Biotechnológia kontra ökológia
A média biotechnológiai híreire többnyire akkor kapjuk fel a fejünk, ha azok egészségügyi vagy etikai okokból kockázatosnak tűnnek. Az előbbi szempont legviharosabb eseménye az volt, amikor 1998-ban Pusztai professzor egy transzgenikus burgonya esetleges egészségkárosító hatása hívta fel figyelmünket. Az utóbbinál elég az első klónozott emberi lényre, Eve-re gondolnunk. A génmódosított élőlények – elsősorban növények – felhasználását illetően, a napi sajtó érdeklődésétől távolabb jelentős – későbbi életünket meghatározó – biotechnológiai és ökológiai csatározások folynak. Legutóbb például ezen okokból utasította vissza az éhínséggel küzdő Zambia azt az amerikai élelmiszersegélyt, amely génmódosított kukoricából állt. Transzgenikus növényekkel kapcsolatban vagy biotechnológiai laboratóriumok elfogult kutatóinak véleményével, vagy környezetvédő aktivisták rémhíreivel találkozhatunk. Beszélgetőtársam a függetlennek kis táborát képviselő Darvas Béla professzor, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, aki a genetikailag módosított (GM) szervezetek értékelésében az MTA Ökológiai Bizottságának szakértője, s az ENSZ biodiverzitási tárgyalásain hazánkat képviseli.
A transzgenikus növényeket sokfelől éri támadás. A genetikai, ökológiai, egészségügyi, gazdasági vagy etikai szempontból felmerülő problémák a legjelentősebbek?
Nézőpont kérdése. Valamennyi érdekelt szakma az általa képviselt érdekek szerint más sorrendet állítana fel. A transzgenikus növényekkel szemben eddig a populációgenetikusok (génerózió, génszökés), az ökológusok (ökoszitéma-változások) és a dietetikusok (beltartalom-változás okozta táplálkozástani hatások) fogalmaztak meg természettudományos kételyeket. Ez nem jelenti azt, hogy a genetikai anyag szabadalmi körbe kerülése vagy a vallási szabályokra épülő táplálkozási szokások figyelmen kívül hagyása mellékes lenne. Minden új a korábbiakkal kapcsolatos érdekellentétek forrása (vö. konzervativizmus), de szerintem most a tényleges baj az, hogy az önérdek érvényesítésére trenírozott ipari biotechnológusok a kételyeiket megfogalmazó szakmákkal szemben párbeszéd-képtelenek. A biotechnológus mindennapjait a laboratóriumban tölti, az ökológus a természetben. Az élővilág két szögletében mintha nem figyelnének egymás üzeneteire.
A "Virágot Oikosnak" című könyvedben azt írtad, hogy a mai napig nagyjából 1,7 millió fajt írtak le, s csupán néhány ezer fajról gyűjtöttünk fiziológiai ismeretanyagot, s még kevesebbről van genetikai tudásunk. Milyen hitelt érdemlő populációgenetikai és ökológiai hatásfelmérésre lehet képes ez alapján bárki? Egy ökológus mikor lehetne elégedett?
Hogy egy ökológus, mit gondolna erről, azt csak találgatom. A polihisztor ökológus ugyanis valamikor létezett, de mára kihalt. Én a növényvédelmi állattanhoz (azon belül is a kétszárnyúakhoz és a szelektív védekezési módokhoz), az összehasonlító élettanhoz (főként a rovarendokrinológiához) és a mezőgazdasági ökotoxikológiához (ezen belül a peszticidek mellékhatásihoz) értek valamit. Hitem szerint viszont egy ökológus bevallaná, hogy jelenlegi tudása szerint nem képes előrejelzést adni. Ehhez előbb elég sokat kell dolgoznia. A géntechnológia működő – de korántsem precíz – megoldásai kapcsán inkább csak megérzései vannak. Hosszú ideje – kémiai és genetikai biztonságunkat illetően – vakon röpülünk, bár eddig (?) szerencsénk volt. Biztonságosabb lenne nyitott szemmel. Az intézetemben a Bt-kukoricával folyó vizsgálatok kapcsán a füst lassan felszáll, és ebben az egy esetben az ökológiai rizikó mellé oda tudjuk illeszteni annak valószínűségét is. Számomra csak a bizonyítható tények meggyőzőek.
Egy ökológusnak lehet-e haszna a genetikailag módosított élőlényekből?
Ma még csak akkor, ha kutatásának az a tárgya, hogy a mi történik egy környezetéhez képest egyoldalú előnyt szerzett fajtával. Később talán – a környezetszennyezés felszámolására képes (pl. atrazine-bontó baktériumok) mikroorganizmusok révén – ennél örömtelibb fejleményekről is beszélgethetünk.
Nagyobb-e a genetikailag módosított növényektől várható haszon, mint az a probléma, amit a transzgének a természetben való elszabadulásukkal okozhatnak?
Az első generációs GM-növényeknél még nem, de ne zárjuk ki, hogy a jövőben ez másként lesz. Valamennyi fejlesztést esetről-esetre kell megvizsgálni. Az idegen beporzó és ugyanakkor virágzó fajták közötti (értsd: intraspecifikus hibridizáció) a pollennel történő génátadás elméletileg bizonyos és gyakorlatilag is csak idő kérdése. Ez különösen a fajtanemesítő telepeket (úgyis, mint génbankok) és biogazdákat aggaszthatja. Azok a kulturfajok (pl. repce), amelyek géncentruma a Földközi-tenger környéke viszont – az előzőnél sokkal kisebb valószínűséggel –, a transzgénnek a rokon gyomfajok felé nyithatnak kiskaput (értsd: interspecifikus hibridizáció). Ez az ökológusok lelkesedéshiányának egyik oka, hiszen a természetben működő beporzási háló csöppet sem ismert. A magyar géntechnológiai törvény nem számol ezekkel a tényekkel. A nem-biológus jogalkotók indoklásul az EU-jogharmonizációt hozzák fel, azonban az EU-törvényei a nemzeti szinten megoldandó problémákat bölcsen a tagországaik feladatává tették. El kellene végre hinnünk (az ENSZ szabályozása minden egyes új termék esetében 270 napot ad majd rá), hogy a nemzeti ökológiai rizikóanalízis a mi kizárólagos feladatunk. A fentiekből viszont az is következik, hogy egy ökológus szempontjából nincsen probléma az önbeporzó vagy hímsteril, de vegetatív szaporodásra sem képes GM-fajtákkal, valamint csökkenti a veszélyt, ha Európában nem őshonos fajról van szó. Továbbá, ha a pollenben és a tarlómaradványban nem jelenik meg valamilyen toxin, amelynek a környezetre (mikroorganizmusoktól az emberig) jelentős hatása lehet. A kulcsszó: a kontrollálhatóság.
Csökkenhetik-e a megművelt terület nagyságát a genetikailag módosított növények?
Az első generációs GM-fajták egyike sem képes erre. A tervekben szereplő fejlesztések is inkább a termelésbe vonható terület kiterjesztését célozzák. A hidegtűrő növényeknél a szubtrópusi növények mérsékelt égöv alatti megjelenése, a sótűrő növényeknél a szikesek megművelhetősége vagy az atrazine-típusú gyomirtó szerekkel való érzékenységcsökkenésnél az elszennyezett talajok hasznosíthatósága, tehát a termeszthetőség kiterjeszthetőségének célja sejthető. Eközben, pl. a hidegtűrő növények megjelenésekor pontosan a kivételezettnek hirdetett fejlődők érdekei csorbulnak, hiszen kiváltságos bevételi forrásaiktól (pl. kávé-, tea-, kakaó-termesztés stb.) foszthatjuk meg őket. Elvileg viszont a terméseredmények radikális emelkedésével a termesztésbe vont terület nagysága csökkenhet. Én viszont azt gondolom, ettől még nagyon messze vagyunk.
Norman Ernest Borlaug 1970-ben Nobel Béke-díjat kapott azért, mert a gabonanemesítő és technológiafejlesztő tevékenysége nyomán a fejlődő országokat megtanította a korszerű földművelésre és növénytermesztésre. Több millió éhező emberen segített. Ez volt az ún. első Zöld Forradalom időszaka. A biotechnológiai módszerek képesek-e egy második Zöld Forradalom elindítására?
Én általában is a mérsékelten lelkesedők körébe tartozom. Kétkedő természetű vagyok (ez a kutató alapállapota), s bármiféle rajongásomhoz – előbb – jó okot kell szolgáltatni. A válaszom: elméletileg igen; gyakorlatilag, esetleg a távoli jövőben. Az első generációs genetikailag módosított növények még közelítő megoldást sem jelentenek, csupán – jól-rosszul – a növényvédelem egy igen szűk keresztmetszetét oldják meg. A biotechnológiai cégek hajlamosak arra, hogy a jelenlegi eredményeiket összekeverjék a kutatóik még megvalósítatlan álmaival. Emiatt a fejlődők segítésére, az éhezés felszámolására szolgáló humanitárius gondolat a biotechnológiai kutatás-fejlesztés extra-támogatására felhasznált, annak prioritássá tupírozására kitalált szlogen. Az üzenet célszemélyei a fejlesztési pénzeket osztogató, de szakmailag laikus gazdasági körök. Kutatóként nézve ezt méltatlan blöffnek gondolom. Ezt támasztja alá, hogy az USDA (az USA Mezőgazdasági Minisztériuma) sem tudta kimutatni, hogy az első generációs genetikailag módosított növények bármelyike is képes lenne jelentős termésnövekmény elérésére. Pusztán néhány rovarkártevő ellen nyújtanak védelmet (Bt-toxin termelő fajták), illetve több gyomirtó szer (pl. glyphosate, 2,4-D stb.) laikus felhasználók által való alkalmazhatóságát segítik. A fejlesztések jelenleg az iparilag fejlett országok növénytermesztését célozzák, ahol a várható haszon mértéke a hagyományos növényvédelemmel megvédhető termékrészt érinti. Ez mérsékelt égövi termesztés és a kár esetleges bekövetkezése esetén a termés ötöde. A jövőt illetően viszont nem zárható ki ilyenféle közhaszon. Árnyék-, hideg-, sótűrő és betegség-ellenálló fajtákra gondolok. Ha a biotechnológia túljut a kamaszkorán és megvalósítja a helyspecifikus és fajazonos géncserét, akkor a nemesítés kezébe valóban egy (de nem kizárólagos) gyors és rendkívüli eszköz kerül. Ekkor már csak a túlságosan erős szelekcióval előállított fajtákra jellemző géneróziós hatás kivédésére kell a megoldást megtalálnia, valamint a természetben való akadálytalan elterjedésüket (pl. hímsterilitás) megakadályozni. Ezt kellene követnie az ENSZ segélyezési lépésének, amely ezekkel az új fajtákkal látná el a fejlődő világot. Ez ugyanis a fejlesztővállalatoktól nem várható el. Ők meghatározóan nem közjóléti célokért működnek, így fejlesztési költségeiket – a befektetőik érdekében – a vetőmag árában érvényesítik, vagy a vetőmaghoz kötött gyomirtó szerekből származó bevételekből fedezik. A herbicid-toleráns növényeknél ugyanis a herbicidet gyártóé az arra toleráns fajta, azaz kapcsolt árú.
Géneróziós hatás a hagyományos szelekció során is érvényesül. Mi a különbség?
A nemesítés során már elveszítettük kultúrnövényeink eredeti genetikai változatosságának közel 90%-át. Ezt a fajtaszelekció uniformizáló hatásának tudhatjuk be. Tenyészállatainknál sincs másként. Egyetlen bika egyheti teljesítményével kétezer tehenet lehet megtermékenyíteni. A genetikai egyformaság (génerózió) veszélyes, mert egy betegség javított patogenitású rasszára az egész népesség azonosan fog reagálni esetleg kipusztulással. Az uniformizált népesség elveszíti az evolúció során kialakult, a váratlanra is rákészült sokféleségét. Egy faj szaporodásközösségben maradó egyedei által alkotott népességének életrevalóságát az egyedek genetikai sokfélesége biztosítja. Az efféle probléma legismertebb példái a gepárdok, amelyek túlélői mára olyan közeli rokonai egymásnak, hogy közöttük a bőrátültetés kilökődési konzekvenciák nélkül elvégezhető. A génerózió következtében a gepárd mára a világ egyik legveszélyeztetettebb élőlénye.
A hagyományos nemesítés kiváló képességű egyedeket (többes szám!) szelektált, majd felszaporította azokat. Az ezt követő ivaros felszaporítás még bizonyos mértékű variabilitást megőrzött. A növényi biotechnológia egyetlen növény (egyes szám!) egyetlen hajtáscsúcsának sejtjeiből több száz növényt (lásd: klónozás) képes regenerálni, azaz a szelekció módja vált még jelentősebbé. Hovatovább – szélső esetben – a GM-fajta, egyetlen egyed klónja is lehet, ami a fentiek szerint nem hangzik lelkesítőnek. Persze még nem itt tartunk. A genetikai módosítás során a transzgén a növényi kromoszómákba random épül be, s a transzformánsok közül további szelekció emeli ki a legjobban teljesítőket. Némi változatosság fakad tehát a jelenlegi génsebészet (vö. sebészet és boncolás) tökéletlenségéből.
A genetikailag módosított vagy a hagyományos, de növényvédőszer-maradékot tartalmazó szóját fogyasztanád-e szívesebben?
Egy hazai vízmű illetékese megrótt azért, hogy egy újságíró egyenes kérdésére azt válaszoltam, nem innám a kisváros csapvizét, mert néhány növényvédő szer maradékát (pl. atrazine, acetochlor) tartalmazza. Szerinte ez a részemről felelőtlen és hisztériakeltő megjegyzés volt. (Jellemzően a szennyezettség okának kiderítését illető saját, öt éve elnapolt felelőssége eszébe sem jutott.) A helyzet viszont az, hogy – bárhol is vagyok – csak tisztított csapvizet, vagy ellenőrzött ásványvizet iszom. Jobb félni, mint megijedni. Tehát hogyan mondjam el a saját igazságom, mások megrémítése nélkül, ami szerint – ma még – egyik lehetőség sem tetszik? A kérdés egyébként feltételezi, hogy a genetikailag módosított szója kevesebb gyomirtószeres kezelésben részesül. Ezt azonban az USDA úgyszintén nem tudta meggyőzően bizonyítani. A glyphosate-toleráns fajták esetében általában két kezelésre kerül sor, akárcsak a hagyományos fajták gyomirtásában. Ennek oka, hogy a gyomok nem egy időben csiráznak, így második kezelésre is szükség van. A GM-szója esetében hat termesztési körzet közül kettőben érte el a védekezési átlag a 2,3-at, ami azt jelenti, hogy a hagyományos táblák 10%-án harmadik kezelésre is sor került. Az alkalmazott gyomirtó szer milyensége viszont már más a két termék között; innen származhat pozitív (pl. glufosinate) vagy negatív (pl. atrazine) következmény is.
A gyomirtószer-toleráns fajták esetében valamilyen enzimet termelő gén jelenik meg a növényben, amely a herbicidet hatástalanabb származékokra bontja el. Kérdéses, hogy ez a plusz enzim milyen egyéb beltartalmi módosításokat hajt végre? A gyapotban – ami eddig elpusztult a bromoxynil kezelés után – a bromoxynil-toleráns változatában egy bakteriális eredetű transzgén jelenik meg, amely azt DBHA nevű vegyületté alakítja át. Ez nagymennyiségben halmozódik fel a gyapotmagban, amelyet állatok takarmányozására hasznosítanak. A DBHA ezután megjelenik a húsban és a tejben is. Az EPA (az USA Környezetvédelmi Ügynöksége) kérte a fajtatulajdonost – mivel az állatkísérletekben a bromoxynil-lel kapcsolatban súlyosan terhelő bizonyítékokra lelt –, hogy a DBHA-ra vonatkozó toxikológiai dokumentációt nyújtsa be, de erre egy éven belül nem került sor, így az első – az USA-ban kibocsátási engedéllyel rendelkező – GM-fajta visszavonásra került.
Visszatérve a kérdésre. Azt gondolom nem csak ez a két lehetőség létezik. Én olyan élelmiszereket kívánok magunknak, amelyek biztonságát a szigorú engedélyezési rendszer, valamint a termelők szakértelme, fegyelmezettsége és etikai érzéke biztosít.
Mit tehet egy kis ország, hogy a gazdasági fölénnyel rendelkező monopóliumok ne kényszerítsék rá az akaratukat?
Talán nem kell elhinnie magáról, hogy akarat és eszköz nélküli. Mindenki mérlegelheti, hogy mit fogad el és mit utasít vissza. Természetesen ehhez ki kell alakulni annak a tudatos fogyasztói rétegnek, amely nem felületes kereskedői reklámok, de nem is metafizikus hisztériák alapján dönt. Amit a piac nem igazol vissza, azt a kereskedő nem erőlteti, s az nem is lesz mindennapi életünk része. A döntés a nyájas fogyasztó kezében van.
Biztos, hogy a döntés a fogyasztó felelősége?
Nem, csak a csatárok tétovázása miatt – most is – hamarosan nála a labda. Lassan tanulunk, viszont gyorsan felejtünk; ez még csak a második évezred.
Jelenleg milyen hatóságok felügyelik a transzgenikus növényeket hazánkban? Birtokában vannak-e a megfelelő tudásnak?
A Géntechnológiai Bizottság egy 17 tagot számláló tanácsadó testület. Tagjainak ökológiai jártasságáról nem vagyok meggyőződve, viszont – bizonyára – kitűnő egyébirányú felkészültséggel rendelkeznek. A miniszteriális géntechnológiai hatóságok adják ki és vonják vissza majd a tényleges engedélyezéseket. Eddigi tevékenységük – a gyöngécske géntechnológia törvényen és módosításán – kívül még nem méltatható. Az ellenőrző hatóság pedig még csak most kezdi meg a működését.
Azt mondtad, hogy bármiféle lelkesedésedhez előbb jó okot kell szolgáltatni. Az általad sem kizárt jövőbeni lehetőségek nem elégségesek a lelkesedésre?
A mondatban az előbb szón a hangsúly. A kételyeim a saját kétkedésem is érintik. Nem feltételezhetem, hogy minden bizonyosan rosszra fordul, de a jövőbeli eredményekért, majd a jövőben – nem nekem és most – kell lelkesedni. Én még tartózkodom ettől.
(Index verzió)