Dokumentum


Címe:Háttérzajok jó hallásúaknak
Szerző(k):Darvas Béla

 


Darvas B. (2007): Háttérzajok jó hallásúaknak. 260-265. old.
In R. Carson Néma tavasz. Katalizátor Könyvkiadó, Páty.
Darvas Béla




Háttérzajok jó hallásúaknak - (utószó Rachel Carson könyvéhez, születésének 100. évfordulóján)

Elképzelek olyan művet, ahol csönd az úr. Nem pisszen bent fúvós, nem nyikkan vonós. Dob sem dobban, cin sem zizzen; csöndbe fúl. Lélegzetét ájulásig fojtsa a zenetudós. Álmodom ennek terét, mit nem derít fehér, s nem fon be árny. Levegőt sem aprít rebbenő szárny. Harsány a felszínt elérni képtelen, vér sem lüktet át az ereken. Ahol szétfolyó kontúrok között buborék ha pattan, kottát rá éteri hárfás hajt, s neszel az őrfény felé a néma, taps sem nemz már zajt.

db

*

            1962-ben, mikor a Néma Tavasz első kiadása megjelent,[i] én éppen arra az elhatározásra jutottam,, hogy erdész leszek. Jancsi, a nagynéném fia valahonnan Németországból azt írta, hogy a hajós évek után ehhez támadt kedve. Tizenhat évesen, 1956-ban hagyta el a debreceni Bercsényi utcát, ahol addig élt. A család meghányta-vetette a dolgot – míg én Péterfia utcai[ii] hetedikesként Böske néném csempe, szenes sarkú, köményes süteményeinek elkerülésén mesterkedtem –, s akaratlanul szolgáltatott nekem arra ötletet, hogy a továbbiakban ne fogorvos akarjak lenni.

            S utóbb, míg erdészgyakornokként Apafa felé bicikliztem, a nemzetközi színtéren, Rachel Louise Carson[iii] hitelességének csorbításáért mindent megtett a vegyipar,[iv] közöttük is kiemelhetően a Monsanto[v], a Velsicol[vi] és az American Cyanamid[vii], csak afféle hétvégi madarásznak, hisztérikus asszonyságnak, illetve kommunistának nevezve őt, aki a sötét középkor felé vezetné vissza az emberiséget. A növényvédőszer-gyártók szövetsége, a National Agricultural Chemical Association 250 ezer dollárt költött Carson diszkreditálására.[viii] Rosszallóan viszonyult könyvéhez az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma is, azzal érvelve, hogy a DDT[ix] hiányában az éhezéstől szenvedő emberek száma egekbe szökne. Ma szinte valószínűtlenül hangzik, hogy akkortájt az arzéntartalmú rovarirtókat váltotta a DDT, és még a hetvenes évek közepéig higanyvegyületeket használtak csávázószerként. A Monsanto Carson könyvének stílusparódiáját is elkészítette[x] és saját brosúrájában, ötezer példányban közreadta. Tette ezt az a cég, amely 1962-1971 között, a Vietnámi Háború idején a dibenzo-dioxinokkal legszennyezettebb Agent Orange-ot[xi] szállítja a Ranch Hand hadművelet számára, aztán 1992 után a Roundup Ultra-t a Plan de Colombia[xii] kétes céljaihoz. Szerzője – mint a bértollnokok általában – nem vállalta névvel az opusát. A hatás pedig a reméltnek éppen az ellentéte volt.

            Ötvenhat évesen, 1964-ben Carson elveszítette a személyes háborút, amit a mellrák ellen vívott.[xiii] A sors fintora, hogy a DDT hormonmoduláns hatása ezzel a betegséggel összefügghet, amit támogatnak a környezeti perzisztencia,[xiv] a bioakkumulációs[xv] és a biomagnifikációs[xvi] hatások is, melyeket könyvében olyan szemléletesen leírt. Halvány sikerként élhette meg,[xvii] hogy az Egyesült Államok Kongresszusa [xviii] 1963-ban még meghallgatta. Abraham Ribicoff szenátor együtt érzően azt kérdezte tőle: Miss Carson, ön az a hölgy, aki ezt az egészet elindította? Igen, ő volt az első, aki maga pingálta vászonnal átvitorlázott a hitetlenkedő üteg fölött, amelyet nehézbombázókra treníroztak.

            Ez a könyv az amerikai attasén keresztül, 1964-ben érkezett meg a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium Nagy Bálint vezette Növényvédelmi Főosztályára.[xix] Először még ’bizalmas’ minősítéssel került kézről kézre. Jermy Tibor, a Növényvédelmi Kutatóintézetének kutatója 1968-ban kapott a Shell International Petroleum Company munkatársától egy 1963-as, Hamish Hamilton kiadású, Európában terjesztett példányt,[xx] amely azok kezébe jutott, akik nálunk angolul tudtak.[xxi]

            Én pedig ekkor ismerkedtem éppen a szegedi Kis Ferenc Erdészeti Technikum többi diákjával, s az első hónap után, éjfél körül annak rendje-módja szerint felavattak (gyalázatosan elvertek) a hajdani minorita kolostorban berendezett kollégiumban.

            1963-ban az Országos Növényvédelmi Szakbizottság[xxii] (ONSz) meglepetéssel hallgatta Czieleszky Vilmos beszámolóját, hogy az elhunyt emberekből vett zsírszövet-mintákban Magyarországon is tekintélyes mennyiségű DDT mutatható ki (Indiában 30, Izraelben 19, az Egyesült Államokban és Magyarországon 11-11 ppm-et mértek).[xxiii] A hírre a Shell,[xxiv] amely ekkor a DDT legjelentősebb európai forgalmazója volt, utaztatni kezdte a hazai döntéshozókat. Bejáratta velük Hollandia tájait, és próbálkozott a meggyőzésükkel. Sikertelenül. Az a tény hogy egy vegyület a zsírszövetben felhalmozódik, kiszámíthatatlanná tette az egyéb vegyületekkel való terhelhetőséget és a szinergista hatást. 1966-ban fogalmazta meg ez a bizottság, hogy a DDT-t be kell tiltani, s ehhez feladattervet is készített.xxiii

            Én ekkortájt egy emeletes kollégiumi vaságy alsó tagján Jean-Jacques Rousseau önéletrajzi írását[xxv] böngésztem. Máig sem tudom, miként tettem ezt kötelességemmé. Viszont magyartanárom felolvasása nyomán Arthur Rimbaud Részeg hajója[xxvi] máig kísért. Az a hír járta rólam, hogyha valahol összecsapnak egy cintányért, én bizonyosan ott vagyok. Dinnyés Jóskát és Boncz Gézát ezeken a helyeken mindenhol láttam, de sohasem beszéltem velük. Erdészmérnök viszont már nem akartam lenni; fejlesztés nem irányult errefelé. Vadászszenvedélyem a legelső nagyvadvadászaton kihunyt, mikor bénultan néztem végig, hogy hörgi ki egy őz saját tüdejének darabjait. Nem én lőttem, de a szégyent mégis én éltem meg.

            A DDT hazai gyártásának (BVM, Nitrokémiai Ipartelepek, Csepeli Ásványolajgyár) és behozatalának, továbbá a tiszta hatóanyagú DDT felhasználásának tiltása 1968. január 1-én lépett érvénybe, azonban a legyártott készleteket kombináció formájában 1970-ig lehetett felhasználni a mezőgazdaságban.xxiii Ez a lépés azért is igen jelentős volt, mert a hazai rovarölőszer-felhasználás felét a DDT tette ki. A közösségi döntést az ONSz jegyezte; személyesen vállalt döntés már horderejét tekintve sem lehetett. Nagy Bálint szerint a betiltás érdemének fele Nechay Olivéré.xix

            Én pedig Hódmezővásárhelyen voltam ekkor egyetemi előfelvételis katona. Többnyire soros laktanyafogságomat töltöttem: őrségben vagy hadtápon. Akaratlanul rám fagyott mosolyok miatt borultak ki rajtam a tisztek. Tizenegy hónap alatt – véradás miatt – egyszer kaptam kétnapos eltávozást. Az volt az érzésem, hogy az idő valahogyan elakadt, és örökké ’kopasz’ maradok.

            1972-ben az Egyesült Államok már működő Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) tiltotta be az Államokban a DDT-t. Hozzánk képest két év késéssel. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen akkor voltam harmadéves. Korábban, kémiaórákon az az ötletem támadt, megmérném hogy a kukoricára miként hat néhány rápermetezett, bázisanalóg gombaölő szer. A témavezetőm Loch Jakab[xxvii] és Szepessy István lett. Utóbbi éppen akkor került Debrecenbe.

            1976-ban – a sevesói tragédia évében – már a Csongrád megyei Növényvédelmi Állomáson dolgoztam, s az akkor induló növényvédelmi szakmérnökire jártam. A képzésvezető Szepessy István azt kérdezte tőlünk, hogy szerintünk a világ növényvédőszer-fejlesztése milyen irányban halad? Speciális hatóanyagok fejlesztésébe kezdenek, vagy széles hatásspektrumú szerek után kutatnak, amivel sokféle baj egyidejűleg orvosolható? Speciális, amit keresünk – válaszoltam magabiztosan –, mérsékelve a mellékhatásokat. Tévedtem. A piac másként döntött. Vigasztalásul – a megjelenése után 14 évvel – hallottam tanáromtól Rachel Carson könyvéről, s arról is, hogy irodalomkedvelő tengerbiológus volt.[xxviii]

            1987-ben adta ki az Amerikai Kémiai Szövetség a Silent Spring Revisited című könyvét,[xxix] amelyben azt olvashatjuk, hogy Carson állításainak jó része beigazolódott, s csak kisebb részben maradt megerősítés nélkül. Ekkor már az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének Állattani Osztályán dolgoztam, s főként a rovar-endokrinológia érdekelt. Készültem arra, hogy hosszabb időt a Liverpooli Biokémiai intézetben töltve megismerkedjek az ekdizon 20-monooxigenázzal, s annak gátlásával.

            1994 egy újabb emlékezetes kiadás éve.[xxx] Ehhez Al Gore – az Egyesült Államok akkori alelnöke – írt terjedelmes előszót. Ebben azt olvashatjuk, hogy e könyv nélkül a civil környezetvédelmi mozgalmak talán sohasem szerveződtek volna meg, s az EPA 1970-es felállítása is erre a könyvre vezethető vissza. A Soros Alapítvány támogatásával, a Katalizátor Iroda gondozásában e kiadás magyar fordítása Makovecz Benjaminhoz fűződik. Harminckét év után jutott el tehát a magyar olvasóhoz. Kőmíves Tamás (MTA Növényvédelmi Kutatóintézete) írt hozzá utószót. Ugyanebben az intézetben, Matolcsy György vezetésével éppen azokkal a szelektív hatású rovarölő szerekkel végeztünk kísérleteket, amelyek akkor megoldásnak tűntek. Éppen túl voltam egy, az Elsevier könyvkiadónak írt könyvrészleten, és már készültem a másodikra. Aztán 1998-ban, egy a Springer kiadónak szállított könyvrészletben Polgár A. Lászlóval foglaltam össze, hogy még ezekkel a szelektív rovarellenes vegyületekkel is van némi baj. Sohasem tudtam meg, hogy a két szerkesztő miért éppen engem kért fel ennek a ’szelektív’ hatóanyagok másodlagos hatásaival foglalkozó fejezetnek a megírására. Ma úgy gondolom, a világnak azon a részén nem akadt olyan, aki ezt a feladatot szívesen elvállalta volna. Gyanútlan voltam. Innen már nem volt számomra visszaút, s a könyvrészlet után nekiláttunk, hogy tüzetesen átnézzük a hazai hatóanyagokra vonatkozó toxikológiai adatokat. Váratlanabbul nem ért korábban semmi, mint az, amit az adathalmazban találtam. A munka végén a hazai döntéshozóknak azt javasoltuk, hogy közel 100 hatóanyagot tiltsanak be. Döbbent csönd és ignorancia fogadta javaslatunkat. Csak a varázslatos nevű lindane hatóanyagot vonták ki a forgalomból.[xxxi]

            2000-ben jelent meg a Virágot Oikosnak című könyvem.[xxxii] Kétségtelenül, bár akaratlanul, Carson könyvének egyik lehetséges folytatásaként. A fölösleges pereskedés elkerülésére 644 irodalmi hivatkozást alkalmaztam, és kéttucat vegyületet mutattam be részletesen, amelyek nélkül jobb volna nekünk. A növényvédőszer-gyártók persona non gratának nyilvánítottak (nem ért veszteség, sohasem számítottam a segítségükre), de a szakmabeliek, akik addig riadtan figyelték az Élet és Irodalom valamint az Élet és Tudomány hasábjain megjelent írásaimat, már nem gondolták többé azt, hogy meglazult egy kerekem.

            2002-ben a Mariner Books kiadó, a Néma tavasz megjelenésének 40. évfordulóján újra kiadta Carson könyvét – Linda Lear[xxxiii] előszavával és Edward O. Wilson[xxxiv] utószavával –, amely a mostani magyar kiadás közvetlen elődjének tekinthető. Ekkor már az Ökotoxikológiai és Környezetanalitikai Osztály létrehozása után szerkesztőtársammal, Székács Andrással és közel 30 szerzővel a Mezőgazdasági ökotoxikológia könyvön dolgoztam, amely 2006 karácsonyán jelent meg. Ezzel egyidőben a Szent István Egyetem – Bakonyi Gábor vezetésével – éppen ökotoxikológia mesterképzést (MSc) akkreditáltat.

            2007 Rachel Carson 100. születésnapja. Szép gesztus, hogy nálunk jubileumi kiadás készül. Ma, amikor Magyarország talajainak 40%-a tartalmaz kis mennyiségben DDT-maradékot vagy -bomlásterméket (DDE, DDD), és folyóink üledékében is, ahol a bomlás még lassúbb, e vegyületek sok helyen kimutathatók. Jó lenne tudni, mi van az üledéken táplálkozó állatokkal. A hazai mocsarak lecsapolásának és az endemikus malária felszámolásának idején a DDT-t közvetlenül az élővizekbe permetezték. Becslések szerint a kiszórt klórozott szénhidrogének (447 ezer tonnát használtunk fel)[xxxv] maradékainak negyedével-ötödével élünk még ma is együtt. A DDT segített és némi késéssel bajt okozott. Kétségtelenül jelentős szerepe volt a malária[xxxvi] és a kiütéses tífusz elleni küzdelemben. Ezt el nem ismerni ma méltatlan lenne, ám a környezet-egészségügyi ár az évtizedekben mérhető felezési idő miatt elfogadhatatlanul magas volt. Ugyanez a pozitív eredmény ma viszont már korszerűbb eszközökkel is megoldható – üzenem azoknak, akik a DDT-t fejlődő országoknak ajánlgatják. Iparilag fejlett országok korszerű segéllyel láthatnák el a malária- és sárgalázsújtotta régiókat, s nem metil-bromid és atrazine hatóanyagú készítményeket kellene kormányzati segélyként szállítani, melynek a szállító így – mellékesen – a kivonás közbeni olcsó ’megsemmisítését’ is megoldja.

            Ha a kérdés az, tanultunk-e a történtekből, akkor azt mondhatom, hogy keveset. Kétségtelen, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással számos hatóanyagot kellett betiltanunk, azokat, amelyeket mi már évekkel hamarabb megjelöltünk. Most éppen az atrazine[xxxvii] (kukorica-gyomirtó), a dichlorvos (szúnyogirtó) és az endosulfan (az utolsó hazai klórozott szénhidrogén rovarirtó) vegyületeket, melyek nagyon nem a környezetünkbe illők. Az atrazine a DDT negatív környezet-egészségügyi hatásait közelítő hormonmoduláns vízszennyező, amely ivóvizeink tisztaságát fenyegeti.

            Ma szinte ugyanazokkal a cégekkel más dolgon vitatkozom. Igaz, ez már egy másik történet, nem a kémiai, hanem a genetikai biztonság tárgykörébe esik.[xxxviii] A genetikailag módosított növényekről van szó. Pusztai Árpád[xxxix] és azok, akik kritikával illetik ezt a kellőképpen még ki nem forrott technológiát, hasonló elbánásban részesülnek ugyanazon pénzügyi érdekcsoportok részéről, mint annak idején Rachel Carson. Legyen bár az ellenük irányuló píár-tevékenység rendkívül agresszív, az elsőgenerációs géntechnológiával módosított növényeknek – velük a vízszennyező és hormonmoduláns glyphosate hatóanyag kiterjedt használatának – nem jósolok tartós dicsőséget, ha maradt még független kutató és civil kurázsi.

 

Jegyzetek




[i] Houghton Mifflin Co., Boston

[ii] az akkori Református Gimnázium alatt

[iii] http://www.rachelcarson.org/; született: 1907, Springdale, Pennsylvania; meghalt: 1964, Silver Spring, Maryland

[iv] az ötvenes évek Amerikájában ez 13 milliárd dolláros üzlet volt, amely a világénak kb. egyharmada (1998-ban 11 – 33 milliárd dollár volt a megoszlás)

[v] az Egyesült Államok DDT-piacának egyik vezető kereskedője

[vi] a chlordan és heptachlor kritikája miatt perrel fenyegette a kiadót; http://www.sulinet.hu/cgi-bin/db2www/ma/et_tart/lst?kat=Afbd&url=/eletestudomany/archiv/2000/0030/piszkos/piszkos.html; a cég a Sandoz vagyonrészén keresztül ma a Syngentáé

[vii] napjainkban a Monsanto része

[viii] ma ez 1,4 milliárd dollárnak felel meg

[ix] voltaképpen sokkal több vegyületről van szó, s a DDT (lásd a PAN ’piszkos tizenkettő’ listáját, amelyen nagyrészt POP-vegyületek vannak) ezek közül a legszélesebb körben ismert; http://www.sulinet.hu/cgi-bin/db2www/ma/et_tart/lst?kat=Aebq&url=/eletestudomany/archiv/1999/9943/ddt/egynobel.htm

[x] Anonymus: The Desolate Year. Monsanto Magazine (1962, Monsanto Company)

[xiii] 1960-as diagnosztizálása után, könyvének írása idején operáció utáni sugárkezelésre járt

[xiv] megmaradó képesség

[xv] feldúsulás magas lipidtartalmú szövetekben (zsírszövet, csontvelő, ivarmirigyek, emlő)

[xvi] feldúsulás táplálékláncban

[xvii] poszthumusz, 1980-ban kapta meg Jimmy Cartertől a Presidental Medal of Freedom díjat, ami a legmagasabb civileknek adható kitüntetés az Egyesült Államokban; 1999-ben a Time folyóirat az évszázad 100 legjelentősebb hatású személyisége közé választotta

[xviii] az akkori elnök John Fitzgerald Kennedy (1917-1963) volt, aki 1962-ben sajtókonferencián is méltatta e könyv tartalmát

[xix] Nagy Bálint és Inczédy Péter (2007. március 8-ai beszélgetés)

[xx] Lord Shackleton természetbúvár és Sir Julian Huxley biológus (a regényíró Aldous testvére) írtak hozzá előszót; később a Penguin kiadóval több kiadást megért

[xxi] Jermy Tibor (2007. március 12-ei beszélgetés)

[xxii] elnöke Nagy Bálint, alelnöke Nechay Olivér, tagjai Bordás Sándor, Czieleszky Vilmos, Csorba Zoltán, Ubrizsi Gábor, Josepovits Gyula, Szepessy István, Bánky László és mások (OMFB, Országos Tervhivatal)

[xxiii] Nagy B. (1966): Klórozott szénhidrogén mentesítési programmal kapcsolatos feladatok. Előadás kézirata, amely novemberben az Agrár Egyesület ülésén hangzott el

[xxiv] ma a Monsanto része

[xxv] Vallomások (Les Confessions)

[xxvi] Le Bateau ivre; Kardos László fordításában (http://mek.oszk.hu/04400/04407/04407.htm#68)

[xxvii] későbbi rektor, akitől akkor a címzetes egyetemi tanári kinevezésemet átvehettem

[xxviii] minősítését (Master of Arts) a Johns Hopkins Egyetemen, 1932-ben, zoológiából szerezte

[xxix] Marco, G. J., Hollingworth, R. M. and Durham, W. Eds (1987): Silent Spring Revisited. American Chemical Society, Washington, DC.

[xxx] unokaöccse és egyben fogadott fia Roger Christie ekkor már a könyv szerzői jogának tulajdonosa

[xxxiii] a Rachel Carson: Witness for Nature (1998; Owl Books) könyv szerzője

[xxxiv] a Harvard University világhírű taxonómusa és szociobiológusa (ma a Pellegrino University kutatóprofesszora), akinek több kitűnő könyvéhez (kettő közülük Pulitzer-díjas) nekem is volt szerencsém; http://www.discoverlife.org/who/CV/Wilson,_Edward.html

[xxxv] Pethő Ágnes, Ocskó Zoltán és Konkoly István: A környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező (POP) növényvédő szerek hazai felhasználása 1950-2000 között (kézirat)

[xxxvi] a múlt század közepén meghatározó szerepet játszott a venezuelai, indiai és olaszországi malária leküzdésében

[xxxvii] pillanatnyilag a világon legnagyobb mennyiségben fogyó hatóanyagok egyike


(kézirati verzió)