben a helyi – gazdasági szempontból közömbös – faunát gyéríti, és persze az üdülőkörzetekben élők nyakába zúdul. A növényvédelemben 1999-ben ezt a hatóanyagot egyszer már betiltották, a szegedi gyártó kérésére azonban – hogy készletét értékesíthesse – a visszavonást törölték. Aztán ennyiben is maradt az ügy. De említhetném a trichlofon esetét is: 1989-1990-ben a Rinya körzetében 15-ből 11 gyermek Down-kórral vagy veleszületett szív-, illetve tüdő-rendellenességgel látta meg a napvilágot. Mindeközben azt tapasztalták, hogy a közeli halastóból származó halak fogyasztásával – ahol parazitológiai céllal használták – negyvenszer több trichlofon került a terhes nők szervezetébe, mint az elfogadható napi felvétel. Ennek hatására a szert 1994-ben a növényvédelem kivonta a forgalomból, de hangyairtóként a mai napig alkalmazható. Az ügyről a magyar sajtóban nem lehetett olvasni, ugyanakkor a nemzetközi szaksajtóban – Czeizel Endre Lancetben közölt tanulmánya alapján – nagy hullámokat vert.

MN: Ez bár szörnyű, de lokális szennyezés. Vannak-e a növényvédelem mellékhatásaként országos szinten problémát okozó anyagok?

DB: Hazánkban a leggyakoribb talajszennyezők a klórozott szénhidrogének (a DDT és bomlástermékei: DDE, DDD; a hatvanas években kiszórt mennyiség közel egynegyedével élünk még együtt) és a triazin típusú kukoricagyom-irtók. Mennyiségi szempontból messze elsőként a gabonafélék gyomirtására használt 2,4-D és a hozzá hasonlók említhetők. Az ivóvízben megjelenő triazin típusú gyomirtók hasonlóan hatnak az emlősök szervezetére, mint a női nemi hormon. A fiúcsecsemőknél egyre gyakoribbá válik a rejtettheréjűség vagy a serdülőkori ivarszervi daganat, és több kutató szerint az életképes spermaszám csökkenése is erre a hatásra vezethető vissza. A nőknél a méhnyálkahártya szigetei a méhen kívül is megtelepedhetnek, ahol követik a havi ciklust. Ez rendkívül fájdalmas menstruációt okoz, és könnyen rákosodik. E vegyületek tartós fogyasztása okozhatja ezeket a betegségeket, azonban az atrazin mellett az égetőművek tisztítatlan füstgázainak, a műanyag csomagolóanyagok formálhatóságát biztosító anyagoknak is hasonló hatásuk van.

MN: Milyen intézmények vizsgálják Magyarországon a szermaradványok jelenlétét?

DB: A belföldi terményeknél a Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat, amelyhez megyei laboratóriumok is tartoznak. Kellően felszerelt labor eredetileg minden megyében volt, de ma már csak minden második megyében találunk ilyet. Ez a hálózat fénykorában – az 1980-as években – sem tudta megtalálni azok többségét, akik áthágták a szabályokat. Ma nem is állítja senki, hogy ezzel a keresési módszerrel hatékonyan lehet védeni a lakosságot. E hálózat ún. rutinvizsgálatokat végez, amikor véletlenszerűen mintáznak. Ezekben 1-5 százalékban fordul elő egészségügyi károsodás veszélyét hordozó, a kelleténél magasabb koncentrációjú szermaradék. Ennek pontos megértéséhez hozzátartozik, hogy ilyenkor egyidejűleg igen sok anyagot keresnek. Amikor találnak valami nem odavalót, akkor célzott mintavételezéssel visszatérnek az adott növényre és hatóanyagra, s ekkor a találati arány akár meg is ötszöröződhet, ami üvegházi termesztésben 10-25 százalékos előfordulást jelenthet. Tehát rossz esetben minden tizedik fejes saláta egészségre káros mértékű ditio-karbamátot tartalmazhat. Hogy nem betegszik meg a primőrfogyasztó, annak az az oka, hogy a kis mennyiség nem azonnali mérgezést okoz, s tartós fogyasztás kell ahhoz is, hogy a krónikus hatás jelentkezzen. Továbbá nagyon különbözőek vagyunk a vegyszerérzékenység terén. Az elővigyázatosság elve itt pontosan azon alapul, hogy a rizikóelemzések mindig az érzékeny emberekkel számolnak. Az importélelmiszereket az egészségügyi mérőhálózat vizsgálja. Részben könnyebb helyzetben van, mert ezek tanúsítványokkal együtt jönnek, amelyek jelzik, hogy a termék mit nem tartalmaz, részben viszont nehezebb a feladatuk, mert olyan növényvédő szereket is kell keresniük, amelyeket Magyarországon nem használnak. Például az ázsiai területről érkező táplálékok klórozott szénhidrogén-tartalma várható. Szermaradékot illetően sokféle chilikészítménynek, a teáknak, földimogyorónak, de a csemegeszőlőnek is rossz az ebbéli statisztikája.

MN: Ha működik egészségügyi ellenőrzés, akkor miért csak utólag derülnek ki a különféle veszélyes hatások?

DB: A fejlesztő nincs rákényszerítve, hogy nyilvánosságra hozza: az általa forgalmazott anyag milyen - esetleg új - területen okozhat problémát. Egy talajfertőtlenítő szer (a DBCP) tesztelése közben például a fejlesztők észrevették, hogy a kísérleti patkány hímivarsejtjeiben az örökítőanyag sérült. Ezeket a vizsgálatokat azonban nem hozták nyilvánosságra. Évtizedekkel később a banánföldeken dolgozó dél-amerikai férfiaknál alhasi fájdalmak jelentkeztek, ami meddőségükkel járt együtt. Az emberen ugyanaz következett be, mint a patkányon. Ha annak idején a cég nyilvánosságra hozta volna az eredményeit, akkor nyilván nem engedélyezik ezt a hatóanyagot. A mai engedélyezéssel is az a legnagyobb gond, hogy a speciális területeken végzett hatás-tanulmányokat senki sem követeli meg. Tehát a bevezetéskor az elvégzett mellékhatás-elemzésben fontos faktorok vizsgálata maradhat el. Sokkal nagyobb súllyal kellene kezelni a talajvízre gyakorolt hatást, hiszen az ivóvíz nem cserélhető le, s elszennyezése biztosítja az elszennyező vegyület krónikus kitettségét. Egy veszélyes vegyszer felhasználásakor nagyon lényeges a fegyelmezett felhasználás. E területen komoly bajok vannak. A hazai növényvédelmi hatóságok mind ez ideig nem szembesültek azzal, hogy tevékenységük fő irányvonalának nem a viszonylag fegyelmezett nagyüzemi termelésen, hanem a laikusoknak szóló szaktanácsadáson kell alapulnia. A növényvédelmi hálózat 2004-es felmérése szerint Magyarországon a nyers növényként piacra kerülő termékek közel 10 százalékában találtak a vizsgált terményre nem engedélyezett szermaradékot. Ez jellemzi a kistermelők többségének hozzáértését és fegyelmezettségét. Komoly veszélyt jelentenek az ilyen, ún. feketetechnológiák. Ezeket a gazdákat, ha el is kapják, nem büntetik meg kellőképpen. Ezek a termelők a legkülönbözőbb utakon szerzik be és sokszor önkényesen használják fel a növényvédő szereket. Egy kiskertben sokféle növény van, amihez sokféle vegyszer kellene, viszont idő, pénz és szakértelem hiányában a gazdák szereznek egy széles hatású készítményt, és azt alkalmazzák mindenre. A fejlesztők hiába dolgoznak ki szigorú eljárásokat egy bizonyos növényre, ha az anyagot más mennyiségben és más területen használják. Ennek tipikus példája volt a fiatal almafák védelmét szolgáló, extrém hosszú lebomlási idejű fenarimol felbukkanása a fejes salátában.

MN: A nagyüzemi mezőgazdaságban ezek szerint nagyobb a fegyelem és több a hozzáértés. Kimondhatjuk-e akkor azt, hogy ez utóbbi kevesebb veszéllyel jár, mint a laikus növénytermesztés?

DB: Ezen a szinten más típusú hibák tapasztalhatók. A hazánkban alkalmazott több száz szer ökotoxikológiai hatására vonatkozó ismeretek elsajátítása nehéz feladat. E területen a növényvédelmi szakmérnökök felkészültsége is hiányos. Az első magyar nyelvű mezőgazdasági ökotoxikológiai könyvet ez évben adjuk ki. A másik fő problémaforrás, hogy a fejlesztés nem minden esélyt ellenőrizhet, és van, ami már később derül ki. A DDT és a dieldrin évtizedekig ható problémákat hagytak maguk mögött, de említhető a kukoricagyom-irtóként használatos atrazin, ami 3-12 hónap alatt bomlik fele mennyiségűre a felső talajrétegben. A szer talajvízbe kerülésével azonban oxigénhiányos állapotban a lebomlás megáll. Ennek - a parti szűrésű kutak révén - a szó szerint mi isszuk meg a levét. Úgy tűnik, még több ellenőrző, modellező kísérletre lenne szükség, ami viszont tovább növelné a növényvédelem árát.

MN: Vannak vegyszerek, amelyek kevésbé veszélyesek?

DB: A világon kb. 700 engedélyezett növényvédő hatóanyag van, ezek között óriási a különbség a mellékhatások tekintetében. Mellékhatás nélkülinek ismert is van közöttük. A hazánkban, 1998-ban nyilvántartott, növényvédelmi célra használható 403 anyag közül 89-et javasoltunk első körben, míg 36-ot rövid időn belüli kivonásra. Ebből azonban 2000-ig csupán a lindant tiltották ki. Tavaly azonban az uniós csatlakozás miatt változott a helyzet, mivel a hazai engedélyezett hatóanyag-struktúrát az európai átlaghoz kellett igazítani. Az általunk hét évvel ezelőtt első lépcsőben kivonásra javasolt 89 hatóanyagból 2005-re harmincegy nem használható majd, 64 hatóanyagot pedig más szempontok alapján búcsúztattak. Az unióba lépés tehát fejlődést jelentett, de még így is sok veszélyes anyag maradhat forgalomban.

MN: A probléma jogi szabályozása terén tehát van mit tenni, de ez valóban csak szabályozás kérdése?

DB: A szemléletről is beszélni kell. A jó növényvédelem nem pusztán a vegyszeren múlik, az ellenálló fajták például kisebb mértékű kémiai védelmet igényelnek. Másrészt bizonyosan állítható, hogy a hazai hatóanyagok közül a környezet-egészségügyileg biztonságosakkal is megvalósítható lenne a gyakorlati növényvédelem. Csupán néhány esetben kényszerülnénk kompromisszumra. Ehhez képest a kínálat nem igazodik az igényekhez, és kb. kétszer annyi szer kapható, mint amennyi szükséges és kellőképpen ellenőrizhető lehet. Jó példa lehetne a skandináv hozzáállás. Ha Norvégiában valamit megállapítanak, akkor ott ennek a következményeit is levonják. Magyarország a legtöbb növényvédő szert külföldről vásárolja, így megtehetné, hogy igényes vevőként a lehető legszigorúbb szabályokat lépteti életbe.

MN: Mit mondanak minderről a magyar szakhatóságok? Mivel indokolják, hogy nem élünk ezzel a lehetőséggel?

DB: Én azt gondolom, tájékozatlanság miatt a probléma létét is tagadják. Jellemzi az esetet, hogy a Záróra pár héttel ezelőtti adásában az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, az FVM élelmiszer-biztonsági osztálya és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkatársai egyöntetűen azt sugalmazták, hogy nincs komolyabb kockázat az élelmiszer-biztonságban, és dacára a tavaly ismertté vált nagyobb ügyeknek (fejes saláta - ditio-karbamátok, tökmag- és napraforgóolaj – dieldrin, fűszerpaprika – afla- és ochratoxin), semmilyen lényegi változtatásra nincs szükség. Az ott nyilatkozó orvosnő például a népélelmezés miatt aggódott, amit nyugodtan agrármérnökökre hagyhatna. Azt akarom mondani: egyszerűbb lenne az életünk, ha saját szakértelmünk szerint és a ránk bízottak érdekképviseletét igyekeznénk szem előtt tartani, és engednénk, hogy hassanak ránk a tények. Minden technológia hordoz magában valamilyen szintű veszélyt. A kémiai biztonság valójában nem létező fogalom, helyette rizikó van, amit rizikóanalízisekkel próbálunk kezelni. Amikor egy új növényvédelmi eljárás bevezetéséről döntünk, akkor annak pozitív és negatív oldalait, illetve a párhuzamos technológiákhoz képest megmutatkozó előnyeit és hátrányait mérlegeljük. Jó esetben a legkisebb rosszat választjuk, de ez nem azt jelenti, hogy a választott eljárás veszélytelen.

(Magyar Narancs verzió)