Az atka-akta: chlordimeform

Új típusú atkaölő szerként jelent meg, de a gyártásában dolgozók húgyhólyag problémái után a fejlett országok növényvédelméből gyorsan eltávolították. Később, a gyapot kezelésére újraengedélyezték. Kína ma nagyon elégedett vele.

            A szer atkaölő hatását 1966-ban Dittrich publikálta, és hamarosan a Ciba (Galecron) és a Shering (Fundal, Spanone) gyártotta. Kezdetben nagyon örültünk neki, mivel a foszforsavészterekre és karbamátokra hamar rezisztenssé* váló, gyorsan szaporodó takácsatkák ellen sikerült olyan új kémiai szerkezetet találni, amely a korábbi készítményekkel szemben nem mutatott keresztrezisztenciát*. 1971-ben a WHO jelentette, hogy patkányokon folytatott kísérletekben májkárosodást idézett elő. 1972-ben egéren mutagénnek és rákkeltőnek bizonyult, különösen a szervezetben képződő metabolitja, a 4-klór-o-toluidin. 1973 és 1975 között Magyarországon a Galecronnak volt kísérleti felhasználásra szóló engedélye. Használhattuk gyümölcsösökben, szójában és mentaféléken takácsatkák ellen. Az alábbiak után majd dimenzionálható lesz az imígyen kezelt mentából készült páratlan „gyógyhatású” tea. 1975-ben, a Tennessee-ben lévő gyárban, a csomagolóban dolgozó huszonkét emberből kilencnél húgyhólyag-problémát észleltek, okozójának egyértelműen a chlordimeform és bomlástermékei bizonyultak. A probléma hasonlatosnak tűnt, mint amit korábban az anilinfestékekkel (például naftilaminokkal) dolgozó gyári munkások körében tapasztaltak. Itt visszaemlékezhetünk arra a televízióban is vetített, mégis alig hihető filmbeli történetre, ahol a hetvenes években, egy amerikai kisváros üzemében anilinfestéket használó dolgozó nők csak akkor tarthatták meg a munkahelyüket, amennyiben petefészkük eltávolításához hozzájárultak, mivel a festéshez felhasznált vegyület teratogénnek* bizonyult, s a gyártulajdonos a lehetséges kártérítési pereknek így kívánta elejét venni. A Ciba-Geigy 1976-ban beszüntette a chlordimeform gyártását. (Magyarországról ekkor szuperszonikus gyorsasággal tűnt el – regisztrációját dicséretes gyorsasággal törölték –, nyomokat talán csak olyanokban hagyott, mint én, akik a hazai engedélyezési eljárás kapcsán dolgoztak vele), aztán 1978-ban mégis újrakezdte, de már csak gyapotra javasolta a termék felhasználását. Emberi élelmezésbe nem kerül – mondták, megfeledkezve az állatok takarmányozására használt magról. Sokat adtak el belőle az Egyesült Államokban, aztán később Latin-Amerikában (Guatemalában, Hondurason, El Salvadorban és Nicaraguában) és végül Ausztráliában, ahol még 1986-ban is tekintélyes mennyiséget hasznosítottak belőle. A gyártásba beszállt hat kínai vegyi gyár (Chongqing Insecticide, Hannan Insecticide, Hunan Insecticide, Jiangxi Insecticide, Lianyungang Insecticide, Tianjin Renmin Insecticide), ahol a nyolcvanas években – hála a kissé alulinformált „innovátoroknak” – rizsben és gyümölcsösökben is használták.

Kísérletek emberekkel

            Akkor most emlékezzünk meg egy különösen nyomasztó kísérleti munkáról, amit a Ciba-Geigy néhány, a gyár imázsát jelentősen rontó munkatársa végzett. 1976-ban dacára annak, hogy tudták, a chlordimeform-mérgezés nem ellenadagolható, tízdolláros fizetségért hat egyiptomi gyereket (10-18 év körülieket) béreltek fel arra a célra, hogy a gyapottáblán, védőeszközök nélkül dolgozzanak, amikor is elrepült felettük a chlordimeformot permetező repülőgép. A gyerekeken természetesen kialakultak a chlordimeformra jellemző akut mérgezés tünetei, amit megfelelő pontossággal lehetett így dokumentálni. A Ciba-Geigy alkalmazottja – amint egy riportban elmondta (majd egy kollegája később tagadta) – arra volt kíváncsi, mi történik az egyébként senki által addig nem kifogásoltan, hasonló módon dolgozó, a veszélyt illetően gyanútlan egyiptomi parasztok szervezetében. Itt jutottunk el tehát a veszélyes peszticidek alkalmazásának fő rákfenéjéhez. Egyik oldalon az irodákban szerkesztett szakszerű előírások (munkaruha és annak kezelése, munka- és élelmezés-egészségügyi várokozási idők stb.) és javaslatok (milyen kultúrákban, mikor és milyen dózisban stb.); míg a másik oldalon – a hétköznapi gyakorlatban – ezeknek a laikus felhasználás miatti teljes körű ignoranciája (munkaruha nélkül, várakozási időkre fittyet hányva, más kultúrákban is, többszörös dózisban stb.) tapasztalható. A „kísérlet” a sajtóban meglehetősen nagy port vert fel, és a svájci televízió riportjában is elhangzott, hogy ez nem az első ilyen jellegű eset. Korábban, Indiában harmincnyolc 13 és 57 év közötti gyereket és felnőttet permeteztek le monocrotophosszal (jelentős akut toxicitású rovarölő hatású idegméreg) hasonló célból. Ezzel kapcsolatban, 1998-ban az Environmental Working Group (elsősorban peszticidek másodlagos hatásaival foglalkozó környezetvédelmi civilszervezet) bolygatta fel újra a közvéleményt. 1997-ben a kaliforniai Amvac az Egyesült Királyságban bérelt laboratóriumot, ahol három „etetési kísérletet” végzett önként jelentkezőkkel, akiken a dichlorvos hatását tanulmányozta. 1992-ben a Rhône-Poulenc aldicarbbal végzete ugyanezt. Az EPA ezzel kapcsolatos állásfoglalásában nem tagadta a vizsgálatokat, és azok etikusságának megállapításáért független tudományos bizottsághoz fordult, miközben állította, hogy ezeket a vizsgálatokat nem használta döntéseihez. Az Egyesült Államokban 1992 óta nem tiltják az embereken végzett kísérleteket. Évi 40 ezer emberrel (főként afroamerikaiakkal) végeznek kísérleteket, többek között a Bristol-Myers Squibb, Eli Lilly, Ciba-Geigy és a SmithKline Beecham cégek, és 85 amerikai dollárt fizetnek egy napra az önkénteseknek.

Peszticidrezisztencia

            A szerváltást illetően többnyire toxikológiai problémákra gondolunk, de ejtsünk pár szót a másik oldalról is, mert a növényvédőszer-fejlesztők fantáziáját elsősorban a peszticidrezisztencia mozgatja folyamatosan. Egy bizonyos növényvédő szer hosszabb használata után, főként több nemzedékes rovaroknál észleljük azt, hogy a korábban hatékony készítménnyel már nem érünk el megfelelő védelmet. A rezisztencia általánosan jellemző az élő szervezetekre. Az evolúció alapjaként a fajok a gének szintjén megteremtik a lehetőségek legszélesebb választékát. Ezt nevezzük génszintű biodiverzitásnak*. A változások kicsik, sokszor az adott időben semmi hasznuk, csupán a megfelelő ágens megjelenésekor derül ki jelentőségük: a birtoklók fölénye a népesség többi tagjával szemben. A rovarölő szer szelektáló ágensként jelenik meg a népességek életében. A mérgek elleni védekezésben, azaz a detoxifikációban, az élő szervezeteknek enzimrendszerek formájában (citokróm P-450 monooxigenázok, glutation-S-transzferázok, észterázok stb.) megfelelő eszközeik vannak. Ezek az általuk támogatott folyamatokban a méregtelenítési rutin „első számú parancsának” megfelelően igyekeznek a mérgező vegyületeket vízoldhatóbbá alakítani, mivel a szervezetből így könnyebben eltávolíthatók (vö. izzadás, vizelés).

            Az enzimcsaládokba egymáshoz hasonló, de kissé másként funkcionáló tagok, úgynevezett izoenzimek tartoznak, amelyek növelik a méregtelenítés specifitását és hatékonyságát. A detoxifikációban közreműködő enzimkészlet igen variábilis és változatos túlélési esélyt biztosít korbeli, ivari és genetikai adottságok szerint. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lesznek olyan egyedek, amelyek ugyanazt a méregmennyiséget túlélik, amely a többieket elpusztítja. Az általuk képviselt típus örökítési lehetősége ekkor a népességen belül megnő, s ha utódaikban rögzül ez a képességük, akkor máris növekvőben van az általuk módosított népesség rezisztenciája. A rezisztencia kialakulásának sebességét ezért növeli a nagy utódprodukció miatti sokféleség és a gyors nemzedékváltás.
A rezisztencia mellett a keresztrezisztencia jelensége is ismert, amely a különböző vegyületekre egyidejűleg kialakuló ellenállóképességgel kapcsolatos. A keresztrezisztencia hasonló kémiai szerkezetű, azonos helyen ható vegyületek között alakul ki, vagy olyanok közt, amelyek detoxifikálásában azonos enzimek vesznek részt. A hasonló kémiai szerkezet öszszefüggései könnyen beláthatók, amennyiben ugyanott hatnak, és a szervezet hasonlóan kezeli őket. Az azonos helyen előforduló hatások közötti kapcsolat szintén könnyen belátható, ha tudjuk, hogy ez a hely (receptor) módosulhat, miután az adott toxikus anyagra való érzékenység jelentősen csökkenhet. Így történhetett meg például, hogy a rovarokra toxikus nikotintartalmú dohánynövényeknek is lettek csökkent érzékenységű nikotinreceptorokat birtokló, rájuk specializálódott rovarkártevői. A vegyületek lebontásában résztvevő enzimek azonossága (indukciójuk* révén mennyiségük és minőségük is megváltozhat) viszont a legkülönfélébb kémiai szerkezetekkel szemben azonos viselkedést eredményezhet.

A felebarát

            A chlordimeformhoz igen közelálló molekula az amitraz (például Mitac, Taktic, Triatox gyártók a Schering és Coopers Pitman Moore), amelynek felépítése olyan, mintha két chlordimeform molekulát fordítanánk egymással szembe vagy kötnénk össze, és a gyűrűn lévő klórt metilre cserélnénk. A hatóanyagot atkafélék és tetvek ellen alkalmazzák, és állattenyésztésben ektoparaziták (például bolhák és kullancsok) pusztítására. Az amitraz (korábban triazidnak is nevezték) hatóanyaggal kapcsolatban, a nyolcvanas években még nem rendelkeztünk toxikológiailag terhelő adatokkal, sőt a chlordimeform felől érkező figyelmeztetés után kiterjedt vizsgálatok indultak vele kapcsolatban, de 1987-ben a hasonló hatás lehetőségét még kizárták. Lehetséges, hogy a kémiai szerkezet biológiai hatásösszefüggése nem is olyan közvetlen, amint hittük? Ez is elképzelhető. Egy korábbi munkámban egy vegyületnek körülbelül 300 származékát állították elő fölöttébb jó képességű, a hazai iparban dolgozó kémikusaink. Különböző rovarokon vizsgáltuk őket, majd a QSAR-analízis* megjósolta a tíz leghatásosabb vegyületet. Kémikusaink elkészítették ezeket, hogy aztán biológiai kísérleteinkben mindegyik hatástalannak bizonyuljon. Ebből az esetből végleges következtetéseket ne vonjunk le. „Vajon miért ilyen bonyolult az élet?” – kérdezte tőlem kétségbeesésem láttán brightoni tanárom, akitől az endokrinológia alapjait tanultam. Egy informatikában jártas munkatársam állítása köszön vissza, aki azt mondta, hogy butuska kérdésre a computer elképzelhetetlen gyorsasággal, elképesztő mennyiségű ostobaságot hord össze. Visszatérve az amitrazra, és már a kilencvenes évek tudására: az atkaölő szer gyártásában dolgozók között húgyhólyag irritáció itt is mérhető. Egéren folyó vizsgálatokban pedig nyirokszervi betegségeket és májdaganatot okoz.

(ET verzió)