Darvas B. (2005): Azok a hetvenes évek, és amit azoknak köszönhetek.
(Szarukán István 70. születésnapjára.) 26-35. old. In. Kövics Gy. J. és Dávid I. szerk. Proc. 10 Tiszántúli Növényvédelmi Fórum, Debrecen.
Darvas Béla

 

AZOK A HETVENES ÉVEK, ÉS AMIT AZOKNAK KÖSZÖNHETEK

(Szarukán István 70. születésnapjára)

            Sok minden mellett nosztalgiázni sem kedvelek. Eszterházy Péter1 – aki 1969-ben, Hódmezővásárhelyen egy emelettel alattam volt aknavetős – fogalmazta helyettem, mert a nosztalgia olyan, mint amikor a kalácsból kiszedegetjük a mazsolát. És mert – s ez már személyes – nem szívesen szembesülök az idővel. Odabent, belső énem fölött a harmincas éveimben megállt az idő, bár a tükrömben anyai nagyapám hasonmását borotválom. Ő családom egyetlen általam ismert, nem Debrecenben született tagja.2

            Mi legyen akkor a műfaj ennek az évtizednek az elmesélésére? Számadás, amelyben 1969-1974 között a Debreceni Agrártudományi Főiskola (1970-től Egyetem) agrár-, 1975-1977 között növényvédő mérnöke, 1978-ban, a Növényvédelmi Tanszéken benyújtott dolgozatom alapján egyetemi doktora lettem? Kevésbé felkavaró. Legyen inkább esszé. Ritka alkalomhoz, személyesen értelmezett műfaj. Szarukán Istvánról szólhat-e? Tudok-e eleget róla? Bizonyosan nem, s ez hál’ Istennek nem is mérleget állító nekrológ, hogy nyomoznom illene utána. Szólhatnék akkor valamit az örök diák eggyé gyúrt tanárairól és ugyanabban a közegben mássá formálódó társairól, s lehetne ennek a tere a hetvenes évek, amikor átrobogott velem a vonat a pályahatározó elágazódásokon. Jár persze ez némi veszéllyel, hiszen mai értékrendemben mások lehetnek a súlypontok, ha valaki ezt aktualizált önírásomnak olvasná.

Inspirációk

            Kevés a valós döntési helyzetünk, s egyik dolog vezet a másikhoz – ahogyan Klein Györgytől tudom.3 Melyek is ezek? Miként is jutottam a zoológiáig? Azt gondolom Edelényi Béla (a mételyek szakértője) volt, aki ebbéli önbizalmam megalapozta. A hetvenes évek első évfolyamán a félévi és év végi állattani vizsgákon átmenni azt jelentette, hogy a diploma megszerzése felé jelentős lépést tettünk. A közel százas évfolyam majd 20%-a jutott el a „D” vizsgáig, amihez Bencsik István rektor engedélye volt szükséges. A vizsgára való belépő metszetek, rovarok felismerése volt, amely után tételt kellett húzni, de csak ezt követte a tényleges vizsga, amely egy füzetből feltett számtalan villámkérdésből állt. Az akkor már csak használtan kapható, a pedagógiai főiskolák számára készült Megyeri János, Török László és Wéber Mihály könyvet kellett betéve tudni. Eközben Edelényi végigjegyzetelte a válaszainkat. Aki megbukott, a következő vizsgáján beugróként kapta még azokat a kérdéseket is, amikre nem válaszolt jól. Az egész évfolyamon pár jeles volt, s ezekre újjal mutogattak. Mindkét félévben közéjük tartoztam. Jobb eséllyel indultam azonban ehhez a számomra meghatározó sikerhez, mint a többiek. A Cimborák (Homoki-Nagy István filmje) miatt akkoriban tízszeres túljelentkezéssel bajlódó Szegedi Erdészeti Technikumba jártam, ahol Szecső János egy katonatiszt szigorával tanította a rovar- és madártant. Rovarokból az osztályelsők között voltam, de nem mondanám ezt az ornitológiára. Később Papp Lászlótól hallottam, hogy szívsebész öccse, Papp Lajos és az ő zootaxonómusi produkciójában ugyanaz a tulajdonság, az öröklötten jó képi memória játszik szerepet.4 Ma már tudom, hogy létezik „arcvakság” nevű betegség (prosopagnosia), s ennek egyetlen domináns gén teljesen hibás működése áll a hátterében. Jó felismerő képességünket viszont sokféle pályán kamatoztathatjuk. Természetesen vannak ennek ágbogai is, a síkrajz térbeli elképzelése, a karikatúrára való ráismerés, a rekonstrukció képessége. Persze a biológiához tanulni sem árt, és ennek is van technikája. Ehhez viszont – nálam – a debreceni általános iskolákig kell visszamennünk. Mi is volt a fő cél a Pacsirta utcai – ahol Szelecsényi Norbert5 –, majd a Péterfia utcai (református) állami általános fiúiskolában – ahol Pósa Zoltán6 (vele mindkét iskolában) osztálytársa voltam?7 Talán leginkább, hogy a szégyent elkerüljem. A felkészületlenség blamáját. Általában sikerült. Történt például, hogy biológiából – amelyből hol négyes, hol ötös voltam – a nyolcadik osztály végére 4/5-re álltam. Tanárom, Horváth Károlyné azt mondta, hogy az ötösért az egész éves anyagból feleltet. Rendhagyó módon, az igazgató irodája előtt, de számomra kedvezően ez megtörtént. Viszont előzményeként életemben először fordult elő, hogy egy tankönyvet (Az ember élet- és egészségtana) elejétől végig elolvastam (addig csak diszkrét részeket), akár egy Gárdonyi regényt. Szóval nálam az alapot nagyobb anyagok memorizálására akkor húzták.

            Hasonló – önbizalom-építő – történet szól másik kedvenc tárgyamról, a kémiáról. Hogyan kaptam a rettegett Mirkó Lajosnál („megtanulta maga ezt, de nem érti”) és a biokémia órákat ünneppé, a vizsgákat éleslövészetté varázsló Vecsey Tibornál jelest. Ehhez kellett általános iskolai tanárnőm Szilasi Lászlóné különleges képessége a tanításra, ami után a középiskola első kémia óráján megírt, s katasztrofálisan sikeredett kémia szintfelmérő dolgozatok közül egy lett jeles (négyes is csak kettő), az enyém. Mécs Imréné akkor rám szegezett tekintete máig elkísért. Kémiát eztán külön nem tanultam, az órákon ragadt rám. A táblához felelni négy év alatt egyszer, harmadikban hívott. A többiek által nem tudott részletekből, a padból, jelentkezés nélkül, megkérdezésre szereztem jelest. Saját hibájának tudta be, ha ilyenkor én sem válaszoltam helyesen. Inspirált persze a kudarc is. A debreceni kiejtésem utáni rossz helyesírási érzékem az első felmérésen hatalmas karót eredményezett, s Halápi Ferencné (a „Virágot Oikosnak8” utószavának Nyünyéje) érzelmeket mellőző szigorúsággal félévig külön feladatra kényszerítve tanított meg az anyanyelvemre

Tanszékek körül

            A Növényvédelmi Tanszékkel való találkozásom három részből állt. 1971-ben Szepessy István a növénykórtant, Koppányi Tibor a növényvédelmi állattant és Halász Tibor a gyomirtást oktatta. Szepessyt az órákon rendkívül barátságosnak és szórakoztatónak ismertük meg. Az előadásain katalógus nélkül is sokan voltunk. Nem így az oktatói karrierjének közepén álló Koppányién, aki kegyelmet nem ismerő módon nyúzott bennünket a rémületes mennyiségű rovarnévvel. Keringett persze róla számtalan anekdota, ami arra utalt, hogy színes, karakteres egyéniség, de nem volt ideje ennek megmutatására. Elgondolkoztatott később Koppányi minősítésének elmaradása, visszahúzódása a hazai tudományos élettől. Talán az ő példája alapján sem hittem el soha, hogy bárki is egy bizonylattal más minőségűvé varázsolhat bennünket. A tudományos pályán a díj – sem több, sem kevesebb, mint legbelül nyugtázott – saját minőségünk. A szembesülés aktusa viszont nem igazán egyszerű, még ha elkerülhetetlen is.9-14 Tibor magasan jobb volt sok általam ismert kollegámnál, mégsem nyúlt minősítés után. Kevesen ezt az utat is járhatják. Én mindent papírt megszereztem, amit a játékszabályok megköveteltek. Sohasem hittem azonban, hogy ezek igazolások. Azt gondoltam: rejtőzést rontó díszkivilágítás. Az állattani gyakorlatainkat adjunktusként Szarukán István tartotta, akiről tudtuk, hogy a készülő kandidátusi értekezése miatt a talajlakó rovarok iránt mutat kifejezett érdeklődést. 1960-as végzését követően, némi kitérő után (Debreceni ÁG, Berettyóújfalui ÁG, Hajdú-Bihar megyei Növényvédő Állomás) 1964-től oktatott, azaz még csak hét éve. Van egy nemlétező szó, amit bizonyosan tőle tanultam: a bugyingó, amelyet zsizsikek farvégének megnevezésére használt. Szívesen jártam a gyakorlataira, az erdészeti rovartan után sok ismerőssel találkoztam.

            Agrokémián szöget ütött a fejembe a növényvédő szerek egyikének hatásmechanizmusa. A benomylé, amelyről már akkor lehetett tudni, hogy bázisanalóg, miközben Munkácsi Ferenctől állatélettanból15 (amit igazából gyakorlatokon Supp Györgytől tanultam meg), Pető Menyhérttől növényélettanból és Pásztor Károlytól örökléstanból azt hallottam, hogy az örökítés mechanizmusa nem különbözik a magasabb rendű élőrendszerekben. Arra gondoltam, hogy akkor ez a gombaölő szer talán növényeken is hasonló hatású lehet, mint a mikroszkopikus gombákon. Megkerestem Loch Jakabot, aki azt mondta: dolgozhatok náluk, de a szakdolgozathoz nem alaptudományi tanszéket kellene választanom. Így jelentkeztem diplomamunkára Szepessynél. Számomra ennek a biometria elsajátításával súlyosbított, kukoricán végzett, egyéves szabadföldi kísérlet lett a végeredménye, amelynek növényanyagát a Kémiai Tanszéken dolgoztam fel. Sokat segített a módszerek elsajátításában az akkor munkáját kezdő Jászberényi István és Kiss Szendille. Találtam különbségeket. A thiram a nyers és valódi fehérje, míg a thiabendazol csak a valódi fehérje szintet (-17%, SD5%) csökkentette. Úgy tűnt, hogy a bázisanalóg benomyllal rokon thiabendazol zavarokat okoz a kukorica valódi fehérjéinek képződésében. Csak a kopott diplomadolgozatom16 őrzi ezt az eredményt, de bizonyos, hogy akkor, 1974-ben találtam rá a mezőgazdasági ökotoxikológiára,17 amit ma próbálok művelni.

Kitérőkön várakozva

            Korántsem voltam azonban céltudatos diák. A teljesítőképességemnek fokozatai vannak. Akkor teljesítek, ha a kihívás elég nagy. Egyébként csak biztonsági szinten. Ezért fordult velem elő, hogy nehéz tantárgyakból jól, míg potyatárgyakból rosszul vizsgáztam. Így persze sohasem voltam kitűnő. Éreztem azt, hogy mire vagyok használható, de nem tudtam pontosan, hogy mi szeretnék lenni. Bizonyára az egyike voltam azoknak, akik az utolsó másodpercben döntöttek. Ebben segített, hogy életem első felsőoktatási évnyitóján a rektor azt mondta, hogy maguk majd a diploma megszerzése után mind felelős beosztású emberek lesznek, s valóban végzésem idején (Ács Antal rektorsága alatt) a faliújságon nem fértek el az álláshirdetések. Kétségtelen, hogy volt előttünk távlat.18 Majdnem mindenféle foglalkoztatott azonban, ami a korosztályomat. Az egyetemhez nekem hozzátartozott a Hatvan utca elejéről induló 6-os villamos, ami a Kisállomás előtt elkanyarodva kitérők segítségével egy sínpáron vezetett el a Nyulasig. A hozzám hasonló bejárók rajta beszélték meg a világ dolgait. Széles Jancsival például, hogy mikor kellene inkább focizni, mint előadást hallgatni, Tokaji Pistával, hogy kitől lehetne megszerezni a legújabb albumokat, és hogyan lehetne azt M-40 magnóval átmásolni. Vele hallgattam először Pink Floydot, nemzedékem meghatározó zenekarát, de csak évtizedekkel később láttam őket Barcelonában. Nála találkoztam alkalmi ivócimborájával, Tar Sándorral19, aki NDK-ás történetekkel tömte tele a fejem. Tény, hogy nem találtuk egymást szimpatikusnak. Ez volt a Jézus Krisztus Szupersztár megjelenésének időpontja (1971; nálunk 1983-ban adták ki), amely az Orvostudományi Egyetem DJ-jének, Gyulay Imrének megvolt. Hír Jóskával fordítottak a dalszövegekből, miközben a Lux (dobosa a sógorom öccse) zenélt. Jóska volt a mi stúdiósunk, aki a kollégiumi rádión keresztül és az egyetemi klubban vált ismertté. Meghatározó élményem volt az akkor már olvasott Ken Kesey könyv, a Száll a kakukk fészkére egyetemi színjátszó köri bemutatása (a darabot – még a világhírűvé vált film előtt – Hír rendezte). A társulat az amatőr színjátszás térhódításának idején alakult Ceres együttes volt, amelyet Ruszt József20 formált meg, s amelyben Galambos Béla21 (akivel unalmas előadásokon Karinthyt és Örkényt idéző abszurd írásokkal szórakoztattuk egymást) és későbbi felesége Dienes Judit (bátyja, Gábor nemzedékem Festője) is játszott. Kevés dolog van, amit sajnálok, hogy elmulasztottam. Az egyetemi színjátszó körben való szereplés ezek közé tartozik. Az óvodában és az általános iskola első pár évében tanáraim bíztak rám szerepeket, de egyszer csak, egy balatonfüredi táborozás alatt megláttam magam előtt a közönséget és elvesztem. Súlyos lámpaláz miatt sohasem lehetett többé színpadra kényszeríteni. Későbbi szakmai előadásaim előtt bizonyos, hogy éveket ajánlottam volna fel a hátralévő életemből azért, hogy ne nekem kelljen kiállni. E félelmemről tudtam, hogy irreális, és mégis – abszurd módon – valóságosnak tűnt. A saját egyetemi előadásaim alatt, rendkívül lassan múlt el rólam ez az átok.

Városfal és promenád

            1974-ben, ötödévesen keresett meg Farkas László, a számomra világvégét idéző hencidai téesz főagronómusa, hogy nem választanám-e őket. Kivitt és megmutatta a területet. Kivételes fickó volt. Galambos és Hír elszegődött hozzá néhány évre, de magam sohasem tudtam gazdaságban elképzelni. Kaptam egy fülest, hogy a hódmezővásárhelyi főiskolára demonstrátort keresnek, s gondoltam ezt megnézem. A növénytermesztési tanszékvezetővel és az őt nem kedvelő gazdasági vezetővel való beszélgetés azonban meggyőzött róla, hogy ez nem igazán az, amit szeretnék. A tanításhoz egyébként soha nem volt kedvem. Ezért nem mentem tudományegyetemre, középiskolai kémia és botanika tanáraim bármennyire is kapacitáltak. Azt hittem, akkor majd életfogytig olyan obskúrus és ignoráns figurákat kell tanítanom, amilyenek mi vagyunk. Ne felejtsük azt, hogy zenében és filmben (Szelíd motorosok, Eper és vér) ez a hippi-kultúra tere. Az akkori Bibliám a beat szerzői írják, és nekem Jack Kerouac Az úton című könyve mutat fel valamit, ami mélyen megrendít, amit szabadságnak hívnak, s ami szerint mindent megtehetsz, azt is, hogy önmagad légy. De barangoltam Boris Vian világában is, és távol lenne a vége. Már muzsikált a King Crimson és Isao Tomita, már Frank Zappa 200 Moteljétől kaptunk röhögő görcsöt és Scott McKenzie azóta is énekli a panoptikumomban: „If you’re goin’ to San Francisco, be sure to wear some flowers in your hair”. Milyen felkavaró volt évtizedekkel később, az önként választott tudomány szigora szerint élve – Berkeley miatt – az 1967-ben Jimi Hendrixet, George Harrisont és Janis Joplint ünneplő, Csendes-óceánig terjedő Golden Gate Parkban bolyongani.

            Visszatérve a munkahelykeresésre, ha már ott voltam belátogattam a Csongrád megyei Növényvédő Állomásra, ahol kiderült, hogy kis fizetésért ugyan, de a Biológiai Laboratóriumba felvennének, ha a növényvédő szakmérnökit elvégezném. Ez volt az – a hencidai fizetés feléért – amit kerestem. Hír Jóska barátja Tabajdi Márti (tanítónőnek készült, s akkor egyszer találkoztunk csupán) segített hozzá a döntéshez, aki egy egész estés beszélgetés közben azt mondta: jó lenne egyszer megalkuvás nélkül dönteni. Hódmezővásárhelyre úgy érkeztem, hogy kétszáz kilométeren belül sem rokonom, sem ismerősöm nem volt. Máig kísért az érzés, amikor a városfal mellett lévő albérletben egyedül maradva körülnéztem a szobában.

            A Csongrád-megyei NAÁ Biológiai Laboratóriumát Ilovai Zoltán megszállottként vezette, s egy évig az úgyszintén Debrecenben végzett Budai Csabával dolgoztam. A következő felvételi vizsgára várva – átmenetileg – rengeteg fiatal dolgozott ott. Így lett akkori munkatársaim közül némelyik orvos, jogász, tornatanár és virágkertész. Életem első asszisztense, Zsellér Ibolya Debrecenben végzett később, a növényvédelmi szakon. Ez a társaság hamarosam a családom lett, munkaidő után sokszor mentünk el úszni, rétest enni a Hordóba vagy borozni, hallgattunk a lakásomban zenét (Yes, Chick Corea, Wheather Report), beszélgettünk arról, ami jött. Ekkor már Németh Lászlót olvastam.

            Bizonyos, hogy a hetvenes évek második fele a hazai növényvédelem fénykora. A nagyüzemi mezőgazdaság nagyszerűen teljesít, az agrokemizálás – ok nélkül ugyan, de – gyanútlan. A növényvédelem vezetője az a kissé vonalas Nagy Bálint, aki nem habozott a dolgok folyamatos változtatásán. Az általa létrehozott félkatonai szervezet gőzerővel igyekszik a növénytermesztés minden zugába beférkőzni. Előbb csak a növényvédelem, később a tápanyag-utánpótlás végül a vetőmag ügyek következtek, amikor elszakadt a cérna. Vitathatatlan érdeme az országos növényvédelmi hálózatot megszervezése. Csak megtartani nem sikerült, személyes ambíciói a tényleges célon túlcsaptak.22 1974-ben az első munkahelyemen a rovartani szakterületet kaptam meg, s 1976-ban – a szakmérnöki első félévének elvégzése után – rovartani szakelőadó lettem. Egy évvel később lehettem volna kórtanos is (ami kezdetben érdekesebbnek tűnt), de ekkorra már beleszerettem a zoológiába.

 

Irányban

            A növényvédő szakmérnök-oktatást elkezdő DATE-n való második megjelenésem már sokkal céltudatosabb volt; világos volt miért, és mit kell tanulnom. Megváltozott a viszonyom az állattannal. Ekkor vált hivatásommá. Azt gondolom, bármely tevékenység, amely a kutatás-fejlesztés területére esik ugyanezt tette volna velem. Ez a kapu is akkor és meghatározott időre volt nyitva. Hajtató üzemekben, főként Szegváron és Szentesen volt sok szerkísérletem. Az üvegházi molytetű elleni védekezés eléggé lekötött.23 Mégis Makó környéke és a vöröshagymán károsító legyek volt a legnagyobb kihívás. Bíber Károly24 majd valójában Papp László, aki ebben szakmailag segített. László a hazai zoológia nagy ígéreteként éppen a Magyar Rovartani Társaság titkára volt. Nála, a Magyar Természettudományi Múzeumban töltöttem az első tanulmányutamat, s neki köszönhetem, hogy szakmai figyelmem a dipterológia felé fordult, s nála tanulok ma is. 1977-ben szereztem növényvédő szakmérnöki diplomát, s szakdolgozatom bírálója Szarukán István volt.25 Úgy gondolom, itt érkeztünk el mai előadásom keresztútjához, amit korábban választott irányok tájoltak. István látókörébe ekkor kerültem, s bizonyára erősítette ezt harmadik megjelenésem a tanszéken, a szakdolgozatom folytatásából 1979-ben írt egyetemi doktori értekezésem.26

            1979-ben adtam először elő mezőgazdasági dipterológiát az anyaintézetemben; Szarukán István kért fel rá. Bent ült és végighallgatta az előadásom. Ellenőrizni kötelesség. Előadásszünetekben beszélgetett velem. Nyomon követte, ami éppen foglalkoztatott. 1985-ös egyetemi jegyzetében rám bízta a dipterológiai részt.27-28 Aztán megszervezte, hogy a rovarélettan és toxikológia tárgyat oktathassam. Akkortájt a rovar-szteroidogenezis gátlásának lehetőségeit kutattam. Pénzt szerzett jegyzetünk kiadásához.29 Mire észrevettem, oktattam itt mezőgazdasági ökológiát, aztán Széchenyi professzori ösztöndíjasként (1998-2001)30-31 kultúránkénti növényvédelmi állattant is. Végül most ökotoxikológiát. Mégis, csak lassan enyhült bennem a súlyos hiányérzet, hogy a kollégiumi ablakokból senki sem ismerhet rám.

            Hogyan is került ide az előadásom? Mit példázhatok? Talán azt, hogy az egyetemen még semmi sem zárul le; hogy sok minden követ bennünket a múltunkból, még ha nem is akarjuk. Nem volt Pistával hallgatóként különlegesen jó kapcsolatom. Képességeim voltak, de nem volt kiélezett érdeklődésem. A világ teljességében fölöttébb érdekes, bármely részletére ráeszmélni érdemi. Az első munkahelyemen határozták meg, hogy merre tovább, és végül az a tanár vette észre bennem a társát, akinek éppen a 70. születésnapját ünnepeljük most: Szarukán István. Az ő javaslatára lettem 1993-ban címzetes egyetemi tanár, amihez próbálok felnőni. Loch Jakab rektor úr, a hivatalos bejelentést követő ebéden azt mondta nekem: ezzel a címmel kötöttségek is járnak, tanítanod kell.

            Két hazai kártevő leírását Szarukán Istvánnal közösen végeztük el.32-33 Közülük a póréhagymafej-aknázólégy előttünk a világban ismeretlen biológiájú állat volt. Magyarul írt cikkünkből került kártevőként a szakirodalomba.34-35 A bábbölcsőket István mutatta meg nekem. Van még egy közös munkánk. A Szaknyelvi Sarokban írt kis cikkünk36 az „ivartalan” szaporodás. A terminológia iránti érzékenységem forrása – jó ezt végre leírni – Koppányi Tibor.

            Sohasem akartam oktatni, de Pista nagy türelemmel elérte. Ha Debrecenben nem kezdtem volna el, ma a Corvinus Egyetemen és máshol sem tanítanék. Berzenkedem néha ez ellen, de említett tanáraim miatt teszem.

 

Jegyzetek

  1Ma világhírű író, akkor még a katonasági tortúrát gondolati játékokkal múlató egyetemi előfelvételis (matematika szakos).

  2Karachi D. J. (1998): Gyökerek. 8. Prokop. Liget, 11 (11): 71-74.

  3Darvas B. (2002): Palackposták Georg Kleintől. I. Ahogyan egyik dolog a másikhoz vezet. e-Világ, 1 (7): 30-35.

  4Darvas B. (2003): Papp Lászlóval, amiről még eddig nem beszéltünk. I. Aranyosgadány felől, félúton. e-Világ, 2 (2): 25-31.

  5Akkor velem együtt az iskola legcsöndesebb tanulója, később európai ismertségre szert tett zongoraművész, ma a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola korrepetitora.

  6Akkor vásott rosszcsont; ma József Attila-díjas író, a Magyar Nemzet irodalmi rovatának munkatársa.

  7Darvas B. (2003): Séták és mosolyok Szabad Jánossal. I. A Refitől a fejlődésgenetikáig. e-Világ, 2 (5): 31-36.

  8Darvas B. (2000): Virágot Oikosnak (Kísértések kémiai és genetikai biztonságunk ürügyén). L’Harmattan, Budapest. p. 430.

  9Darvas B. (1996): A tudományos minősítés örvényei. Élet és Irodalom, 40 (39): 5.

10Darvas B. (1996): Lopakodó leépülés, avagy a tudományos pályázati rendszer kórképe. Élet és Irodalom, 40 (47): 6-7.

11Darvas B. (1997): A kötél. Élet és Irodalom, 41 (11): 3

12Darvas B. (1997): A konzílium. Élet és Irodalom, 41 (12): 24

13Darvas B. (1997): A víz hígítása. Élet és Irodalom, 41 (18): 3.

14Darvas B. (1997): Karantén. Élet és Irodalom, 41 (20): 8.

15Darvas B. (1989): Az ekdizon 20-monooxigenáz és gátlása húslégy fajokban. Kandidátusi értekezés (Biológiai Osztály). MTA Levéltár, Budapest p. 120.

16Darvas B. (1974): Fungicid kezelések hatása a kukorica kémiai összetételének változására. Debreceni ATE, Diplomadolgozat, p. 49.

17Darvas B. és Székács A. (szerk.) (2005): Mezőgazdasági ökotoxikológia. L’Harmattan, Budapest. (in press)

18Darvas B. (2000): Búcsú egy évfolyamtól. Élet és Irodalom, 44 (39): 6.

19Iszákos vándormadárnak tűnt, aki bármit felvállal. Ma már tudom, hogy sokféle bajjal megvert író volt, s Hajdú néven 3/3-as ügynök.

20Tegnap elhunyt, a nyolcvanas évek meghatározó, szuggesztív hatású Jászai Mari- és Kossuth-díjas színházrendezője.

21Növényvédő szakmérnök, ma a Kelet-Magyarország munkatársa.

22Darvas B. (1996): Hogy (is) volt. Növényvédelem, 32: 222-223.

23Darvas B., Elekes-Kaminszky M. és Petró E. (1987): A növényházi termesztés főbb károsítói. pp. 7-49. In: Budai Cs. (szerk.) Biológiai védekezés a növényházak főbb kártevői ellen. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

24A MÉM Növényvédelmi Központ zöldségfélékkel kapcsolatos állattani előadója. 1978-ben a Központba való áthelyezésemet intézte.

25Darvas B. (1977): A hagymalegyek kártételének és biológiájának vizsgálata. Debreceni ATE, Szakdolgozat, p. 32.

26Darvas B. (1979): A közönséges hagymalégy morfológiája, biológiája és az ellene való védekezés. Debreceni ATE, Doktori értekezés, p. 102.

27Darvas B. (1985): Kétszárnyúak – Diptera. pp. 74-100. In: Szarukán I. (szerk.) Növényvédelmi állattani gyakorlatok. II/2. Részletes ismeretek (Rovarok 2). Debreceni ATE Nyomda, Debrecen.

28Darvas B. (1985): Kétszárnyúak – Diptera. pp. 73-103. In: Szarukán I. (szerk.) Növényvédelmi állattani gyakorlatok. II/2. Ábrafüzet, Debreceni ATE Nyomda, Debrecen.

29Darvas B. (szerk.) (1990): A növényvédelmi rovarélettan és toxikológia alapjai. DATE Nyomda, Debrecen, Egyetemi jegyzet, p. 215 (+34).

30Darvas B. (2001): Ösztöndíjas kiszenvedés (élveboncolás). Élet és Irodalom, 45 (1): 6.

31Darvas B. (2001): Tudományvégi kiárusítás (Az Akadémia árnyékos oldala). Élet és Irodalom, 45 (29): 3.

32Darvas B., Szarukán I., Elekes-Kaminszky M. és Dulinafka Gy. (1988): A kerti aknázólégy, Chromatomyia horticola Goureau (Dipt., Agromyzidae) előfordulása napraforgóban. Növényvédelem, 24: 399-404.

33Darvas B., Szarukán I. és Papp L. (1988): A póréhagymafej-aknázólégy, Napomyza gymnostoma (Loew) (Dipt., Agromyzidae) károsítása Magyarországon. Növényvédelem, 24: 450-455.

34Darvas, B., Skuhravá, M. and Andersen, A. (2000): Phytophagous dipteran pests in the Palaearctic region. Vol. 1. pp. 565-649. In: Papp, L. & Darvas, B. (Eds) Contributions to a Manual of Palaearctic Diptera. Vol. 1. General and Applied Dipterology. Science Herald, Budapest.

35Darvas B. (2000): A dipterológia alkalmazott aspektusai. MTA doktori értekezés (Biológiai Osztály). MTA Levéltár, Budapest p. 40 + 5 mellékelt angol nyelvű könyvrészlet

36Darvas B., Polgár L., Szarukán I. és Papp L. (1995): Néhány tényleges jelentését illetően abszurd „szakszó” nyomában (1-3). Növényvédelem, 31: 447-448.

 

Those seventies and what I thank for them

(Dedicated to István Szarukán’s 70th birthday)

                In this assay, I try to summarize: i) how my road led to biology (dipterology & insect endocrinology) and finally ecotoxicology; ii) what was the role of my teachers of zoology and chemistry – Béla Edelényi, Tibor Vecsey, Jakab Loch and Tibor Koppányi – in arousing my interest during seventies. At my first workplace, Plant Protection Station of Csongrád-county I became applied zoologist and István Szarukán was one of who guided my early carrier during post gradual course in plant protection. After my post doctorate period he was who invited me to teach as an invited lecturer – applied dipterology, insect physiology & toxicology, and finally agricultural ecotoxicology in the University of Debrecen. He was also the one, who offered an honorary professorship at 1993 for me at Plant Protection Department of Agricultural University. Probably – because of my research interest – I would never have started to teach without his tolerant guide.

 

(kézirati verzió)